Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Sztrájkot hirdettek a mozdonyvezetők és a BKV járművezetők

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők és a BKV járművezetői, valamint a dél-dunántúli Volán-buszvezetők június 29-én.
Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó demonstráción, csütörtökön a Kossuth téren bejelentette: szervezetük június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről.

A bejelentéshez csatlakozott a Várositömegközlekedés Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is, Gulyás Attila elnök bejelentette, hogy június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők, és ha ez eredménytelen lesz, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést.

A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) is - mondta Dobi István, a szervezet vezetője.

A Kossuth téren csütörtökön tartott demonstráción a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoztak a mozdonyvezetők, megmozdulásukhoz csatlakoztak a BKV, a Volán-társaságok járművezetőit tömörítő szakszervezetek is.

A demonstráción Velkei Béla mozdonyvezető hangsúlyozta, hogy a kormány meg akarja szüntetni a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjat, úgy változtatja meg a Munka törvénykönyvét, hogy nem egyeztet, felszámolja a szociális párbeszédet. A szakszervezetek követelik a tárgyalást és a társadalmi párbeszédet, az arroganciát visszautasítják - hangsúlyozta Velkei Béla.

Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a demonstráción kiemelte, hogy a kormány politikája sérti a mozdonyvezetők érdekeit, hiszen szerzett joguk, a korkedvezmény ellensúlyozta a kedvezőtlen munkakörülmények egészségkárosító hatását. A korkedvezmény megszűnése esetén 12 évvel többet kellene dolgozniuk a mozdonyvezetőknek, és a 60 év feletti mozdonyvezetők már nem felelnének meg a szigorú foglalkoztatás-egészségügyi követelményeknek - húzta alá a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a magyar mozdonyvezetők azt szeretnék, ha nem születne döntés a kormány és a szakszervet közötti érdemi egyeztetés nélkül. Egyben követelte, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a korkedvezménnyel és a korengedménnyel kapcsolatos elképzeléseit.

Leszek Mietek, az Európai Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke is kifogásolta az egyeztetés hiányát, és diktatúrának nevezte, ha a kormány nem tárgyal a munkavállalók képviselőivel. Szerinte a kormány a vasút biztonságát veszélyezteti a mozdonyvezetők korkedvezményes nyugdíjának eltörlésével.

A demonstráción részt vevő Borsik János, az Autonómok elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a mozdonyvezetők követelése megalapozott, jogos és indokolt. Rámutatott arra, hogy tüntetésekhez, demonstrációkhoz, sztrájkhoz vezet, ha a kormány nem tárgyal országos és helyi szinten.

A demonstráció ideje alatt a Mozdonyvezetők Szakszervezetének küldöttsége Kiss László elnök vezetésével petíciót és a mozdonyvezetők munkáját bemutató filmet adott át a parlamenti pártok frakcióit képviselőknek.

Józsa István szocialista képviselő a petíció átvételekor elmondta: hétfőn olyan törvényt fogadott el a Fidesz többségű parlament, amely mindenkit bizonytalanságba hoz, ezen egyedül az összefogás segíthet.

Korozs Lajos, az MSZP országos elnökségi tagja a petíció átvételekor úgy vélekedett, hogy Magyarországon nincs társadalmi egyeztetés, a kormány erőből politizál. Korábban a jelenlegi kormány azt mondta, nincs szükség a nyugdíjrendszer átalakítására, mert működőképes és finanszírozható nyugdíjrendszert hagyott hátra a Bajnai kormány. Ha mégis erre a lépésre kényszerülnek, akkor ezt a helyzetet a mostani kormány idézte elő az egykulcsos személyi jövedelemadóval, a kilátástalan gazdaságpolitikával és a nem létező foglalkoztatáspolitikával - fejtette ki Korózs Lajos.

A Fidesz frakciójának nevében Krakkó Ákos sajtófőnök vette át a petíciót, és ígéretet tett arra, hogy továbbítja a mozdonyvezetők kérését.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a petíció átvételekor elmondta: az alkotmány hétfői módosítása lehetővé teszi, hogy bármely szakmában bármikor a korkedvezményes nyugdíjat vissza lehet venni. Álláspontjuk szerint a szociális konzultációnak két formája - az Országos Érdekegyeztető Tanács és a népszavazás - létezik, és emlékeztetett arra, hogy az LMP a munkavállalói jogok védelme érdekében népszavazást kezdeményezett.

Bartha Szilvia, a Jobbik képviselője azt ígérte, hogy átnézik a petíciót, és reagálnak rá.

Kiss László elnök a demonstráción bejelentette, hogy a KDNP képviseletében nem vette át senki a petíciót, megkeresésükre azt a választ kapták, hogy csoportos rendezvényen vannak.

A Mozdonyvezetők Szervezete a petíciót és a munkájukat bemutató filmet minden országgyűlési képviselőhöz is eljuttatta.

Olvasóink írták

  • 11. macs 2011. június 10. 19:31
    „12. csergemerge,
    akkor próbálj számolni!
    Az egykulcsos személyi jövedelemadó kb. 300-350 milliárd Ft minuszt jelent a költségvetésben.
    "Az egykulcsos jövedelemadó a jövő és a kilábalás fontos része!"
    Hát, ha Te korábban az évi 5 millió Ft-ot meghaladó jövedelmed után 32%-kal adóztál, akkor neked az egykulcsos jövedelemadó tényleg a jövő.”
  • 10. csergemerge 2011. június 10. 11:28
    „"...mert működőképes és finanszírozható nyugdíjrendszert hagyott hátra a Bajnai kormány. Ha mégis erre a lépésre kényszerülnek, akkor ezt a helyzetet a mostani kormány idézte elő az egykulcsos személyi jövedelemadóval, a kilátástalan gazdaságpolitikával ..."

    Bla-bla-bla!
    Ez hazugság.
    A kilátástalan helyzet az volt, amit a gyurcsány-bajnai rezsim hagyott maga mövött, ugyanis a kilátás csak a következő hitelfölvételig terjedt.
    Az egykulcsos jövedelemadó a jövő és a kilábalás fontos része!”
  • 9. gumikacsa111 2011. június 10. 07:43
    „A munkanélkülieknek van szakszervezetük?
    Ha igen , mennék én is sztrájkollani!!!!!”
  • 8. bánki 2011. június 09. 22:11
    „Vannak még mozdonyvezetők ?”
  • 7. queenmargareth 2011. június 09. 22:10
    „na, azért vannak mozdonyok amiken min. klíma van.És kellett volna támogatni anno őket, most lehet lenne ruhájuk. Sok mozdonyvezető még így is elmegy magánvasutakhoz mellékállásban!!!Az, hogy itt ilyenek a körülmények az más.
    vasutas ruha:milliószor változtatták, volt nagyon jó köztük, de mindenbe, így abba is belekötöttek.
    Kicsit túl van lihegve! Más dolgozók, akiket még szakszervezet sem véd még rosszabb munkakörülmények közt élnek, dolgoznak. Más is jár éjjel 1-re 2-re dolgozni és nem a pékekről beszélek. Kórházi reggelik készítése, árufeltöltés stb.
    Attól függetlenül nem engednék én sem vezetni 65 évesen tömegközlekedési eszközt vezetni.”
  • 6. babuci08 2011. június 09. 20:36
    „5. maci52 2011.06.09. 18:46
    Csak megsúgom, hogy már két éve nem kaptak ruhát. A minőségéről meg már nem is beszélek. A cipőnek meg egy hónap alatt kettétört a talpa. Ha irigyled adok egy párat. Mellesleg azt is tudod ugye miért küldték őket nyugdíjba. Ha már ilyen jól értesült vagy oszd meg a többiekkel is. Amúgy meg ismétlem amit már többször is írtam. 5 tengelyen töltött évenként jár egy év korkedvezmény. Járj te 60 fokos mozdonyon nyáron mert klíma ugye nincs rajta és akkor ismét elmondhatod a véleményed. Vezess te egy utat végig a szili székében, kicsit rázza szét a beled. Neked ez a véleményed, nekem más.”
  • 5. deszkás 2011. június 09. 19:17
    „MACI52! (5hsz)Te ezt mindenkinél mondani fogod-kivéve ha te kerülsz sorra. UNKNOWN (2hsz) "Előre sztrájkolni szerintem megkérdőjelezhető elhatározás": Utána meg már baszhatod.”
  • 4. maci52 2011. június 09. 18:46
    „Ez duma,hazudnak mint a vízfolyás,akivel beszéltem mozdonyvezetővel mind röhög a markába,6-7 évet letudott a MÁV nekik csak menjenek nyugdíjba.
    Havi 150-180 ezeret visz a postás 55-éves embereknek,.60 évesek már rég nyugdíjasok.Ma egy mozdonyvezető fizetése 6 számjegyű,kap mellé ruhát,üdülésit,stb.Menjenek a francba,ha nemtetszik a meló,menjenek utcaseprőnek.”
  • 3. jozko 2011. június 09. 18:01
    „Menetrendszerűen.
    A szakszervezetek vezetőinek bizonyítani kell , hogy íme: szükség van rájuk!
    Mire mennének nélkülük?
    Nincs kipróbálva....”
  • 2. unknown 2011. június 09. 16:21
    „"...az egykulcsos személyi jövedelemadóval..."
    Az egykulcsos személyi jövedelemadó változásnak semmi köze a nyugdíjkasszában lévő pénzhez. Orbán Viktor egyébként kinyilvánította a rendvédelmi dolgozók szakszervezeti vezetőivel folytatott tárgyalások végén pár nappal ezelőtt, hogy a korkedv... törvénytervezet elkészítése őszi időszakában bevonják az összes szakszervezet képviselőit is. Előre sztrájkolni szerintem megkérdőjelezhető elhatározás.”
  • 1. queenmargareth 2011. június 09. 15:58
    „Az összefogás miatt drukkolok nekik. Azért is, hogy ne vezessen tömegközlekedési járművet 65 éves ember. Viszont egyes vonalakon mindig a mozdonyvezetők kerestek többet pl az fszt-nél.
    Egy közszájon forgó rövid "poén": fszt a mozdonyvezetőnek, miért nem lett mozdonyvezető?Mert sokat kellene felejtenie”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világháborús repeszgránátot találtak

A tűzszerészek helyszíni megállapítása alapján működőképes volt az a második világháborús… Tovább olvasom