Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Szüreti vigasságok: a szőlő és bor ünnepe

A hét végén megyeszerte sokan szüreteltek, azután pedig még többen vigadtak. Nem panaszkodhattak a szőlőgazdák: ezrek kóstolták meg boraikat a szüreti vigasságokon, ahol nemcsak a hegy levéből, kulturális műsorokból is bőséges volt a kínálat.
Borkostólás a soproni gazdák standja előtt.
Kevésnek bizonyultak az üvegpoharak és az ülőhelyek is a soproni Fő téren, ahol a gazdák standjai előtt két napon át sorakoztak a borkóstolásra érkezett vendégek. Már a kézműves-bemutató is sok érdeklődőt vonzott a fesztiválra, aztán a szombat délutáni lovasbemutató, majd a vidám szüreti felvonulás nézőserege teljesen megtöltötte a teret. Nemcsak a hegy leve vonzotta a nézőket, hanem az a színes kulturális program is, ami tánccal és dallal biztosította a szüreti napok hangulatát.

A soproniak számtalanszor hallhatták, hogy városukban újra megbecsült, fontos portéka a bor, hát most ők maguk is bizonyították: szeretik a kékfrankost, a veltelinit, a királyleánykát, a zenitet és társaikat.
A többség kóstolgatni, ízlelgetni, a hegy levének zamatában gyönyörködni jött a térre, de persze akadt, aki ezt is túlzásba vitte...
A szüretet éltették Balfon is, ahol szombaton a település apraja-nagyja összetartó közösségként ülte meg a bor ünnepét. A hagyományos felvonulás és bál idén olyan rendhagyó programokkal is kiegészült, mint amilyen a madárijesztő-kiállítás is volt. A szőlőket dézsmáló szárnyasok jövőre minden bizonnyal el is kerülik a balfi kerteket, hiszen az ijesztő és mulatságos bábukat a szüreti mulatságon elárverezték, hogy a bevételből az ifjúsági klubot támogathassák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjhelyzet az Európai Unióban

Tovább olvasom