Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Tüntetők lebontották a német megszállási emlékmű kordonját

A Magyar Liberális Párt szerint máris megszegte ígéretét a Fidesz azzal, hogy elkezdte a "német megszállási emlékmű" építését. A DK szerint a Fidesz egy olyan emlékmű felállítását határozta el, amelyik összemossa az áldozatok és a tömeggyilkosok emlékét.
Tüntetők lebontották az építkezés kordonját

Kedd este tüntetők lebontották azt a kordont, amelyet a német megszállás áldozatainak tiszteletére a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű talapzata köré állítottak az építők.

A helyszínre a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs jelentett be sajtótájékoztatót és villámcsődületet. A politikus - aki a többi felszólalóhoz hasonlóan egy hangosbemondóba beszélt - azt mondta, a Fidesz egy olyan emlékmű felállítását határozta el, amelyik összemossa az áldozatok és a tömeggyilkosok emlékét. A tömeggyilkosoknak "borzalmas, mocskos emlékük van", ők nem érdemelnek szobrot - jelentette ki. Szerinte a kormány a döntéssel a szélsőjobbnak tesz gesztust. "Ez a szobor, ez a kordon szimbóluma a Fidesz, az Orbán-kormány és az újnácik közötti tényleges koalíciónak" - jelentette ki.

Tüntetők lebontották a német megszállási emlékmű kordonját. Fotó: MTI/Kovács Attila (galéria)

A DK-s politikus egyúttal bejelentette, hogy a kordont a beszédek végén le fogják bontani.

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje úgy fogalmazott, hogy a "szégyenteljes náci emlékmű" szándéka a szimbolikus erőfitogtatás. Hozzátette, hogy a hatalmon lévők - becsapva a korábban tiltakozó szervezeteket - két nappal a választások után felállították a kordont, hogy egy "félelemkeltő emlékművet" emeljenek.

Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd szocialista képviselő arról beszélt, hogy az a nép, amelyik nem képes feldolgozni a múltját és nem képes tanulni a hibáiból, nem méltó arra, hogy az európai népek családjába tartozzon. Szerinte Magyarországon önkényuralom van, ami ellen fel kell lépni.

Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy fogalmazott, hogy a következő négy évben az embertelenségre kell felkészülni és arra, hogy "a Fidesz tulajdonképpen azt csinálhat velünk, amit akar, ha hagyjuk". Ehelyett fel kell emelniük a hangjukat - hangsúlyozta.

Tüntetők lebontották a német megszállási emlékmű kordonját. Fotó: MTI/Kovács Attila (galéria)

A szervezők odahívták Karácsony Gergelyt, az Együtt-PM politikusát, aki szintén bejelentett egy sajtótájékoztatót a térre, így ő is a kordon előtt beszélt. A független országgyűlési képviselő azt mondta, hogy az emlékmű azokat az egykori honfitársainkat alázná meg, akikre emlékezni kellene. A szobor "elhazudja a múltunkat", amellyel szembe kellene nézni – folytatta, hozzátéve: az emlékmű nem fog felépülni.

Steiner Pál MSZP-s országgyűlési képviselő bejelentette, helyi népszavazást kezdeményez, hogy az önkormányzat vonja vissza az emlékmű építéséhez adott tulajdonosi hozzájárulást, mert így meg lehet akadályozni, hogy a szobrot felállítsák.

A beszédek után a demonstrálók lebontották a kerítés nagy részét, és bementek az elzárt területre, ahol kaddist mondtak. A szervezők arra kérték a demonstrálókat, hogy semmit ne romboljanak le, ami az elzárt területen van.

A demonstráció végén Kerék-Bárczy Szabolcs arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki vegyen részt a terület őrzésében, hogy ne lehessen újra felállítani a kordont és csak a "testünkön keresztül" lehessen felépíteni az emlékművet.

A demonstráció elején száz-százötvenen voltak, a végére háromszázan.

Tüntetők lebontották a német megszállási emlékmű kordonját. Fotó: MTI/Kovács Attila (galéria)

A beszédek alatt a még álló kordonra egy "Történelemhamisítás: szellemi kútmérgezés!" feliratú transzparenst, sárga csillagokról készült kinyomtatott fekete-fehér fotókat, illetve egy egykori munkaszolgálatosnak a magyar katonákat ábrázoló, 1944-ben rajzolt képeit tették ki. A résztvevők közül többen is sárga csillagot tűztek a mellükre. A kordon mögött rengeteg, az áldozatok emlékére lerakott követ, két fehér széket és régebbi mécseseket lehetett látni, de az érkezők újabb mécseseket is gyújtottak.

A tömegben a Liberálisok, a DK és az MSZP zászlói is feltűntek. A téren megjelent Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára és ott volt Suchman Tamás, a Horn-kormány minisztere is.

Mintegy ötven demonstráló az esemény végén körbevette a HírTV tudósítóját - aki élőben jelentkezett be a helyszínről - és bekiabálásokkal, valamint az arca elé tartott mobiltelefonnal megpróbálták megakadályozni abban, hogy tudósítani tudjon. A tömeg a "szabad médiát" és a "hazudik" jelszavakat skandálta.

A demonstráció idején a téren néhány rendőrt lehet látni, köztük a Készenléti Rendőrség tagjait is, akik kamerával rögzítik az eseményeket, de nem avatkoztak közbe.

MLP: máris megszegte ígéretét a Fidesz

A párt keddi, az MTI-hez is eljuttatott közleményében arra reagál, hogy a Kormányzati Információs Központ közölte: megkezdődtek a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó budapesti emlékmű építésének munkálatai.

Az MLP felszólítja a kormányt, hogy "azonnal állítsa le a munkálatokat, adjon magyarázatot, miért szegte meg ígéretét, miért nem egyeztet társadalmi partnereivel, miért akarja meghamisítani a magyar múltat saját és a szélsőjobb szavazók szájíze szerint".

Két nappal választási győzelme után a Fidesz máris megmutatja, mire számíthat a magyar társadalom a következő négy évben; a kampány után azonnal folytatódik az előző ciklus erőszakos hatalomgyakorlása - írták.

Tüntetők lebontották a német megszállási emlékmű kordonját. Fotó: MTI/Kovács Attila (galéria)

Az MLP elfogadhatatlannak tartja, hogy "a zsidó szervezeteknek tett ígérete ellenére a kormány megkezdte a Szabadság térre tervezett, a magyar történelmet elhazudó, minden jóérzésű magyar polgárt sértő megszállási emlékmű építését".

Miközben Orbán Viktor egységes társadalomról beszél, éppen attól a lehetőségtől fosztja meg a magyar társadalmat, hogy közös nemzeti emlékezet alakuljon ki - hangsúlyozták.

Orbán Viktor korábban a Mazsihisznek levélben azt írta, hogy az emlékműről húsvét után újra egyeztet a zsidó szervezetek képviselőivel, most ezt az ígéretet megszegve üzenni akar a józan magyaroknak: senkinek a véleménye nem számít, csak az van, amit a kormány akar - olvasható az MLP közleményében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóba fulladt egy kisfiú Gyűrűfűn

Mesterségesen kialakított tóba fulladt egy kétéves gyermek a hétvégén a baranyai Ibafához tartozó Gyűrűfűn. Tovább olvasom