Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Uszítás a neten: feljelentés a blogger ellen

Feljelentést tett csütörtökön négy civil szervezet egy szélsőséges nézeteiről ismert blogger ellen az internetes naplójának egyik bejegyzése alapján, közösség elleni izgatás miatt. A négy szervezet az Országos Rendőr-főkapitányságon és a Legfőbb Ügyészségen tett feljelentést - tájékoztatott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a feljelentők egyike.
A TASZ tájékoztatása szerint az egyik szélsőséges nézeteiről ismert blogger internetes naplójában a cigány közösség tagjainak "kegyetlen és céltalan megalázására", a teljes cigány közösség közéletből való kiűzésére és szétverésére hívott fel. A jogvédők szerint a szólásszabadság nem ad korlátlan felhatalmazást arra, hogy valaki e jogával tudatosan visszaélve egy neki nem tetsző társadalmi csoport tagjai ellen nyíltan erőszakra hívjon fel.

Az elmúlt egy évben többször is támadtak ismeretlenek romákra, a támadásoknak halálos áldozatai is voltak. A rendőrség megítélése szerint is rasszista indíttatású esetekről van szó - írja közleményében a TASZ. "Ezért tűrhetetlen és különösen veszélyes a nyílt gyűlöletkeltés akkor, amikor a magyar társadalomban egyre elterjedtebbé válik a kisebbségekkel szembeni intolerancia" - közli a jogvédő szervezet. Szerintük a jelenlegi szabályozás "tökéletesen alkalmas arra," hogy felelősségre vonják a bloggert.

Pelle Andrea ügyvéd, a TASZ munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a kifogásolt bejegyzésben nem egy konkrét időpontra tervezett támadásról van szó. Az internetes napló arra szólít, hogy a cigányok helyzetét el kell lehetetleníteni "elroppantani a gerincüket". Van olyan rész is a bejegyzésben, amely azt fejti ki, hogy csoportban el kell menni és megverni "őket".

Olvasóink írták

  • 16. james27 2009. augusztus 24. 21:30
    „14-es tökéletesen igazad van!
    de akkor a régi rendszerrel mi volt a baj? ,mert az ezt tudta!”
  • 15. zcsanadi 2009. augusztus 24. 20:09
    „Hát ismét egy érdekes bejegyzés. Az tény, hogy szerintem is tökéletesen értelmetlen egy blogban játszani a nagyfiút, meg megmagyarázni, hogy a blogger szerint mi is tenné jobbá a világot. De jó, tételezzük fel, kiirtatja a cigányokat ( bocs, romákat, a cigányozás gyülőletbeszédnek számit, büntetnek érte...) és utánna? Jönnek a szőke hajúak, mert ugye az árják miatt... blablabla...

    Persze, tény, mi is benne vagyunk egy perben, mert a szüleimet egy "roma állampolgár" sikeresen több millió forinttal lenyúlta, aki jelenleg is szabadlábon van, 2003as 530d BMWvel mászkál, él virul... EZEKKEL kellene valamit csinálni? Mit? Irta is valaki : szemet szemért...

    Mert NEM igaz, hogy ma egy roma, aki tucatjával gyártja a gyerekeket többszázezer forintot kap az államtól, mert NEM akar dolgozni, NEM akar az államnak fizetni, adózni... inkább élősködik azokon az egyre kevesebbeken, akiknek MÉG van munkahelye.

    Persze van rendes roma is. Ismerek is nem egyet. De ők dolgoznak. Adóznak. És valamiért rettenetesen rühellik a többi romát.

    Az öncélú erőszak tényleg nem megoldás. De amikor este megállít a helyi roma önsegélyező kör, akkor is majd csak mosolygok. És átnyújtom a pénztárcámat. Mert ha szétcsapok közöttük, akkor én vagyok a bünös, mert szépen elmennek sírni a rendőrségre, hogy megtámadta őket egy MAGYAR. Ilyen időket élünk (életből vett példa :S )”
  • 14. flexsnake 2009. június 27. 23:38
    „Az öreg indián azt mondta a fiatalnak:
    ,,fiam ha a portyázó hordák falvait felgyújtod még erőszakosabban jönnek. Ha csak a fegyvereiket lopod el az éj leple alatt akkor nem lesz mivel harcolniuk. Ne a tűzet szítsd hanem rakjál köré követ hogy ne terjedjen át a sátrakra."
    Nem uszítani kell egy kisebbség ellen hanem a problémákat kezelni. A probléma a bűnözés. A bűnözést pedig úgy lehet orvosolni hogy a legapróbb lopásra letöltendő börtönbüntetés. Halálért életfogytiglan. El kell rettenteni. Törvényesen, nem bujtogatni. A bűnözőket kell elfogni és elzárni nem bélyegezni meg billogozni mint a bolond cowboy. Azt csak a primitívek teszik.”
  • 13. Trandafir 2009. június 26. 15:04
    „Mindig a szegínke cigányokat bántják...
    Bezzeg ők senkit meg nem bántanak/ölnek mi?”
  • 12. sőndör 2009. június 26. 10:46
    „8.
    vinne a franc, ott aztán a kutyát sem érdekelné, hogy egy idióta mit hablatyol, vagy úgy gondolod kettős mércéik vannak és csak a cion bölcseiből lehet idézeteket ordibálni?
    Különben pedig a neten sem uszít senki nagyobb mértékben és durvább módon mint a parlamentben !”
  • 11. nanemaaa 2009. június 26. 10:13
    „töbszörrök = többiről”
  • 10. nanemaaa 2009. június 26. 10:11
    „5-nek.
    Majd utólag bebizonyítják, hogy rasszista cigányok támadtak a szegény romákra, csak azért, hogy továbbra is tudják ezt a szemforgató politikát folytatni.

    A többszörrök meg majd szép lassan kiderül, hogy max egy volt, az is véletlenül, mint a másik cikkbül ki derült.
    Ezek után egy kérdés marad: Cosmát és társait azért ölték meg, mert féltek a rasszizmustól? Sajátos cigány önvédelem? Aha...értem. Nomost kezdem csak igazán sajnálni őket.”
  • 9. keletaru 2009. június 26. 08:08
    „" Ha a cigány többség nem terrorizálta volna évtizedek óta a magyarságot, akkor ma nem kellene nekik félni, hogy "visszaütnek"! " Az is érdekes sértetként lelehet írni , de már elkövetőként nem lehet nyílván tartani ! Röhej.....Üdv Kuci”
  • 8. Mignon 2009. június 26. 02:26
    „Kedves "floridaimagyar"!
    A "szolasszabadsag" nem a "hülyeseg szabadsaga"!

    Ha en most peldaul (csak ugy eszembe jutott), Tampa-ban (Florida/USA) kiallnek a
    Madison St. es a Morgan St. sarkara,

    es elkezdenek orditani idezeteket angolul a "Mein Kampf"-bol,

    10 percen belül (nem helybeli sheriff), de az FBI vinne el....................!!!!!!!

    Es jogosan.”
  • 7. floridaimagyar 2009. június 26. 01:27
    „Szoval szolasszabadsag van is mg nincs is.”
  • 6. klj_54 2009. június 25. 21:52
    „Elég hitvány világban élek, mert nem lehetek őszinte.
    Ha nevén nevezem a dolgokat, akkor rasszista vagyok!
    A hazugságot pedig nem szívlelem.
    Nem mellesleg, Freud is deklarálta, hogy az elnyomott dolgok feszítik a tudatot és előbb utóbb valamilyen formában az a felszínre tör.
    Miért kell nekünk az álszent, hazug amerikai példát követnünk? Mert ott lassan egy kóbor állatnak több joga van, mint egy hajléktalan embernek!
    Ha a cigány többség nem terrorizálta volna évtizedek óta a magyarságot, akkor ma nem kellene nekik félni, hogy "visszaütnek"!”
  • 5. FűzfaVessző 2009. június 25. 20:49
    „"Az elmúlt egy évben többször is támadtak ismeretlenek romákra, a támadásoknak halálos áldozatai is voltak."Végül kiderült ,hogy az elkövetők is cigányok (romák) voltak, így a rasszista indíttatás törölve.
    F.V.”
  • 4. garbon 2009. június 25. 19:19
    „Be kellen már fejezni azt, hogy szélsőséges nézet az amikor az igazságot valaki kimondja. Nem hiszem el ennyire érzékenyek lennének a cigányok amikor róluk van szó , de ha lopnak elszáll az érzékenységük. Igen is a szólás szabadságot nem szabad és nem is kell korlátozni, azokat kell korlátozni akik mindenben még a kákán is csomót keresnek. Amig a világ a világ mindig volt és lesz cigány bünözés mert genetikailag evvel születtek a vérükben van a bünőzés mert máshoz sem értenek.”
  • 3. Mignon 2009. június 25. 17:13
    „Ugy latszik, ezt a cikket elsö olvasasra sokan nem ertik..................”
  • 2. dodó 2009. június 25. 17:08
    „Talán nem volt igaza?”
  • 1. gardista33 2009. június 25. 16:57
    „hogy hivjak a bloggert?ez valahogy kiamradt a cikkböl . szánalmas dm.?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a brutális isaszegi erőszakolót

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki az elmúlt időszakban, sorozatban erőszakolt meg nőket… Tovább olvasom