Délmagyar logó

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 12°C | 25°C

Szabályozzák a március 15-i rendezvények látogatását

Szabályokhoz kötik az idei állami rendezvényeken való részvételt a márciusi 15-i rendezvények szervezői.
A Kossuth téri zászlófelvonásra, illetve a Nemzeti Múzeumnál tartott ünnepi műsorra az előre kijelölt áteresztő pontokon keresztül lehet majd eljutni, ahol a rendezvényért felelős civil biztonsági szervezet munkatársai át is vizsgálhatják az érkezők ruházatát és táskáját. A szabályokról mindenkit a helyszínek közelében osztogatott szórólapon tájékoztatnak a szervezők.

Tilos lesz például az állami rendezvényekre üvegpalackot, egy méternél hosszabb és három centiméternél vastagabb rudat, vagy más a szervezők szerint veszélyes tárgyat bevinni. Akinél a szervezők ilyet találnak, attól a rendezvény idejére átveszik megőrzésre és távozáskor visszaadják a tulajdonosának. Zászlót például bárki vihet magával, de ha a zászlórúd meghaladja a kifogásolt és emiatt balesetveszélyesnek tartott egymétert, akkor azt, vagy ha külön nem levehető, akkor az egész zászlót elkérik a szervezők. Ittas, illetve kábítószer hatása alatt álló embereket nem engednek majd be a rendezvények helyszínére, a rendbontókat pedig kivezetik. 12 éven aluli gyermekek csak felügyelettel vehetnek részt a különböző rendezvényeken.

Juhász Gábor, a március 15 -i rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője, a két évvel augusztus 20-i viharra és az azután indított kártérítési perekre hivatkozva indokolta a március 15-i ünnepséggel kapcsolatban érvényes szabályokat. Mivel a bíróság szerint az állam felelős az állami rendezvények biztonságáért, csak azt kérjük, hogy aki részt szeretne venni az állam által rendezett ünnepségeken az tartsa be a minimális együttélési és biztonsági szabályokat - mondta Juhász Gábor. Az operatív törzs vezetője egyébként nem számít különösebb rendbontásra szerinte ugyanis azokat, akik erre készülnek visszatartja majd, hogy jól felismerhetőek és azonosíthatóak lesznek, amikor a beléptető kapukon áthaladnak. Juhász Gábor szerint a bekiabálások és a füttyszó elkerülhetetlen, de a szervezők azon lesznek majd, ha ez minél rövidebb ideig zavarja a valóban ünnepelni vágyókat.

Valamennyi rendezvény helyszínén találkozási pontokat, illetve elsősegélynyújtó helyeket is kialakítottak a szervezők, illetve szükség esetén a helyszíneken lévő hangosítás segítségével megoldott lesz az ünneplők megfelelő tájékoztatása is.

Olvasóink írták

  • 1. Bugyborék 2008. március 14. 00:50
    „Ez valami katasztrófa! Ilyen országban élni!
    Ezen eszelni, hogyan kell korlátozni az embereket.
    Az nem jut eszébe az államvezetésnek, hogyan kellene a megbékélést elősegíteni? Hogyan kellene ezt az országot úgy vezetni, hogy közeledjenek egymáshoz a világképek. Ennyi hülyét. Ezek nem tanultak semmit? A félelemnek van alapja.Tudják. Mégsem tesznek ellene, csak külsőségekkel. Sőt, tartsuk meg a sötétséget és éljen a mi viágosságunk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghosszabbították Zuschlag előzetes letartóztatását

Újabb 60 nappal - május 20-ig - meghosszabbították Zuschlag János előzetes letartóztatását. Az… Tovább olvasom