Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Újabb árhullám a Tisza középső szakaszán

Tiszán kialakult árhullám jelenleg Tiszabő térségében tetőzik, a folyó feljebb, Tiszafürednél már apad, Szolnoknál a harmadfokú árvízvédelmi szintet meghaladó, 830 centiméteres vízállást mértek - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője kedden.
Lovas Attila vízügyi igazgató tájékoztatása szerint a Tisza mellékfolyói folyamatosan apadnak. A folyó középső szakaszán jégzajlás tapasztalható, és a következő napokban kismértékben erősödik.

Az áradás ellen több mint 1100 emberrel védekező igazgatóság működési területén elsőfokú készültséget 74, másodfokút 262, míg harmadfokút 304 kilométer hosszon tartanak fenn. A tartós hideg és a jégképződés miatt továbbra is elsőfokú, jeges árvíz elleni készültség van érvényben a Tisza-tó menti szakaszon.

A védelmi készültség mérséklése után feloldották a forgalomkorlátozást a Tisza-tó menti töltéseken, a Tisza jobb partján Kisköre és Doba, valamint a bal partján Pusztataskony és Fegyvernek között. A védtöltéseken továbbra is csak az igazgatóság által kiadott gátközlekedési engedély birtokában lehet közlekedni.

Az elmúlt napok csapadékmentes, hideg időjárásának köszönhetően a Közép-Tisza vidékén nem változott az elöntött területek nagysága, továbbra is mintegy 525 négyzetkilométernyi földet borít belvíz. Az elmúlt 24 órában az 55 szivattyútelep összesen 3,1 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba, a főcsatornák teltsége 100 százalék felé közelít. Több helyen az összefagyott növényzet akadályozza a belvíz elvezetését.

Az igazgatóság működési területén lévő települések önkormányzatai közül 11 elsőfokú, 20 másodfokú, 9 pedig harmadfokú védelmi készültségben küzd a belterületi elöntések ellen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lefújták a szmogriadót Miskolcon

Megszűnt a szmogriadó Miskolcon kedden, miután jelentősen javult a levegő minősége - tájékoztatott… Tovább olvasom