Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Csongrád a 3., Szentes az 5. település

Csongrád - Kaposvár nyerte el az év települése címet. A Magyar Televízió Főtér című műsorának játékán negyvenezren szavaztak. Csongrád a harmadik, Szentes az ötödik lett a tizenhétből.
A közszolgálati tévé Főtér című műsorában bemutatott tizenhét településre e-mailben, hagyományos levélben és a műsor honlapján lehetett szavazni. Nem csak az adott város, község lakói voksolhattak. A játékról decemberben lapunk is írt, mivel a Főtér 2008-ban Csongrádot és Szentest is bemutatta, így ez a két megyénkbeli település is szerepelt a versenyben, Békéscsaba, Mezőkövesd, Miskolc, Szerencs, Szolnok, Oroszlány, Balassagyarmat, Cegléd, Kaposvár, Tolna, Dunaföldvár, Szombathely, Sárvár, Pápa és Keszthely mellett.

Végül Somogy megye székhelyére közel tizenháromezer szavazat érkezett a negyvenezerből, így Kaposvár viselheti egy éven keresztül az év települése címet. A városról készített összeállítást január 11-én újból műsorra tűzi a televízió, s a díjjal együtt jár, hogy idén Kaposvár rendezvényeit, látnivalóit a Magyar Turizmus Zrt. is népszerűsíti. A díjat Medveczky Balázs, az MTV alelnöke adta át tegnap Szita Károly kaposvári polgármesternek.

A mi két városunk közül Csongrád szerepelt jobban, harmadik lett Mezőkövesd mögött. A Szentesre leadott szavazatok mennyisége az ötödik helyhez volt elég, a Kurca-parti város megelőzte Szolnokot. A Főtér című műsort hetente 300-400 ezren nézik. Az év települése játékot először 2004-ben hirdették meg, az eddigi győztesek: Kőszeg, Veszprém, Szarvas és Sárospatak.

Olvasóink írták

  • 2. Piskóta 2009. január 07. 15:21
    „Láttad, LocaPt?”
  • 1. LocalPt 2009. január 07. 14:23
    „Gratulálok, szép volt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebb pénz kultúrára Csongrádon

Csongrád - Kultúrára is kevesebb pénz juthat jövőre Csongrádon, és ez érzékenyen érintheti a… Tovább olvasom