Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Szabadlábon a kegyelmet kérő áramtolvaj

Elfogadták a halasztási kérelmét, így kiengedték a börtönből azt a férfit, akit öt hónap börtönbüntetésre ítélt a bíróság áramlopásért a Borsod megyei Sajókazán.
A férfi érdekében a romákat segítő helyi közösség továbbra is gyűjti az aláírásokat, és kegyelmi kérvényt nyújtanak be a köztársasági elnökhöz, arra hivatkozva, hogy hat gyermeket kell eltartania.

A férfi kedden vonult be a börtönbe, és miután kiengedték, február végéig kapott haladékot. Addig az őt segítő Dzsaj Bhim Közösség megpróbál közbenjárni, hogy a helyi önkormányzatnál közmunkát kaphasson, bár a feladat nem könnyű, mivel a férfi alig tud írni-olvasni, mondta el Derdák Tibor, a helyi Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatója. Ha lenne munkája, törleszteni tudja az áramszolgáltató által megállapított körülbelül 150 ezer forint büntetést.

A férfi érdekében eddig legalább százan írták alá a köztársasági elnöknek címzett kegyelmi kérvényt, az interneten közzétett változatot pedig már több mint háromszázan látták el kézjegyükkel, köztük a cigánykérdéssel foglalkozó társadalomtudósok nagy része, közölte Derdák Tibor. A kérelemre egyelőre nem érkezett válasz.

Csak Sajókazán legalább hatvan család - közel ezer ember - él úgy, hogy lopott árammal oldja meg a mindennapjait. Az utcai villanyoszlopról vezetik be a lakásukba az áramot. A Dzsaj Bhim Közösség szerint az, hogy többen felfüggesztett börtönbüntetést kapnak áramlopásért, nem oldja meg a kérdést. Ezek az emberek ugyanis soha nem tudják befizetni a rájuk kirótt egy-kétszázezer forintos büntetést, így végül elzárásra ítélik őket. Egy személy börtönellátása pedig évente másfél millió forintjába kerül az államnak. Szerintük a megoldás a kártyás villanyóra lenne, amelyre a segélyek egy részét utalhatnák, így a fizetéssel nem lenne gond.

Olvasóink írták

  • 7. AN 2009. január 12. 10:21
    „"Alig tud írni-olvasni" ezért "sajnos" nehéz neki munkát találni. Ezt bezzeg ő is tudja, viszont annyi esze nincs, hogy legalább a gyerekeit taníttassa,hogy azok jobban élhessenek.”
  • 6. papsajt 2009. január 12. 09:37
    „De nagyon meg akarjuk mutatni,hogy nálunk aa kisebbségnek milyen jó dolga van. Aztám meglepődünk, hogy a fejünkre nőnek. A tévében is mutogatták az áramtolvaaj bandát. Sírtak-rítak,hogy alig kapnak segílyt. 6gyerek+3 felnőtt él együtt, és csak 196000Ft segélyt kapnak.”
  • 5. KolompárRómeó 2009. január 12. 07:11
    „60 csalad, 1000 ember. Tobb mint 16 fo/csalad. Lathato, hogy erdemes szamolatlanul onteni a penzt csaladi potlek es egyeb formaban. Ha adokedvezmeny jarna a kolkok utan, akkor nem lenne erdemes fosni a vilagra ezeket a majd szinten irastudatlan es eloskodo pulyakat.

    Majdnem elsirtam magam a cikk olvasasa soran. Meg kell oldani a mindennapokat a lopott arammal. Tv, egyebek. Bezzeg ha en nem fizetem be a szamlat, azonnal kikapcsoljak es soktizezerert visszakapcsoljak, ha kiegyenlitettem.

    Ez am az igazsagos es eselyegyenlo orszag.

    Mohacsiviki havi 2millaert felszolalt mar az ugyben, hogy a szemet rasszista aram bejott a lakasba es kenyszeritette a szegeny joravalo embereket, hogy tv-zzenek?”
  • 4. sujokbálint 2009. január 12. 01:33
    „A megoldás sokkal egyszerűbb.”
  • 3. dodó 2009. január 11. 20:49
    „A POZITÍV DISZKRIMINÁCIÓ EGYENLŐ = A JOGKÖVETŐ/ADÓFIZETŐ BECSÜLETES TÖBBSÉG HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉSÉVEL, valamint a DEMOKRÁCIA ARCULCSAPÁSA, és nem utolsósorban EGY ARRA MÉLTATLAN INGYENÉLŐ, a többségi társadalomnak csak KÁRT OKOZÓ PARAZITA RÉTEG JOGTALAN TÁMOGATÁSA!!!”
  • 2. kekeczke 2009. január 11. 19:38
    „belevezetni az áramot.probléma megoldva.”
  • 1. flexsnake 2009. január 11. 19:17
    „Szegény, 6gyereket kell eltartania, akkor már muszáj lopnia az áramot, esetleg probálkozott már a betöréssel,lopással?Mert kurvára nem mentség az hogy 6gyerek.Csináljon kevesebbet.
    Az tuti ha én lopok akkor nem engednek ki a börtönből meg nem is halasztanak.Meg nem vagyok ugye cigány....
    Hogy nemtud írni meg olvasni az az ő hibája, talán ha bedugnák a börtönbe, megtanúlna mivel ott az ilyenek képzést kapnak.Még talán szakmát is tanúlhatna.

    ,,Ezek az emberek ugyanis soha nem tudják befizetni a rájuk kirótt egy-kétszázezer forintos büntetést, így végül elzárásra ítélik őket. Egy személy börtönellátása pedig évente másfél millió forintjába kerül az államnak. Szerintük a megoldás a kártyás villanyóra lenne, amelyre a segélyek egy részét utalhatnák, így a fizetéssel nem lenne gond."

    Tehát mivel sokba kerül az ellátása az elitélteknek, ne itéljék el érte!Teljesen jogos.Esetleg a gyilkosokat se zárjuk be mert sokba kerül.Én viszont szívesen költöm az adóforintjaim gazemberek rabosítására és minden törvénytisztelő inkább bent szeretné őket nemlátni mint kintlátni.
    Kártyás villanyórára is ugyanúgy rákötnének mert egyébként nem lenne áram, ugyanis nemfizetnék.Most is a segéllyel kell jönni.A cikk még véletlen sem utal arra hogy akár egynek is lenne, vagy akarna munkát.
    Ez itt a probléma nem az hogy palesztinában háboru van.Ilyenkor hol vannak a nagymagyarok?Ide nemírnak?Vagy ez túl közel van?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szmog: nem büntethetik, aki a tiltalom ellenére autóba ül

A Főpolgármesteri Hivatal a kormány segítségét kéri a KRESZ módosításához, jeleleg ugyanis a… Tovább olvasom