Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Cigiért ment a vegyesboltba a betörő

Csongrád - A bejelentést követően néhány órán belül elfogták szerdán a csongrádi nyomozók azt a 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy betört egy helyi vegyesboltba.
A Csongrádi Rendőrkapitányságra szerdán reggel érkezett bejelentés arról, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes betört az egyik helyi vegyesboltba, ahonnan 150 ezer forint értékben dohányterméket és némi élelmiszert lopott el.

A helyszíni szemle és adatgyűjtés eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 31 éves helybeli férfi gyanúsítható megalapozottan, akit még aznap délután elő is állítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.

Ellene lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Olvasóink írták

  • 5. Vörcsi 2010. november 27. 14:11
    „1, 2, 3, 4! Imádoma jó humort, és Ti vagytok a legjobb humoristák!”
  • 4. jozko 2010. november 26. 11:33
    „Csupa mentő körülmény!
    Olvasni nem tud-nem tudta elolvasni a nyitvatartási időt!
    Az analfabétizmus szégyen, de nem bűncselekmény!

    Akart vola fizetni-de nem volt ott az eladó!Az megintcsak nem a vevő bűne!
    Egyébként meg szenvedélybeteg!
    Nikotinfüggő!
    Ezt gyógyítani kell és nem elítélni!

    Én nem dohányzom, de megértem valahol ezeket a szenvedélybetegeket!
    És van bennem együttérzés!
    Biztosan láncdohányos-hát kínálják meg adjanak neki tüzet!
    És ne sajnálják tőle!

    Fizesse ki, és egyfolytában szívja el azt a 150 000 Ft árú bagót!”
  • 3. zoltanszabo 2010. november 26. 11:15
    „Azért jó ,hogy itt Szegeden van éjjel--nappal nyitva tartó üzlet. Mert ha valakinek éjjel fogy el a cigije--nem tud reggelig várni kénytelen lemenni a boltba. Ha nyitva---szerencséje, ha nem kénytelen kinyitni.
    Vagy nem jól gondolom?”
  • 2. KolompárRómeó 2010. november 25. 17:33
    „Miért kell egy ilyen embert előállítani? Van belőlük elég, nem kell újabbakat gyártani.”
  • 1. dodó 2010. november 25. 11:39
    „Hát mán ázs á rászistá bótos is kirekkestő?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádot csak sutyiban lehet kerülni

Két hónapja levonult a kivitelező, mégsem lehet még közlekedni a csongrádi elkerülőn. Tovább olvasom