Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Zenei fesztivál Nagycenken

- Ma nehéz kulturális fesztivált rendezni, mert kevés az olyan mecénás, mint amilyen Széchenyi István volt – mondta Gál Péter a Nagycenki Művészeti Napok pénteki megnyitóján, ahol már negyedik alkalommal „vezényli” a programsorozatot.
(illusztráció)
A tíznapos fesztivál Ruttkay Sándor festőművész kiállításával, majd az azt követő hangversennyel vette kezdetét a múzeumban. A megnyitón Taschner Tamás, a Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság marketingigazgatója elmondta, hogy véleménye szerint a turizmus a kultúra egyik megnyilvánulási formája, majd a megnyitón jelen lévők szűk körére utalva hozzátette – a családias légkör illik a hely szelleméhez, ez a rendezvény nem nagy tömegeknek szól. Kenessei Károly múzeumigazgató csatlakozván az eddigiekhez arról szólt, hogy a nagycenki Széchenyi-kastély épülete emberléptékű, nem hivalkodó s az itt megrendezett zenei fesztivál koncertjei is ehhez igazodnak majd.

A művészeti napok során a legtöbb koncertet a Magyar Akadémia Vonósnégyes adja, de fellép még többek között a Classy Four szaxofonkvartett, az Ewald rézfúvósötös, templomi orgonahangversenyt ad Petrován Mária, a múzeumi záróünnepségen pedig Koczor Péter zongorázik. Jó választásnak bizonyultak a kiállított képek is, hiszen Ruttkay alkotásainak központi témája a ló, amely Széchenyi örökségéhez is szorosan hozzátartozik.

A tíz nap rendezvényei mind a templomban, mind a Széchenyi István Emlékmúzeumban ingyenesen látogathatók. A hét minden napjára jut egy-egy koncert, szombaton és vasárnap pedig több rendezvény is várja a zenebarátokat Nagycenken.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódó Széchenyi-terv-pályázatok

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Széchenyi-terv keretében 8 pályázatot folytat, 13-at… Tovább olvasom