Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Túlsúlyban a jobboldali sajtó

A Fidesz kétharmados többségével lényegileg újraszabályozza a magyar sajtó világát: máris új szövege van az Alkotmány sajtószabadsággal foglalkozó részének, új rendszerű médiatestületek felügyelik majd az elektronikus és a közszolgálati médiát.
Az Országgyűlésben a múlt héten lezárult az új rendezés alapjainak általános vitája, a tervek szerint késő őszre részletező médiatörvény készül. A jobboldalon nem kevesen örvendenek a régóta kívánt szabályozási elképzelések törvénybe foglalásának: a történteket a húszéves médiaháború megnyerésének látják. A baloldalon viszont a sajtószabadság szabályos megsemmisüléséről beszélnek. A törvény ellen tiltakozott az EBESZ sajtóbiztosa. Ám az Európai Unió bizottsága, régi gyakorlatát követve, belügynek tekinti a média rendjét.

Jobboldali médiabirodalmak születnek

A jobboldali sajtó teljes nagyságában az Orbán-kormány alatt épült ki. Az elektronikus média konszenzuselvű szabályozását könnyedén megkerülő hatalom elfoglalta a közszolgálati intézményeket. Továbbá részben állami pénzből, részben a hozzá közel álló tőkéscsoportok eszközeivel szabályos jobboldali médiabirodalmakat teremtett. A kíméletlen háborúban felemelkedett jobboldali sajtó zömét máig a harci újságírás élteti: a mélységes elfogultság tábora igazsága mellett. A kevésbé lángoló közönség elérésének fórumai jelenleg is igencsak hiányosak a jobboldalon. A baloldali lapok általában nagyobb kritikai készséget, önreflexiót mutatnak saját táborukkal kapcsolatban, így régebben még szélesebb közönséget értek el. Ám véleményformálóiknak mind kevésbé akadnak friss gondolatai. Kampányidőszakban ők is felzárkóznak politikusaikhoz, és 2006 óta szinte mindig kampány van.

Talán az internet?

Az emberek többsége elfordult a kifejezetten politikai nyilvánosságtól, a maradék közönség jelentős hányada is előítéletei megerősítését várja újságjától. Ám akadnak előrevivő fejlemények is: a technikai fejlődés következtében sokkal több a televíziós és a rádiós csatorna. Rohamosan hódít az internet, amely máris a tájékozódás legfőbb fóruma az érdeklődő közönség jelentős részében. Az internet alulról szerveződő világban jelentéktelen pénzzel neki lehet indulni. A mára sokban intézményesült online sajtó kevésbé pártelvű, de a rádiók egy részében is nagyobb a tárgyilagosság. A hazai nyilvánosság egyik legígéretesebb újdonsága az önreflexióra képes fiatal jobboldal megjelenése az interneten. Az internet szövevénye a hazánkban lehetséges állami szabályozás eszközeivel csaknem elérhetetlen. A létező közönségigény itt általában hamarjában megtalálja a maga fórumát. Bizony a Jobbik és az LMP minden érdemibb hagyományos sajtóháttér nélkül jutott a parlamentbe.

Törvényekben is rögzül a jobboldali túlsúly

A kétharmados Fidesz-hatalom idején bizonyosan erős többségi helyzetben lesz Magyarországon a jobboldali sajtó. A kormánytöbbség új törvényjavaslataival, mégis mintha a kilencvenes évek médiaháborúját kívánná megnyerni. Az Alkotmány már elfogadott újraszövegezése nemigen akarhat mást, mint alkotmányossá tenni a sajtó sokszínűsége érdekében az állami beavatkozást. Megalapozni óhajtja a jobboldali gondolat terjesztésének állami támogatását, és támasztékot remél adni a sajtó rigorózusabb állami ellenőrzésének. Az új szöveg, meglehet, arra is eszköz lehet majd, hogy megkérdőjelezhető legyen az Alkotmánybíróság sajtószabadságot védő kifinomult határozatainak további érvénye.

Az új szabályozás szakít a konszenzusos médiatestületek összesen mintegy százötven fős, nyilvánvalóan csődöt mondott rendszerével, és helyettük a jelenlegi hatalom kiválasztott testületi többség kezébe tenné az elektronikus média felügyeletét, a csatornákra kiírt pályázatok elbírálását, nem kevesebb mint kilenc esztendőre. A BBC-modellel szakítva a törvényhozó gyengíti a közszolgálati média intézményeinek önállóságát, annak vezetőit folyamatos médiatestületi kontroll alá helyezi. Általa úgy léphetnek be a médiaháború jobboldali hősei a közszolgálati médiába, hogy közben az ezek működésért viselt kormányzati felelősség továbbra se lenne világos. Az új szabályozás bizonytalan jogi fogalmak alapján jogalapot adna a „jó erkölcsbe ütköző" bulvármédia szigorúbb hatósági megrendszabályozására. A tervezett rendezés regisztrációs kötelezettséget írna elő az intézményesültebb internetes fórumok számára. Elfogulatlan tájékoztatást rendelne el a kormány tevékenységéről az egész sajtó részére. Viszont mai tudásunk szerint alighanem lemondana a válaszadás, korábban az Alkotmánybíróság vétója következtében megannyiszor sikertelenül törvénybe foglalt jogáról.

Az erőszakos térítés vissza is üthet

Az új médiarendezés nem szünteti meg Magyarországon a sajtószabadságot. Ám reményei szerint törvényekben kodifikálná a tartós jobboldali médiatúlsúlyt hazánkban. Ez az igény azonban szükségképpen radikalizálja az ellenvéleményen levőket. Akik nem érhetik be kevesebbel, mint az egész rendszer tagadásával és újabb média-rendszerváltás követelésével. Az évtizedes jobboldali vágyakat, mítoszokat beteljesítő szabályozás most elégtételt ad a sokáig lenézett jobboldali újságíróknak. De, ha ők most egyszerre téríteni kezdenének, az hosszabb távon csak gyengítheti a jobboldalt a személyes szférája megsértésére igencsak érzékeny országban. Az erőteljesebb állami befolyásolás eszköztárának kiépítése mindenképpen növeli a kormány hatalmát, de ezzel önmagában nem oldja meg a hazai nyilvánosság szerteágazó gondjait, hanem inkább csak mélyíti annak bajait. A hagyományosan ellenzéki kultúrájú Magyarországon nem igazán okos megszorongatni az ellenzéki sajtót. Hogy ennek állításaira végül hányan fognak hallgatni, az döntően nem a jobboldali sajtó nagyságán, hanem inkább a kormány valóságos teljesítményén múlik majd.

A teljes cikket az mr1-kossuth.hu oldalon olvashatja.

Olvasóink írták

51 hozzászólás
  • 51. SexAndPistols 2010. szeptember 26. 19:18
    „Csillagok háborúja Szegeden:
    Első rész: Baljós árnyak!!! Főszereplő: Botka László
    Folytatás: Új remény!!!!!!! Főszereplő: B. Nagy László”
  • 50. jozicsenko 2010. szeptember 24. 08:42
    „http://vastagbor.blog.hu/2007/11/07/a_kivalo_mediamunkasok

    régi de jó: a kép pedig magáért beszél, a baloldali jómunkásemberekről...”
  • 49. achilleus 2010. szeptember 20. 15:31
    „Bár a DM beszámolt arról, hogy "a lemondott Fidesz-nagyágyú" választási körzetében (Békés-5) lesz egy időközi /a választások óta először/, valahogy az eredményről elfelejtett beszámolni. A pártatlanság jegyében íme: a választópolgárok ~17%-a ment el (csak mondom, 2 hét múlva együtt szavazhatnak az önkormányzati jelöltekre, és 25% részvétel is elég), ettől függetlenül az első fordulóban a nem hivatalos végeredmény szerint Dankó Béla (Fidesz-KDNP) 65.71 százalék, Samu Tamás Gergő (Jobbik) 14.38 százalék, Földesi Zoltán (MSZP) 13.99 százalék, Fonád Zoltán (LMP) pedig 5.93 százalék arányú eredményt ért el. Előzmények: http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/lemondott_a_fidesz_nagyagyuja/2179279/. Csak a pártatlanság és az objektivitás miatt, ha már a "lemondott a Fidesz nagyágyúja" címet volt képük ide hetiheteskedni.”
  • 48. Celtis 2010. szeptember 20. 14:00
    „A máig túlsúlyban lévő baloldali-liberális médiumok iparosai nem hajlandóak szembenézni a ténnyel, hogy azért a média véleményformáló képessége sem korlátlan, és ma Magyarországon az emberek többségének politikai nézetei jobbra találhatóak. Az pedig tényleg egészségtelen, hogy egy nézeteiben kisebbséget képviselő csoport uralkodjon monopolhelyzetben az egész országon. Igen, ezzel szemben eddig tényleg a "harcosabb" hangvételű lapok és csatornák voltak elég erősek harcba szállni, ám éppen ezért is jön jól a szabályozás: lehetővé teszi a higgadt hangvételű, önreflexióra képes, de a haza és a magyarság szempontjait maximálisan szem előtt tartó médiumok feltűnését.”
  • 47. koszone 2010. szeptember 20. 13:53
    „pákásznák

    Pontosan így, jó meghallgatni mások véleményét,mert az csak okosít nem butít.
    De a kérdésem elöl kitértél?

    Véleményed szerint, Mi lenne jó szegednek???
    Ha különcködnénk vagy beállnánk a sorba tuti 4 évig?”
  • 46. klj_54 2010. szeptember 20. 13:49
    „Jelenleg van mód arra, hogy havi pér $$-t kifizetve az ember anonim maradhasson!
    Úgyhogy Szalai Mariska mellé nyúlt...

    Amellett péntek óta bojkottálja édesanyámat a délmagyar, mert a pénzt leemeli a bankszámláról, de újságot nem ad!
    A megírt emailra csak annyi üzenet jött vissza, hogy elolvasták!
    Anyukám pedig most beül az autómba és az 1961 óta meglévő előfizetését letiltja! (OTP)
    Nem kell komolyan venni az előfizetőt!
    De az következményekkel jár.”
  • 45. koszone 2010. szeptember 20. 13:44
    „Mignon

    Talán nem én leszek egyedül aki nem reagál az írásaidra.”
  • 44. Mignon 2010. szeptember 20. 13:34
    „En, szeretem a Delmagyarorszagot es a koszone-t is.”
  • 43. pákásznák 2010. szeptember 20. 13:34
    „koszone, soha nem irtam, hogy vesszen a jobboldal! De konkrét ügyeket, tények alapján kritizálok, ez a véleményem, de egyben tisztelem a Te egész más véleényedet is. Valami ilyesmit várhatunk el demokratáktól...../Bibó/”
  • 42. koszone 2010. szeptember 20. 13:27
    „pákásznák

    Az hogy demokrata azt értem,csak nincs semmi létjogosultsága !
    Lehet hogy én nem látom jól,butaságot írok,de mint demokrata mit javasolsz,mert szavaidból csak azt lehet leszűrni hogy vesszen a jobb oldal,csak véleményem szerint nincs bal oldal????
    Vagy van ?
    Semmi cinikus duma csak így látom .
    Azt hogy kinek mi a véleménye mindég tiszteletbe "próbálom" tartani:))))
    1-2 embernél nehéz:)”
  • 41. Mignon 2010. szeptember 20. 13:22
    „Szerintem, a Delmagyarorszag egy

    szabad,független,partoktol mentes,öszinte,igaz es aktualis napilap,
    valamint nagyon tiszteli a kedves Olvasoit is!”
  • 40. pákásznák 2010. szeptember 20. 13:08
    „koszone, mivel én is demokrata vagyok, de nem jobboldali. Nem értek veletek sok mindenben egyet, de ontosnak tartom, hogy szabadon mindketten elmondhassuk!!”
  • 39. koszone 2010. szeptember 20. 13:03
    „pákásznák

    Te mi vagy,annyira szeretném tudni a véleményed,mindig csak a számomra nehezen tolerálható hozzászólásaid olvasom?
    Meg tisztelnél válaszoddal!”
  • 38. pákásznák 2010. szeptember 20. 12:59
    „achilleus, eddig tiszteltem, hogy jobboldali demokrata vagy, de most......ez elfogadhatatlan!”
  • 37. achilleus 2010. szeptember 20. 12:17
    „Amint a médiatúlsúlyos "baloldali" (ezt vajon ki találta ki?) sajtó veszni érzi a pozícióit azonnal elkezd aggódni a sajtószabadságért. Semmiféle veszély nem fenyegeti a sajtószabadságot, persze ezt azok is tudják, akik csinálják a felhajtást és hazudozással járatják le az országot, immáron napi rendszerességgel a nyugati sajtóban: http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=277 , http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=272.”
  • 36. achilleus 2010. szeptember 20. 12:11
    „13. hozzászólás jozicsenko 2010.09.20. 09:22
    Mindent elmondtál, így igaz.”
  • 35. tótkomlósi 2010. szeptember 20. 11:50
    „Nem csoda, hisz ha nem a fideszt fényezik akkor jön szalai mariska és odacsap az asztalra, oszt lehet futni.....”
  • 34. zoolii 2010. szeptember 20. 11:46
    „Szilléri, az RTL-nek speciel a Fellegi cége a tulajdonosa...”
  • 33. Mike3 2010. szeptember 20. 11:45
    „figyeljetek már... ezt a szillérit is a pulcz-ból eresztették szélnek? :)
    méghogy a héberTL és a telaviv-2 jobboldali :DD”
  • 32. zoolii 2010. szeptember 20. 11:44
    „Cyt, akkor te nem olvasod a Magyar Nemzetet? Mert ott aztán ugye minden becsületes, és tárgyilagos... A Hír tvről, és az Echo tvről nem is beszélve! Miről beszélsz te?!”
51 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

7 milliárdos kárt okoztak az esők

Az idei, rekordmennyiségű csapadékkal járó esőzések miatt keletkező földcsuszamlások júliusig 7,1… Tovább olvasom