Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Sikerült meghiúsítani a verespataki beruházást?

Hegyi Gyula MSZP-s Európai Parlamenti (EP) képviselő szerint sikerült meghiúsítani a verespataki beruházást, és nagy valószínűséggel nem épül meg az aranybánya.
Az EP Környezetvédelmi bizottságának tagja pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a román hatóságok várhatóan ebben az évben sem adják ki a szükséges engedélyeket, és ha ez így lesz, akkor a befektető remélhetőleg odébb áll.

Budapestről és Brüsszelből is sokan, sokat tettek a verespataki aranybánya megépítése ellen, de ha a beruházás valóban meghiúsul, akkor az alapvetően a román társadalomnak, azon belül pedig az RMDSZ-nek, a civil szervezeteknek és az egyházaknak az érdeme - közölte Hegyi Gyula.

A szocialista EP-képviselő szerint az adhat okot a bizakodásra a beruházás meghiúsulásával kapcsolatban, hogy idén az Európai Unió és a román hatóságok is szigorítani fogják a környezetvédelmi előírásokat, amelyek már szinte lehetetlenné teszik az engedélyek megszerzését a bányát tervező társaság számára.

Az erdélyi Verespatakra a kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) tervez aranybányát építeni. Az RMGC eddig 300 millió dollárt, több mint 50 milliárd forintot költött romániai befektetésére. A verspataki területek felvásárlását még 2002-ben kezdték meg. Az erdélyi érchegységben levő Verespatakon Európa legnagyobb külszíni aranybányáját nyitnák meg, ahonnan legalább 330 tonna aranyat és 1.300 tonna ezüstöt termelnének ki 17 év alatt. A társaság a rendkívül szennyező ciántechnológiás eljárást alkalmazná, amely a romániai és a magyar közvélemény heves ellenállásába ütközött.

A Korodi Attila vezette román Környezetvédelmi Minisztérium még tavaly szeptemberben függesztette fel a Verespatakra tervezett aranybánya engedélyeztetési eljárását. A miniszter azzal indokolta a döntést, hogy az RMGC területrendezési engedélye tartalmilag megegyezik az előzővel, amelyet a bíróság már korábban felfüggesztett. A jogszabályok szerint pedig a korábban felfüggesztettel azonos tartalmú közigazgatási okiratok érvénytelennek tekinthetők.

Olvasóink írták

  • 2. Orbánt 2008. január 12. 03:53
    „Szerintem meg Orbán Viktor intézte el.”
  • 1. levcsi 2008. január 11. 23:30
    „Vegre egy jo hir!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már gyűjtik az aláírásokat a biztosítási törvényt ellenzők

Ha sikerül egy hónap alatt összegyűjteni az új biztosítási törvényt ellenző 200 ezer hiteles… Tovább olvasom