Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Telitalálat az ötösön: így kapja meg nyereményét a két szerencsés

Harminc hétig halmozódott az ötös lottó főnyereménye, de múlt szombaton végre gazdára talált.
Utoljára 2011 novemberében akadt olyan szerencsés, aki eltalálta a milliókat érő öt számot, azóta senkinek nem sikerült. Tavaly óta folyamatosan halmozódott a jackpot, és hihetetlen rekordmagasságig szökött, múlt hét végén már több mint 4 milliárd 115 milliót ért a telitalálatos szelvény. Ez a második legmagasabb összeg, a legnagyobb jackpot több mint 5 milliárd forint volt, amelyet 2003 novemberében nyert meg valaki.

Múlt hét szombaton azonban végre milliárdost avathattunk, hiszen volt telitalálatos szelvény az ötös lottón, sőt mindjárt két olyan szerencsés is akadt, aki jól tippelte meg a számokat. A nyereményük fejenként 2 milliárd 57 millió 602 ezer 470 forint, még leírni is hosszú, nemhogy elképzelni, mit jelenthet egy ilyen hatalmas pénzösszeg - írta közleményében Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese.

A Szerencsejáték Zrt. komoly hangsúlyt fektet rá, hogy óvja játékosai adatait, ezért a jelenlegi nyertesek kilétéről sem tudhatunk sajnos sokat, a védelmük érdekében egyelőre még azt sem hozhatják nyilvánosságra, hogy hol adták fel a szelvényüket. A fejenként kétmilliárdos nyeremény átvétele is hasonlóan biztonságos körülmények között történik majd.

- A nyertesek kilétét csak 2-3 ember ismeri a vállalaton belül, gondosan őrizzük az anonimitásukat – meséli a Szerencsejáték Zrt. nagynyereményekért felelős vezetője. - Külön telefonszámot tartunk fenn a jelentkezés céljából, ahol a sorsolás napjától számított 90 napon belül kell jelentkezniük. A vonal végén egy munkatársunk várja a hívást, aki az első telefonbeszélgetés során először is meggyőződik arról, hogy valóban a nyertessel van dolga. Az azonosítást a játékszelvényen lévő információk segítik, ezeken ugyanis számos olyan adat található, amit csak a szelvény birtokosa ismerhet – mondja a nagynyeremények felvételéről a társaság munkatársa.

A Szerencsejáték Zrt. komoly hangsúlyt fektet rá, hogy óvja játékosai adatait.
A Szerencsejáték Zrt. komoly hangsúlyt fektet rá, hogy óvja játékosai adatait.

A nyeremény felvételéhez egy személyes találkozóra is szükség van, ennek egyeztetésére a "tesztkérdésekre" adott helyes válaszok után kerülhet sor. A kifizetési eljárás lefolytatására a Szerencsejáték Zrt. által meghatározott helyen és időben kerül sor. A találkozón első lépésként – a játékszelvényen található biztonsági azonosító kód ellenőrzése céljából – elkérik a szelvényt, és átfuttatják azt egy terminálon éppúgy, ahogyan a lottózós ellenőrizné, amikor a lottózóban valaki a kisebb nyereményét szeretné beváltani. Ezután rögzítik a nyertes személyes adatait.

A nyeremény kifizetése minden esetben banki átutalás útján történik, magyarországi lakossági forint folyószámlára. A nyereményfelvétel után a Szerencsejáték Zrt. nem tartja a kapcsolatot a nyertesekkel, így a további sorsukról nincs tudomásuk.

Bár a több mint 4 milliárd forint gazdára talált, az eheti ötös lottón 85 millió forint a tét, nem kis összeg ez sem, érdemes érte ringbe szállni - zárul a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettesének, Tulik Ágnesnek a közleménye.

Olvasóink írták

  • 12. rózsakert 2012. június 20. 07:40
    „11. nanemaaa 2012.06.19. 16:51

    Inkognitóban-pszt-de maradjunk köztünk-bár ahogy olvasgatom a kommenteket-alig van höbörgés-így még csinálunk néhány plusz adót-még így gyorsan -melegében-félidőben.”
  • 11. nanemaaa 2012. június 19. 16:51
    „9. rózsakert
    Ez a munkád? A sok pénzt kivinni az országból?
    Bakker! Akkor te vagy a LézerJani!”
  • 10. nanemaaa 2012. június 19. 16:49
    „Én átváltanám az egészet most occó ejróra, svájci frankra, vagy usa dollárra, osztán odaadnám Lézer Janinak. Ő ismeri a legjobb svájci bankokat. :)”
  • 9. rózsakert 2012. június 19. 15:08
    „8.klj-54 2012.06.19. 12:39

    sajnos nem-de nem ijednék meg tőle-ez a munkám.”
  • 8. klj-54 2012. június 19. 12:39
    „@rózsakert:
    Remélem Te nyerted! :)

    (Nekem a vésztartalékom Baselban van!)”
  • 7. rózsakert 2012. június 19. 11:51
    „3.H.Éva 2012.06.19. 08:47

    Maga még hisz a zemberekben? komolyan csodálom érte!

    Én sok-sok jót tettem a vállalkozásom során-a köszönet helyett mindig a lenyúlás-meglopás-átverés lett volna a vége-ha nem figyelek.

    Részemről a naívság már kinőve!”
  • 6. rózsakert 2012. június 19. 11:48
    „5.klj-54 2012.06.19. 11:27

    naaaaaaaaa tudnám én a helyzetet kezelni azért---

    1- senkinek itt egy szót sem róla
    2-olyan bankhozutaltatni-hogy már egy óra múlva külföldi-mondjuk osztrák bankban lehessen-ahol tudnak kint is ft számlát vezetni--

    ------július elsejétől életbe lép az úgynevezett SEPA (Single Euro Payments Area) rendszer. Az európai gazdaságokban ezután bármelyik bank vezethet külföldön - akár Németországban vagy épp Ausztriában - forintszámlákat, és működtethet forintelszámolást.

    -----ja és tűnés el innen messze--írigyektől mentsen meg az ISTEN !
    -senkinek egy fillért se belőle-ha csak nem célzottan-valóban rászorulóknak-szájjal lábbal festők -sérült gyerekek stb----egyházak kizárva!

    stb-stb

    AZÉRT IS KELL A KÜLFÖLDI FT SZÁMLA-MERT MIVEL KINT A A KOCSI FÉLÁRBA KERÜL-KÜLFÖLDI RENDSZÁM LESZ RAJTA-ÉS UGYI AZT ITT NEM SZERETIK.”
  • 5. klj-54 2012. június 19. 11:27
    „@ H.Éva :
    Az első, elhíresült 10 milliós Totó nyertest ismertem.
    Kettő év múltán már börtönben volt:(
    Az átlag ember (én sem, pedig 15 évig vállalkozó voltam!) nincs felkészülve ennyi pénz kezelésére!
    Hirtelen sok barát lesz...”
  • 4. Szerzetes 2012. június 19. 11:15
    „4 milliárd, egy embernek nagyon sok, és sokan ölni is képesek érte. Épp a héten beszélgettünk róla és a végén arra jutottunk, hogy 3,5 milliárdot különböző szervezeteknek utalnánk szét, a maradék 500 misiből is szépen el lehetne élni úgy, hogy ne szúrjon szemet senkinek.”
  • 3. H.Éva 2012. június 19. 08:47
    „Nem fog az Illető élete végéig biztosan nyomorogni!
    Nagyon sok írigye lesz, én csak örülni tudok, hogy Valaki/valakik(?) olyan helyzeti előnybe részesülhettek, hogy akár gyárat is tudnak létrehozni, ezzel szegény embereken segíteni!
    Tessék alapítani egy cukorgyárat, vagy konzervgyárat...stb. Sok embernek evvel létfeltételeket teremteni..
    (Talán én így tennék...de hát ez magánügy!)”
  • 2. klj-54 2012. június 19. 08:38
    „Nem kell okostelefon, mert én is egy mezei Soni-Ericsson T-280i teflonyról lottózom!
    Kapsz egy visszaigazolást, melyet el kell menteni.
    Az azonosít.”
  • 1. joniwalker 2012. június 18. 21:26
    „MI van, ha okostelefonon alkalmazáson keresztül adom fel a szelvényt....a számos azonosító csak egy 10 fölötti sorszámú azonosító...ilyenkor hogy azonosíthatnak? :D”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hídpénz: újabb ötlet a dugódíj mellé Budapesten

Az MSZP szerint szakmailag teljesen megalapozatlan a hídpénz bevezetésének ötlete, az csupán a… Tovább olvasom