Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Vonatbaleset történt Rábapatonánál

Gyorsvonattal ütközött egy kamion kedd délben Rábapatonán. A vonat utasai és a mozdonyvezető nem sérültek meg, a kamion vezetője pedig könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést. Az érintett szakaszon áll a vasúti közlekedés.
A pótkocsis teherautó a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre a Győr-Moson-Sopron megyei település határában. Az ütközés miatt a kamion kettészakadt. A sofőr be volt kötve, a biztonsági övnek köszönhetően könnyebb sérülésekkel megúszta a balestet. A GYSEV Zrt. négy éves mozdonya üzemképtelenné vált, a fénysorompó súlyosan, a vasúti pálya pedig - az előzetes vizsgálatok szerint - kis mértékben sérült, az anyagi kár kb. 200 millió forint. A helyszínelés ideje alatt Ikrény és Enese között vonatpóló buszok szállítják az utasokat.

A baleset után a rendőrök segítettek a vonat utasainak - köztük sok idős embernek is - a szántóföldről eljutni a vonatpótló buszokig. A 85-ös főútról nyíló rábapatonai bekötő szakaszt is lezárták a rendőrök. A település kerülő úton közelíthető meg autóval.

Az 55 éves sofőr ellen közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt eljárás indult - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Olvasóink írták

  • 3. borki90 2008. február 28. 10:16
    „Jobban kellt volna neki figyelni a vonatot nem lehet kitéríteni kötött pályás jármű.Örülhet hogy ennyivel megúszta ezt az egészet.Saját magának köszönheti.Akkor is ez lenne a véleményük ha ti lennétek a mozdonyvezető helyében.”
  • 2. Kért Elek 2008. február 26. 19:13
    „Ki nem szólt a teherautó sofförjének, hogy már felodották a sztrájkot?????”
  • 1. Mariann43 2008. február 26. 17:34
    „Szegény 55 éves sofőr... Mire kifizeti a 200 milliót...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: elég a Fidesz rágalomhadjáratából

Az MSZP elnökhelyettese szerint a Fidesz tudatosan gyárt hazugságokat, hogy azokkal terelje el a… Tovább olvasom