Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Vértes András: a politikai erőknek ki kell egyezniük

A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint ahhoz, hogy ne vesztegessünk el még egy vagy két évtizedet, a politikai erőknek ki kell egyezniük.
Vértes András szerint az államadósság csökkenése, valamint a 3 százalék alatti költségvetési hiány és infláció látszólagos siker, mögéjük nézve más látszik. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint ahhoz, hogy ne vesztegessünk el még egy vagy két évtizedet, a politikai erőknek ki kell egyezniük.

A kutató erről csütörtökön, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének csütörtöki budapesti rendezvényén beszélt.

Vértes András a Mérők Klubja rendezvényen azt mondta, ma már általános vélemény, hogy 10 éves válsággal állunk szemben, aminek nagyjából a felénél vagyunk. Szerinte Magyarország, amely "tündérmeséből rémálommá vált", egy csónakban evez Európával, csak éppen ellenkező irányban.

A költségvetési kísérletezés csődje a kutató szerint egyértelművé vált. A megszorítások nélküli "állítólagos egykulcsos megoldás" ahhoz vezetett, hogy Magyarországon sem a növekedés, sem a foglalkoztatás, sem a beruházások esetében semmiféle fejlődés nincs, túladóztatott, fejlődni képes szektorok vannak és kereslethiányos kisvállalkozások. Súlyosan leszakad az ország nemcsak a régiótól most már, hanem Európától is, a tőke és a képzett munkaerő pedig "lábbal szavaz" - jelentette ki.

A világválság első két évében a GDP és a fogyasztás együtt zuhant, 2010-től kezdve azonban a GDP stagnálása ellenére a fogyasztás egyértelműen csökkenő pályára került, vagyis a "nincs megszorításos időszakban" relatíve még rosszabb teljesítményt nyújtott az ország - mondta.

A GKI elnöke úgy vélekedett, a kormány stratégiája azért nem vált be, mert a közvetett megszorítás rosszabb, mint a közvetlen megszorítás. A közvetett megszorítás látszólag nem sújtja a lakosságot, hanem a fejlődőképes ágazatokat terheli agyon adókkal, amelyek a költségeket nem azonnal ugyan, de végül továbbhárítják, és így ugyanúgy megszorításokat okoznak, közben azonban veszteségeket szenvednek el, és nem tudnak beruházni.

Az indirekt megszorítási politika következménye, hogy a magyar beruházások elváltak az uniós trendektől. Egyedül a feldolgozóiparban magasabb a beruházás érdemben, mint 1999-ben. Magyarországon a jövő erőforrásainak kiszáradása zajlik, a 17 százalékos beruházási ráta azt jelenti, hogy az üzleti szektorokban kisebb a beruházás, mint az amortizáció. Elméletileg az állótőkének a megújítása sem történik meg, ami azt jelenti, hogy két-három éven belül nem lehet növekedés. Ugyanez a helyzet a foglalkoztatásban - tette hozzá.

A sikerek között az államadósság csökkentését, a költségvetési hiány és az infláció 3 százalék alatti mértékét szokták említeni, amiben van igazság, de ha elemezni kezdjük, hogy mi van mögöttük, az derül ki, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyonnal korrigálva 4-5 százalékponttal nőtt 2010-2013 között az államadósság.

A kutató szerint ugyanez a helyzet a költségvetés hiányával is. A hiány a GDP 4-4,2 százaléka volt 2009-2010-ben, ezt a mostani 2,7 százalékhoz mérve a különbség a GDP 1,5 százaléka, ami megegyezik a "kisajátított nyugdíjbefizetéssel". Az inflációt pedig mesterséges rezsiháborúval nyomjuk le, amit ideig-óráig lehet csinálni, de rövidesen "vissza fog lőni" - tette hozzá.

A GKI elnöke úgy vélekedett: a gazdasággal kapcsolatos fő probléma nem gazdasági, hanem politikai jellegű. Ezek között említette többek között, hogy jogbizonytalanság, kiszámíthatatlan helyzet alakult ki. A joggal való visszaélés elrettenti a külföldi és a hazai tőkét, a nagytőkét, a kistőkét, mindenkit, aki tudja, menekíti a pénzét egy ilyen állam elől. Ilyen körülmények között a gazdaság semmiféle pozitív teljesítményre nem képes - mondta.

Ehhez hozzátartozik egy állami túlterjeszkedési stratégia, ami néhány ponton talán érthető, néhány ponton van értelme, de alapelvként az, hogy jobb az állam, mint a magántulajdon, nonszensz a piacgazdaságban.
Mindemellett rosszhírünket keltik a világban, az, hogy bárkinek a tulajdona, üzlete, megtakarítása veszélybe kerülhet, elrettenti a befektetőket attól, hogy idehozzák a tőkéjüket - tette hozzá.

Vértes András úgy vélekedett, hogy mindebben a sajtónak is nagyon nagy felelőssége van. Szerinte ma a sajtó Magyarországon - különösen a közszolgálati - abszolút nem tisztességesen tájékoztat. Hozzátette: nem gondolja, hogy mindig igazuk van, hogy nem tévednek időnként, de hogy a jobbító szándékú kritikák, vélemények egyáltalán nem jutnak el a magyar társadalom nagy részéhez, abban a sajtónak is óriási felelőssége van.

Az eredmény, hogy a GDP 2013-ban nem fogja elérni a 2005-ös szintet, a beruházások az 1999-es szinten lesznek, a háztartások fogyasztása pedig alig haladja meg a 2003-as szintet - mondta.

Úgy vélekedett, hogy a politikai erőknek ki kell egyezniük egymással, társadalmi békét kell teremteniük, mert ha így folytatják, újabb egy vagy két elvesztegetett évtized következik. Bármilyen eredménye lesz a választásoknak, 2014-ben az összes demokratikus erőnek egy asztalhoz kell ülnie, és nem azzal kell foglalkoznia, hogy ki mit rontott el, hanem azzal, mit kell csinálni ahhoz, hogy a következő húsz év jobb legyen. Le kell verni azokat a politikai és gazdasági cövekeket, amelyekhez senki nem nyúl az elkövetkezendő húsz évben, amelyeket csak együtt lehet megváltoztatni - fejtette ki.

Olvasóink írták

  • 11. GondaIstván 2013. április 02. 00:41
    „10. studyfy
    Természetesen mindegyik párt programja nagyon érdekel, de egyelőre nem olvastam még konkrétumokat. Az E2014-től is inkább csak kormánykritikát hallottam, de nem azt, hogy mit lépne, ha megnyerné a választásokat. Ez nekem egyelőre kevés.”
  • 10. studyfy 2013. március 30. 12:43
    „GondaIstván, teljesen igazad van. Én is vártam a Fidesztől a 2010-es parlamenti választás napjai előtt a programot, csak hát nem nagyon verték nagy dobra, ha volt egyáltalán (mellékesen ha volt, az EU egy perc alatt átírta a hiánycél miatt). Az E2014 programját pontosan olvashatod, az Mszp-é meg még - szerintem - alakulóban. Bő egy év van még hátra, minden pártnak van még bőven ideje a programhoz, még a Fidesznek is. Gondolom, tőlük is el szeretnéd olvasni.”
  • 9. GondaIstván 2013. március 29. 23:49
    „6. Deadman és 8. studyfy
    Azt érzékelem, hogy az embereknek elegük van már abból, hogy a kormány csak fényezi magát, az ellenzék meg szidja a kormányt. Mert ez megy már 25 éve, és az mégis csak egy negyed évszázad.
    Tehát én elvárnám az ellenzéktől, hogy ha tőlem felhatalmazást akar kérni a kormányzásra (magyarul, kell a szavazatom), akkor egészen konkrétan és számonkérhetően mondja meg, hogy mit fog lépni. Pl. bevezetem a kétkulcsos SZJA-t ilyen és ilyen %-al, lecsökkentem az élelmiszerek ÁFA-ját ennyi %-ra, felemelem vagy épp lecsökkentem a minimálbért ennyire, a benzin árát nem engedem ennyi Ft fölé, stb. Egészen konkrétan szeretném tudni, hogy mit fognak lépni kormányon.”
  • 8. studyfy 2013. március 29. 15:58
    „GondaIstván, azért Te nagy bajban lennél egy-egy politikus véleményének megítélésében, hanem írnák ki, hogy ki és mikor mondta!”
  • 7. Zotya100 2013. március 29. 15:34
    „Félek, 3.florian72-nek lesz igaza.”
  • 6. Deadman 2013. március 29. 11:03
    „5. GondaIstván 2013.03.29. 08:58
    Én pontosan ugyanígy vagyok csak épp a kormányoldallal..amikor pl Rogántól azt hallom hogy ezermilliárdos hasznot tettek el a szolgáltatók akkor soha egyetlen egyszer sem mutatja azokat a papirokat amiken ezek szerepelnek viszont amiröl meg papírt találtam az meg az írja hogy a szolgáltatók SAJÁT MAGUK kérték a MEH -t hogy 5% kal csökkentenék az energiaárakat 2010 juniusál tól...így átlagosan havonta szolgáltatótól függően 170 - 530 ft kell kevesebbet fizetni...

    Arról viszont egy Fideszes sem lobogtatott papírt hogy mikor duplázódott meg mennyiről mennyire pl az áram vagy a gáz....

    Most akkor kinek is van igaza ?????”
  • 5. GondaIstván 2013. március 29. 08:58
    „Egyelőre az ellenzék engem nem győzött meg, hogy jobb gazdaságpolitikát csinálna mint a mostani kormány. De nyitott vagyok, várom a konkrétumokat. Egy GKI elnök pl. szórhatná magából a konkrét intézkedéseket, számokat, tippeket, de én inkább csak siránkozást olvasok ki a sorok közül.”
  • 4. Emberségetavilágnak 2013. március 29. 07:43
    „A pártok mögött emberek állnak, magánemberek, húsból, vérből, kapzsiságból, irigységből, hatalomszomjból.
    Az ellenzék zsigerből ellenez, mikor-melyik, ahogy a kerék forog.
    Lesz még egy végső lökdösődés, hogy ki legyen az utolsó, akinek a tepsiben a nagylábujjára ráakasztják majd a bilétát: "Magyarország"
    Hiszen az elmúlt közel negyedszázad a pártok sárdobálásáról szólt, nem a népről, a hazáról.
    Összefogás nélkül végünk.”
  • 3. florian72 2013. március 29. 07:38
    „Sajnos nagyon igaza van. De azért a pénz az úr!Ezek soha nem fognak kiegyezni egymással,felégetnek mindent ,mindegy mibe kerül ,az adófizető majd állja a számlát.
    Politikusainknak soha nem az ország lesz az első, hanem a pénz.”
  • 2. _csutak_ 2013. március 28. 22:26
    „Nyugi, az ostoba ellenzéke miatt Orbán onnan megy nyugdíjba!”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. március 28. 21:50
    „majdnem miniszterelnök Bandika, kiöntötte tekervényeinek legtitkosabb zugába dugott álmait, és jósolt !
    mert egy valamire való akárki. nem élhet meg váteszi képességek nélkül cucillista fertályban...
    csak azt nem értem ha előre látja a jövőt, miért akarta a libás elől elhappolni a bandavezérséget ? Ő akart
    lenni az "utálatos kép" bajnai helyett ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy jármű ütközött az M3-ason Hajdúnánásnál, Nyíregyháza felé útzár

Az autópálya 210-es kilométerszelvényénél egy személyautó a belső sávban a szalagkorlátnak, majd a… Tovább olvasom