Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Továbbra sincs megállapodás a MÁV és a szakszervezet között

Ismét tárgyalóasztalhoz ültek, ám most sem született megállapodás a MÁV és a szakszervezet között az érdekképviselet követeléseiről. Így tehát továbbra is fennáll a sztrájk folytatásának lehetősége.
Ismét tárgyalóasztalhoz ültek csütörtökön a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz Szolidaritás) képviselői, ám továbbra sem közeledtek az álláspontok - mondta el a Független Hírügynökségnek az egyeztetés után Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője. Hozzátette: az érdekképviselet továbbra is 10 százalékos béremelést követel a megajánlott 6,9 százalék mellé, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint egyszeri kifizetését valamennyi vasutas munkavállalónak. A követelések sora időközben bővült a 38 mellékvonal kérdésével, illetve újabb 1,1 százalékos bérfejlesztési követeléssel. Sigulinszki Tibor leszögezte, hogy a MÁV továbbra is teljesíthetetlennek tartja ezeket.

Bárány Balázs, a szakszervezet alelnöke a tárgyalások után arról beszélt, hogy reményeik szerint hamarosan személyesen találkoznak majd Szabó Pál új szakminiszterrel, ez pedig újabb lehetőséget jelent a tárgyalások továbbvitelében.

Az egyeztetések június 4-én folytatódnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyházbüntetés kutyakínzásért

Hat hónapos fegyházbüntetésre ítélt a kecskeméti bíróság egy tiszakécskei férfit állatkínzás miatt… Tovább olvasom