Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Szakadt, régi, elhasznált ruhában dolgozik több száz vasutas

A MÁV azt ígéri év végéig mindenki megkapja az új formaruhát.
Több száz vasutas szakadt, régi, elhasznált ruhában teljesít szolgálatot; a MÁV azt ígéri év végéig mindenki megkapja az új formaruhát - írta hétfői számában a Népszabadság.

A napilap cikkében azt írta: kelet-magyarországi vasutasok keresték meg a lapot azzal, hogy az évek óta ígért új egyenruhát még nem kapták meg. Ezt a hírt Suszter Csaba, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke és Bárány Balázs Péter, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének érdekvédelmi alelnöke is megerősítette a Népszabadságnak.

A lap szerint a probléma országszerte több ezer embert érint, hiszen a vasútnál egyenruha viselésére kötelezik a forgalmi szolgálattevőket, a jegyvizsgálókat, a mozdonyvezetőket, a pénztárosokat, a térfőnököket, az ügyeletes tiszteket és a váltókezelőket.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága a Népszabadság megkeresésére azt közölte: a társaság a jelenleg használt és több mint tíz éve bevezetett ruhakollekciót új, korszerű egyenruhákra cseréli. Ezeket már be is mutatták, közbeszerzési eljárások zajlanak. Az első beszállítással - amely ősz elejére várható - három-négy ezer dolgozó kap új zakót, blézert, nadrágot, kendőt, nyakkendőt és tányérsapkát, míg a további termékek, például a kabátok ellátása folyamatos lesz - írta a lap.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2296 határsértőt fogtak el a hétvégén

A legtöbb határsértőt mindhárom nap Csongrád megye déli részén fogtak el. Tovább olvasom