Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Vihar: Ötezer fogyasztó maradt áram nélkül Szabolcsban

Egy gyermek könnyebben megsérült a csütörtök délután Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt, és a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül, mert fakidőlések miatt több elektromos vezeték leszakadt - közölték az érintett szervezetek.
Takács Judit, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy Tiszabercelen egy lakóház mennyezete szakadt le és okozott sérülést egy gyereknek. A mentőszolgálat megyei ügyeletesének közlése szerint a gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egyházi Nikolett, az E.ON Zrt. szóvivője azt közölte, hogy a viharos erejű szél fákat döntött az elektromos vezetékekre és emiatt ötezer háztartás és cég maradt áram nélkül Rakamazon, Dombrádon, Székelyben, Kemecsén és Nagyhalászon. A szolgáltató cég munkatársai megkezdték a hibaelhárítást, és várhatóan este tíz óráig mindenütt lesz majd áram.

Takács Judit közlése szerint a vihar főként Rakamaz, Tiszabercel, Paszab, Ibrány és Nyíregyháza térségében okozott károkat. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére több mint hetven bejelentés érkezett.

Az erős szél a tiszabercelin kívül 25 lakást rongált meg a megyében, tetőket bontott meg, tűzfalakat borított ki részben vagy egészben, illetve kéményeket rongált. További mintegy tíz esetben kidőlt fák miatt kerültek veszélybe lakóházak.

A nagy eső is munkát adott az egységeknek - közölte Takács Judit, hozzátéve, hogy kora estig a tűzoltóknak nem sikerült minden bejelentett kárhelyre eljutniuk.

A viharfelhők délután négy óra körül érték el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, sok helyen hullott jelentős mennyiségű eső, sőt jég is, illetve erős széllökések kísérték a heves zivatart.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erőss Zsoltra emlékeznek Mogyoródon

A rendezvényen részt vesz Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője. Tovább olvasom