Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Szabályozná a HÖOK a diákbuli-szervezést

Rendezné a hallgatói képviseletek rendezvényszervezésére vonatkozó szabályokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ennek érdekében kezdeményezték a felsőoktatási törvény módosítását - mondta Körösparti Péter elnök a Magyar Nemzetnek.
A lap csütörtöki számában megjelent cikkben az elnök kifejtette, hogy a hallgatói önkormányzatok (HÖK) szervezeti felépítésének és működésük belső rendszerének egységesítését nem tartanák szerencsésnek, tekintettel arra, hogy azok sok esetben az adott intézményre jellemző hagyományokkal bírnak, azonban a gazdasági események átláthatóságának kapcsán kívánatos lenne a szabályok egységesítése.

Az egyértelmű szabályozást sürgeti többek között a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) büntetőfeljelentése is, amit azután tett a hivatal a Legfőbb Ügyészségen, hogy átvizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói önkormányzatának gazdálkodását, és kiderült, hogy a HÖK 2012-ben több mint 27 millió forinttal nem tudott elszámolni rendezvényei után, ezért sikkasztás és család elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést a hivatal ismeretlen tettes ellen - írja a Magyar Nemzet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két magyar cég szállíthatja a fix traffipaxokat

A hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzésen a legolcsóbb, nettó 6 milliárd 298… Tovább olvasom