Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Városvezetés és ellenzék együtt koszorúzott

Sopronban több ezren vettek részt pártállástól függetlenül a március 15-i megemlékezéseken. A Széchenyi-szobornál együtt koszorúzott a fideszes városvezetés és a szocialista ellenzék. Az esti látványos díszünnepség tömegeket vonzott a Fő térre.
Sopronban az önkormányzat és a Nyugat-Magyarországi Egyetem közösen szervezett ünnepi programot az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére.
– 159 éve maroknyi ifjú utat mutatott a nemzetnek, a fiatalság adta nekünk ezt az ünnepet – mondta a Széchenyi-szobor koszorúzásánál lelkesedéstől fqtött beszédében a szónok, ifj. Sarkady Sándor, az egyetemi könyvtár főigazgatója, aki a mai fiatalság szemszögéből elemezte az akkori történelmi eseményeket, azok máig ható üzenetét. Igazságra törő, nagy ívq gondolatait zúgó tapssal köszönte meg a hallgatóság. Ezután az önkormányzat, a városháza, a pártok, politikai szervezetek, intézmények és civil testületek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit a szobor talapzatán.
Hívekkel zsúfolásig telt a Szent György-templom is, ahol a piros-fehér-zöld virágok ékesítette oltár előtt Bindes Ferenc katolikus, Gabnai Sándor evangélikus és dr. Vladár Gábor református lelkész tartott ökumenikus istentiszteletet.
A program leglátványosabb eseménye a Fő téri esti verses-zenés-táncos díszünnepség volt. Fodor Tamás polgármester ünnepi gondolatait követően Szépligeti Mátyás egyetemista költői hevületq beszédben idézte meg a márciusi ifjakat. Az est kultúrmqsorában Laklóth Aladár, Nemcsák Károly színmqvészek és Tolcsvay Béla előadómqvész szereplése mellett az ExperiDance aratott nagy sikert fergeteges koreográfiájával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét bevált

a vámudvaros trükk

A pénzügyőrség által lefoglalt mqszaki cikkeket kedvező áron kínálva csalt ki összesen… Tovább olvasom