Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Tanárverés Budapesten

Három fiatalkorú támadt a tanórát kezdő tanárra Budapesten. Az eset még február 28-án történt, de csak most adott hírt róla a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egyikük egy osztálytársára is rárontott, zacskót húzott a fejére és megverte.
A nyomozás a rendőrség lezárta, az iratokat az ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Részlegének küldték tovább.

A tanárverés a VIII. kerületben, az Erdélyi utcai általános és középiskolában történt, február 28-án. A három fiatal az egyik órát kezdő tanárra rontott. Szidalmazták, fenyegették és bántották is, így végül az óra elmaradt. Egyikük egy osztálytársát is megtámadta. Nylon zacskót húzott a fejére és megverte. Kettejük ellen csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoztak, harmadik társuknak - aki zacskót húzott osztálytársa fejére - garázdaság miatt is felelnie kell.

A rendőrség lezárta a nyomozást, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az I- és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek-és Ifjúságvédelmi Részlegéhez.

A delmagyar.hu korábban már utánajárt, hogy Csongrád megyében akadnak-e hasonló esetek. Videóval! Kattintson ide!

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. palla 2008. július 27. 14:01
    „Igen, világossá vált számomra, hogy az elit iskolában a tanárok iránti tiszteletlenséget végletekig öntelt orvos, ügyvéd stb. szüleiktől tanulják. De ez csak EGY lehetséges ok.”
  • 27. vallon 2008. július 27. 09:29
    „A gyermeki tärsadalom pontos lekepezese a felnöttek tärsadalmänak. Hiszen mindent lätnak a "nagybetüs eletböl". Otthon, az utcän, a hirekböl es sajna a nagyobbaktol. Mit värtok????
    (Eölnezest a helyesiräsert, de egy oszträk gepröl irok)”
  • 26. palla 2008. július 26. 16:09
    „És ha (persze nem túlzásba víve) laza, jó fej, "haverkodós" vagy, a fejedre nőnek; ha meg szigorúbb, akkor megsértődnek, hogy fiatal létedre mit pattogsz, és a végeredmény akkor is az, hogy nem működnek együtt, és nem tudod őket erre rábírni.”
  • 25. palla 2008. július 26. 16:06
    „Igen, Katcsi, nálam is ez volt, hogy két-három szemét elkényeztetett kölyöktől nem tudtam tanítani, mert ugye nem lehetett velük mit csinálni ÉS ŐK EZT PONTOSAN TUDTÁK, és a tanulni akaró gyerekek meg ENGEM mártottak be, hogy az én óráimon nem lehet tanulni. És kit b.tak le a végén? NA kit???? Nem is a két rossz gyereket!!! Rájuk hagyom, annál jobban csináljék, mert "keresik a határokat" a drágák. Ha üvöltök, szaktanárit írok be, egyest adok, akkor nevetséges hülye p...aként jövök ki a dologból. Ha próbálok észérvekkel hatni, szépen kérni, azt meg lesz..ja a gyerek.
    A nagyseggűségről meg annyit, hogy ha a gyerek akar, úgyis talál valamit, ami nem teszik neki a tanáron. Engem általában nem tartanak rossz külsejűnek (nem mintha ez tanításnál olyan releváns lenne), és jó fejnek tartom magam, bulizós, stb. vagyok, azt hittem, majd jól kijövök a nálam alig fiatalabb tanulókkal és bírni fognak, de nem, a tanár az tanár...”
  • 24. katcsi 2008. július 25. 17:33
    „szia palla!
    sajnálom, hogy az ilyen tanárok mint te elmennek
    az én gyerekeim olyan suliba járnak mint amiröl te beszélsz........
    az igazgato pont ilyen!!!!!!!!!!!
    az idösebb nem segit, tistzelet a kivételnek....S TUDOD PALLA AZ A BOSSSZANTO HOGY , tudom az ilyen kölköktöl nem lehet órát tartani, s volt hogy a pedagogus nem tudta a témazárora felkésziteni néhány gyerek miatt a többit
    a dirihez már nem mertünk menni ,mert féltettük a fiatal tanitónőt, mert a diri megette volna reggelire
    minden szavad , ismerös számomra
    JA! SZEPTEMBERTŐL MÁR EGY KIVÁLO PEDAGÓGUS IS ELMEGY A SULINKBOL....
    ELEGE LETT A 8-OS LÁNYOKBOL, AKAIK MINDIG LENAGYSEGGÜZTÉK!!!!
    ÉS MÉG SOROLHATNÁM,,,,,,,,”
  • 23. Firedog 2008. július 25. 17:24
    „Kedves Palla!
    Pályavéglegelhagyó tanárként csak megismételni tudom szavaidat!
    Pedig már 10 éve nem tanítok. (hamarabb mennék utcát söprögetni, bár nem fenyeget bennünket a "befogás" veszélye...fogyóeszközök lettünk...)”
  • 22. palla 2008. július 25. 17:12
    „Még olyan lehetőség sincs, hogy az órát zavaró gyereket a tanár az igazgatóval fenyegeti, vagy valóban hozzá küldi "elbeszélgetésre". Mert ez esetben az igazgató még bosszankodni fog, hogy ilyesmivel zaklatják, OLDJA MEG a tanár, és a végén tehát a tanár húzza a rövidebbet, a gyerek meg röhög a markába. Elit iskolában is. Tisztelem azokat, akik megbírkóznak a tanítással ilyen körülmények közt. Semmi korlát vagy fenyegető erő nincs, ha a gyereknek nincs kedve tanulni, márpedig általában érthetően nincs.”
  • 21. palla 2008. július 25. 17:06
    „Pályaelhagyó tanárként tapasztalataim szerint a gyereket verni tilos, óráról kiküldeni tilos, akármit csinál (én ettől eltértem párszor, le is b.tak érte), magatartásáért egyest csak magatartásból szabad beírni, de ha mégis a szaktárgyhoz írod, azt is lesz.ja; és az egyetlen fegyelmező eszköz a szaktanári intő, amin meg a gyerek halálra röhögi magát, és otthon se kapja meg érte a magáét a szülőtől.
    A tanárnak semmi tekintélye, a gyerek nyugodtan a képébe röhög, a szülőre se lehet számítani, mert lenézi a tanárt -pl. mert alacsony fizetésért ilyen sz.r munkát végez, és ezt közvetíti a gyerek felé is. Fegyelmezési problémák esetén hamar megtanultam, én fogok rosszul járni, ha kollégától segítséget, tanácsot kérek - minden maradjon az osztályterem falain belül,a míg a tanár bírja.
    A nem figyelő, de csöndben elszórakozgató, az órát nem zavaró, pl. telefonnal bíbelődő gyerek már jónak számít!!!
    Humoros fiatal férfiaknak még hamarabb szót fogadnak, vagy idős tanároknak, de egy fiatal nőnek általában esélye sincs.”
  • 20. vélekedő 2008. július 25. 15:59
    „Mackó!

    A tanár nem ütheti meg a gyereket. Ez alapjában véve helyes, bár el tudok egy-két esetet képzelni, amikor használna... Bár valószínűleg az illető tanár - attól függetlenül, hogy jogos volt vagy sem - az állásával fizetne érte.

    A tanár nem küldheti ki a gyereket óráról. Ha zavarja a többi diákot, ha feláll a padra, ha rágyújt, stb. akkor sem.”
  • 19. Horton 2008. július 25. 15:09
    „Kedves Miu !

    Lehet, hogy " tájékozatlan vagyok, mert már rég nem ülök az iskola padban, de az az igazság, hogy én még a mai napig tisztelem azokat, akik írni, olvasni tanítottak.

    Kedves morgó !

    Igazad van!......”
  • 18. mackó 2008. július 25. 14:27
    „Se a szülő se a pedagógus nem neveli a gyereket teljesen magukra vannak hagyva azt csinálnak amit akarnak.
    Régen a szülő keményen nevelte a gyerekeket ezért rendes emberek lettek. Az iskolába meg a tanár nevelt körmösöket osztogatott meg odacsapott ha kell.
    Ez kellene most is szigor. Mi az hogy nem lehet megverni a gyereket . Mi az hogy megveri a tanárt. Hol élünk, nevetséges, hogy egy gyerek megüt egy tanárt. Felháborító.
    Jól időzített pofon elkelne azt hiszem úgy meglepődne a gyyerek, hogy nem is tudná hová tenni.Ez kellene de sürgősen.
    Szégyen a pedagógusra is hogy megverik, megalázó.”
  • 17. morgó 2008. július 25. 14:24
    „Horton 2008.07.25 10:41
    "3. Rögtön szóltak volna a szüleimnek."

    Kedves Horton! Manapság a gyerek csak hazaszól a szüleinek, és az esetek felében azok verik meg a tanárt.”
  • 16. morgó 2008. július 25. 14:15
    „nc 2008.07.25 12:29

    Kedves NC! Ha pedig jó keményen megmondja a magáét akkor meg rásütik, hogy rasszista. Egyébként mit lehet ehhez hozzátenni, egyik ilyen eset éri a másikat. Eddig is hiába mondott itt a dolgok lényegét átlátó többség bármit, nem történt semmi. Illetve - emlékszik? - az összecsődített liberális szakértők, arra a megállapításra jutott, hogy a TANÁROKAT kell továbbképzésben részesíteni, merthogy azok a fő felelősek a tanárverésekért. Hajaj.”
  • 15. zoltanz 2008. július 25. 14:11
    „14!
    Idézem: "ha már megcsinálta..." Imre Bácsi, ezt Ön ugye nem gondolta komolyan? Hogy egy ilyen vadbarom suhancot azért hánytak össze annakidején az ősei, hogy legyen kivel papás-mamást játszani? A szocpolért, kérem, meg a segélyekért! Nem is azért, hogy neveljék! Még mit nem! Farkastörvények közül jöttek, ezt örökítik tovább. Büszkék a fattyukra, hogy ezt tette, mert bizony, milyen bátor, no, persze, hisz az ő vérük... és még milyen fiatal.
    Az a baj, hogy az idő haladtával ez csak rosszabb lesz.”
  • 14. imre bácsi 2008. július 25. 13:48
    „AZ iskolának tanitani kell!!! A szűlőnek pedig nevelni kell a gyerekét ha már megcsinálta.AZ állat is neveli az utodját az életre.
    ilyen 1x rű.nem???? amit otthon látt a gyermek azt viszi az életbe!!!!”
  • 13. Comenius 2008. július 25. 13:23
    „Alapvetően a családban dől el minden. Ne várjuk el a pedagógusoktól, hogy helyettünk megnevelik a gyerekeinket. Ez a szülők felelőssége!! Különösen akkor, amikor a drága kormányaink már minden fegyelmező eszközt kivettek a tanárok kezéből - pedig a tanításnak legalább a 60 %-a "szelíd" kényszer.”
  • 12. geza 2008. július 25. 13:15
    „Hoops, kissé lassabban irtam ahogy gondoltam elnézést kicsit értelmetlen lett.”
  • 11. geza 2008. július 25. 13:14
    „nc: Fejberugták a kismacskát. Gondolom akik a tanárokat verik, pocskondiázzák azok érézkeny galamblelkű fiatalok. Tanárként volt hogy engem az osztályban egy szó szerint le hülye f--ozott egy 14 éves "kislány".
    De azért mivel fél évig taitottam csak, de azt azért fél év alatt sikerült elérnem hogy szót fogadjanak a kezelhetetlenek is. Lehet hogy azért mert férfi vagyok. A suliban én voltam a 3. férfitanár.”
  • 10. nc 2008. július 25. 12:29
    „Meg kell hagyni, ez döbbenet!
    Az, hogy egy manusnak megdöglött a macskája, több száz hozzászólást eredményezett; de hogy gyermekeink milyen körülmények között vannak (lesznek) az iskolában, az szinte senkit se izgat.”
  • 9. kyo 2008. július 25. 12:17
    „Igen MIL.Jó pofán kéne verni a gyereket! De nem kicsit ám,hanem ugy isten igazából, hogy a seggére se tudjon leülni,és nagypapa korában is EMLÉKEZZEN rá.”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittasan okozott halálos balesetet, majd hazament aludni

A férfit a lakásán találták meg, éppen aludt. Még ekkor is ittas volt. Tovább olvasom