Legyen óvatos mindenki, aki a hódmezővásárhelyi önkormányzat mártélyi üdülőterületén sétál. A szakember azt javasolja, hagyják kint a faluban az autóikat. Ha erősödik a szél, akkor pedig vigyázzanak, mert bármikor leszakadhatnak a már 30 éve vágásérett fá
Sikeres tanévet zárt a Mindszenti Általános Iskola, mind az 54 diákjuk sikeresen felvételizett középiskolába. A diákok főként vásárhelyi, szegedi és szentesi intézményekben folytatják tanulmányaikat.
33 millió forintból fejlesztették tovább a sportcentrumot2021.05.16. 12:21
Székkutason 33 millió forintból fejlesztették a sportcentrumot. A sportcsarnokra napelemek kerültek, építettek egy tárolószínt és egy esőbeállót, kisbuszt és kamerát is vásároltak.
215 alkotás várja, hogy megtekintsék2021.04.15. 19:46
A 67. Vásárhelyi Őszi Tárlat a járványügyi korlátozások feloldását követően augusztus 29-ig lesz látogatható az Alföldi Galériában – tájékoztatta a szervező hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum csütörtökön az MTI-t.
Az írás segít átlendülni a nehéz pillanatokon2021.04.11. 16:27
Tizenöt évesen kezdett novellákat írni Bacsa Zsófia, mára pedig már az első könyve is megjelent. A mindszenti édesanya a próza mellett tizenöt szótagos verseket is ír, de fest és könyvillusztrációkat is készít. Számára az írás segít abban, hogy jobban el