Munkatársunktól - Délvilág napilap - 2012.06.01. 07:14
16 helyszínen folyt a munka 2010 eleje óta, többek között a belváros városképileg meghatározó műemlék épületeit, a kis utcák útburkolatait, a Szent Rókus- templomot, a Nagyboldogasszony-templom és a református templom külső terét, valamint a Szentháromság téri parkot is megszépítették.
Kőrösi Tibor polgármester azonban nem elégedett. – Egyik szemem sír, a másik nevet. A projekt több régi adósságot rendezett, például a templomfelújítást. De a beruházásnak vannak szükségtelen részei is: a mozi épületét például renoválták, de a gépeit nem cserélték ki. Maradt a tető is – beázik a felújított épület. Hogyan maradhatott ki a gimnázium? Úgy látom, a tervezéskor, az előző ciklusban hiányzott a városképi koncepció, az egységes gondolkodás – fogalmazott.
Hozzátette: azt is végig kellett volna számolni, megfelelők-e a város anyagi lehetőségei egy ilyen volumenű beruházáshoz. – 230 millió forint önrészt kellett előteremtenie Csongrádnak, úgy, hogy idei hiánya például 50 millió forintra rúg. Több tízmilliós pótmunkákra is szükség lesz még. Ezeket nem tudjuk hitelből finanszírozni, a költségvetésből kell kigazdálkodni.