Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Webkamera buktatta le a tanáriba visszajáró tolvajt

Webkamera buktatta le az egyik, Szerencs környéki általános iskola tanári szobájába visszajáró tolvajt - tájékoztatott a rendőrség pénteken.
A tanáriból az elmúlt két hónapban kisebb összegek tűntek el. Az oktatók egy ideig nem is jelezték mindezt a rendőrségen, végül a modern technika buktatta le a visszajáró tolvajt - részletezte Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

Hozzátette: a tettes alkalmanként egy-két ezer forintot emelt el a tanári szobában hagyott pénztárcákból, táskákból. A tanárok végül akkor tettek bejelentést a rendőrségen, miután már sorozatossá váltak a bűncselekmények.

Az ügy érdekessége, hogy az egyik alkalommal a tanári szobában lévő számítógép webkamerája a bűncselekmény minden pillanatát rögzítette. A véletlenül aktív állapotban felejtett alkalmatosság által készített képeket visszanézve, megdöbbenve tapasztalták a pedagógusok, hogy az egyik diákjuk járt bent néhány perccel ezelőtt a tanári szobában és ő kutatta át a táskákat, majd vette magához a pénzt.

A tanuló kezdetben tagadta a neki felróttakat, de a felvétel láttán elismerte a sorozatos lopásokat.

Olvasóink írták

  • 15. Walaky 2009. december 12. 10:19
    „12. hozzászólás stichus 2009.12.11. 17:59
    Nem különbözik a véleményünk, de sajnos erre az ítéletre egy másik bíró nem hivatkozhat:(
    Az illetékesek pedig ha jól olvasom a sajtóban, magukkal vannak elfoglalva...”
  • 14. joy 2009. december 11. 20:05
    „Lehet habzani a jogi gazságszolgáltatás miatt -yogosan.
    1 rendőr -akarom írni, biztos- a ta.onynak nincs sok esélye sem abban, sem másik iskolában. Ne vegyétek már tökhülyékre a pedagógusokat. Megvannak a módszereik az ilyen gyík fegyelmezésére. Csak nem kell nagydobra verni.”
  • 13. stichus 2009. december 11. 18:02
    „7. hozzászólás bruhahaha 2009.12.11. 15:25

    tegyük fel, h tényleg nem büntethető, de attól még legalább behajtható a szülein, amit ellopott”
  • 12. stichus 2009. december 11. 17:59
    „Walaky 2009.12.11. 16:41

    azt hiszem, jogász vagyok. de lehet, h tévedek. rég volt, nem emlékszem már, hová jártam egyetemre. attól, h nincs precedens, még ki fog hatni remélhetőleg a joggyakorlatra, hisz egy igen bátor lépés volt a bíróság részéről, mivel ingoványos talajon meg mert hozni egy olyan döntést, amit eddig a szabályozottság hiányában senki nem mert, pedig rég kellett volna”
  • 11. nagypappa 2009. december 11. 17:27
    „Van egy biztonsági kamerám ami kilát az utcára. Egyszer rögzített egy bűncselekményt. A rendőrök megnézték a felvételt, és bizonyítás ide, bizonyítás oda, rögtön túszul ejtették a két bodzaszedőt. Senkit nem érdekelt, hogy szabálytalan a kamera felvétele, bizonyításra alkalmatlan. Elfogásukkor egyből bevállalták a balhét.”
  • 10. varadipal 2009. december 11. 17:18
    „7.,Bruhaha! A 15 éves gyerek is gyerek, és még büntethető is. Na ki az okos te kis butácska?
    Nem jogászkodni kell, hanem a kölköt nevelni, legalább arra, hogy lopni nem szabad.”
  • 9. Walaky 2009. december 11. 16:41
    „2. hozzászólás stichus 2009.12.11. 14:09
    Köszi a linket!
    Nálunk nem precedens jog van, tehát ez egy eseti döntés. Tudtommal csak a legfőbb bíróság hozhat jogegységi nyilatkozatot.
    A beismerő vallomás az nulla, mert arra fog hivatkozni, hogy lelki terror alatt vallott!
    Sajna ez van...
    Anno pofánverta Heinz Manci (1960-ban ő volt a tanitó nénim Kalocsán) azt, aki más tárgyához nyúlt!
    Nem is volt gondunk, tudtuk mi az enyém és ne tovább.”
  • 8. dodó 2009. december 11. 16:31
    „A Cigány Kisebbségi Önkormányzat hozzá-e járult a kamerázáshoz? Esetleg csak rasszista szándékkal maradt bekapcsolva? Sürgős ombudsmani vizsgálatot kérünk!”
  • 7. bruhahaha 2009. december 11. 15:25
    „A lényeg: megvan a kis gyökér!!! Ennyi! Jog ide, jog oda, elismerte, bűnös, punktum, hova ezt még túlspilázni nagyokosok??? Gyerek, tehát nem bűntethető, innentől meg ennyi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nah, nah, nah? Ki az okos? Köszikeszépen! Ennyi!!!!!!”
  • 6. sauron2 2009. december 11. 15:17
    „"hogy az egyik diákjuk járt bent néhány perccel ezelőtt a " mielőtt??????? értemetlen DMonlájn”
  • 5. tótkomlósi 2009. december 11. 14:48
    „A webkamera véletlenül nem rögzít semmit sem! Alapból nem is ez a funkciója, tehát direkt be volt kapcsolva és egy rögzítő szoftwer is futott rajta!

    Tehát, készültek a tanárok a fogásra!”
  • 4. flexsnake 2009. december 11. 14:43
    „Teljesen mindegy hogy felvette vagy sem. Bizonyítékként nem használható de a beismerő vallomás is bizonyíték. Mivel nem biztonsági kamera így nem kell sehol jelezni ha működik, azt sem ha nem :)”
  • 3. KolompárRómeó 2009. december 11. 14:36
    „Éljen a magyar jog, a magyar joggyakorlat és a magyar ombucman. Mind a 20, mert minden sz@rra van pár. Csak dógozni ne kelljen.”
  • 2. stichus 2009. december 11. 14:09
    „egyrészt nem a magyar jog miatt, hanem a magyar joggyakorlat miatt. másrészt nyomozati szakban beismerő vallomást tett, ha jól következtetek. harmadrészt http://www.jogiforum.hu/hirek/22196”
  • 1. Walaky 2009. december 11. 13:43
    „Nem védem a nebulót, de azt a felvételt a magyar jog szerint nem használhatják fel ellene!
    Csak azt veheti figyelembe a bíróság, amely helyiség bejáratánál pictogram és felirat jelzi a működő kamerát, hála az ombudsmanus ármánykodásának!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

548 millió forintos kárt okozott a fideszes többség?

A debreceni közgyűlés csütörtöki döntéseivel mintegy 548 millió forint kár érte a várost - közölte… Tovább olvasom