Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Elfogytak az elsősök a Széchenyiből

Csongrád - Mindössze 11 leendő első osztályos gyermeket írattak be a csongrádi Gróf Széchenyi István Általános Iskolába, így az intézményben valószínűleg nem indul első osztály szeptemberben.
A csütörtöki képviselő-testületi ülésen szavaznak a városatyák arról a javaslatról, hogy – tekintettel a beiratkozási adatokra és a folyamatosan csökkenő gyermeklétszámra – a 2011–2012-es tanévben és az ezt követő években ne induljon első osztály a Széchenyi-iskolában. Az itt előjegyzésbe vett gyermekeket a szülők a három tagintézmény valamelyikébe írathatják át.

Szülők és pedagógusok együtt aggódnak a Széchenyi-iskola jövőjéért. A szerkesztőségünkbe eljuttatott levelekben azt írják: az iskola a városrész meghatározó intézménye, egyedülálló feltételeket biztosít a gyermekeknek. Országos hírű helytörténeti múzeummal, galériával rendelkeznek, már reggel 6 órától felügyeletet biztosítanak a tanulóknak. Egy hatodik osztályos diák édesanyja arról számolt be, hogy sok, a környező tanyavilágban élő gyermek számára bentlakásos iskolaotthon is van a Széchenyiben. A családjaiknak ez a lehetőség pótolhatatlan. A szülők a polgármesterrel is folytattak megbeszélést az iskola sorsáról.

Korábban megírtuk: bár a gyereklétszám csökkenése miatt az intézmény jövője évekig kérdőjeles volt, végül – még 2009-ben – 118 milliós támogatással újították fel a Széchenyi-iskolát.

Három évig még  iskolaként  működik a Széchenyi. A szerző felvétele
Három évig még iskolaként működik a Széchenyi.
A szerző felvétele

– Olyan terve nem volt a városvezetésnek, hogy lakatot tesz rá, már csak azért sem, mert uniós pénzből felújított iskolát legalább öt évig kötelező oktatási intézményként hasznosítani – mondta Kőrösi Tibor polgármester. – A körzetben 29 tanköteles korú nagycsoportos él. Azzal nem számoltunk, ahogy talán maga az iskola sem, hogy 60 százalékukat a piroskavárosi és az ének-zene tagozatos intézményekbe íratják a szülők. Anyagilag nem bírja el a város, hogy 11 fővel osztályt indítson. A szülőket megnyugtatom: a bentlakásos lehetőség független a Széchenyi-iskolától.

– Korábban előálltunk egy olyan tervvel, hogy mivel a szomszédos Széchenyi-óvoda felújításához nincs pénz, a megújult iskola egy részébe költözhetne át az ovi – mondta Gyovai Gáspár alpolgármester. – Ezzel a tantestület nem értett egyet, pedig az intézmény-összevonást abból a szempontból is pártoltuk, hogy az ide járó óvodások szinte biztos, hogy később ezt az iskolát választották volna.

Az önkormányzat nem sokat tehet, a szülők saját belátásuk szerint választottak – tették hozzá a város vezetői. Lapunk úgy tudja, több család lakcímváltozást jelentett be, így írathatta be a gyermekét a körzeten kívüli iskolákba. A drasztikusan csökkenő gyermeklétszám miatt az iskolák körüli polémia biztosan nem ér véget a szeptemberi tanévkezdéssel. Míg ősszel 155 elsős kezdi meg a tanulmányait, addig az idén születő babák száma várhatóan alig haladja meg a 90-et. Ez azt jelenti, hogy 6-7 év múlva a legoptimálisabb esetben is összesen legfeljebb három első osztály indulhat a Tisza-parti kisvárosban.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. azénéletem 2011. május 22. 15:18
    „39. Turulka 2011.05.22. 09:50
    Én sem gondolom másként!”
  • 39. Turulka 2011. május 22. 09:50
    „"Náluk még megmaradt a szülési kedv!,,

    azénéletem:Pontosan ezt megélhetési szülésnek hívják.”
  • 38. azénéletem 2011. május 21. 19:36
    „Mortál köszönöm a választ. Valami hasonlóra gondoltam én is. Én nagyon-nagyon régen a Síp iskolába jártam sok volt akkoriban ott a roma gyerek. Semmi baj nem volt velük, lebuktak hozzánk, majd hátrahagytuk őket - általában.
    Lányaim is oda jártak akkor is volt belőlük elég, de még mindig nem volt ebből gondunk. A mostani helyzetet nem tudom megitélni, de ténykérdés, hogy egyre többen lesznek. Náluk még megmaradt a szülési kedv!”
  • 37. mortál 2011. május 21. 18:35
    „azénéletem

    Szerintem csak egy oka van , a leendő elsős szülők meg lettek vezetve....(nem mondom melyik intézményből mocskolódva).

    Félnek az itt lévő Cigány származású tanulóktól azt hiszik itt több van mint másik három iskolába, pedig ez nem igaz.
    Nem is szolgáltak rá az ilyen megkülönböztetésre itteni viselkedésükkel.
    És a demográfiai helyzetet nézve egyre többen lesznek mindenhol, ez tény nézzen vele mindenki szembe.
    De ha bezárják a sulit ez úgyis mindegy, MINDENKI megy a másik két önkormányzati suliba...................
    További szép napot!”
  • 36. azénéletem 2011. május 21. 10:36
    „Az este néztem a testületi ülést. Annyi sok szépet, jót hallottam a Széchenyiről ezért még inkább nem értem miért nem akarják a szülök oda járatni a gyerekeiket. Esetleg, ha valaki leírná a valós okot. Azt sem igazán értettem, hogy akkor miről történt a szavazás. Én úgy értettem, hogy nem indulhat több első osztály, mint tervezték, de akár a Széchenyiben is indulhat egy, ha másik iskolában is csak egy indul. Azok a szülők, akik akár azt is vállalták, hogy lakcímet változtatnak most mivel győzhetők meg, hogy mégis válasszák a Széchenyit, vagy akkor tényleg hol van a szabad iskolaválasztás? Én ezt igazán nem értem! Véleményem szerint a számok ismeretében csak a döntés elodázásáról lehet szó. Hosszútávon nem tartható ennyi iskola .”
  • 35. lapszemle 2011. május 21. 05:47
    „A Polgármester Úr a Képviselő Testületi ülésen nagy szakmai alapossággal és a gyermekek iránt érzett felelősséggel a város minden választópolgárát felvilágosította, hogy melyek azok a demográfiai okok melyek a beiskolázás körül kialalkitották a jelenlegi feszült helyzetet.
    Helyes megállapítás, hogy a probléma megoldása a szolidaritás elvének érvényesülésében rejtőzik ami, sajnos városunkban, de megmerem, kockáztatni országosan sem működik. Sajnos az átlagemberre az önös érdek szem előtt tartása lebeg minden áron-figyelmen kívül hagyva mind az országos, mind a helyi anyagi helyzetet.
    Egy iskola működtetése nem hasonlítható össze pld. a mezőgazdasági termények termelésével, hogy az idén kukoricát, jövőre búzát stb.termelek. Nem várható el, hogy az Önkormányzat a szülői érdekekre való tekintettel, tanévenként változtassa az iskola földrajzi helyzetét és azon a ponton működtesse, ami a szülőknek és a gyermekeknek a legalkalmasabb a legkényelmesebb. Az iskola nem buszmegálló, nem mozgó színpad, hogy azt a mindenkori indokolt aktuális igényeknek megfelelően áthelyezem.
    Ezért lenne szükség a szülők ilyen irányú szolidaritás vállalására, hogy ne hozzák kényelmetlen helyzetbe sem saját magukat sem egy másik társintézmény vezetését, tantestületét, esetlegesen az odajáró gyermekeket szüleikkel együtt.
    Most még helyben történik az ilyen jellegű feszültség megoldása, amennyiben bekövetkezik a pedagógusok központi bérfinanszírozása, nem tartom valószínűnek, hogy amit most ki akarnak a Polgármesterből kényszeríteni, az nem biztos, hogy a későbbi években miniszteriális, vagy kormányhivatali szinten sikerülni fog.
    Ezért hangsúlyozom még egyszer több város iránt érzett felelősséget és egymás iránti szolidaritást kívánok az ügyben érintettektől.
    Úgy tűnik, hogy a szolidaritás elve é gyakorlata már nálam vesszőparipa, de vannak erre pozitív példák is, mert egy árvíz sulytotta helyzetben példaértékű módon működik.
    Most vegyük, úgy, hogy Csongrádon az alsó fokú oktatás terén kialakult egy ,,mini" cunami helyzet, amin a lakosság amennyiben tevőlegesen akarja meg is tudja oldani.
    A szomszéd tehene gyakorlatot....meg végérvényesen egyszer és mindenkorra el kellene fele”
  • 34. mortál 2011. május 20. 23:01
    „A város vezetéséhez:Ki volt az a gyengeelméjü ember, aki a Nagymező utcai problémás családot beköltöztette a Széchenyi Általános Iskola átmeneti otthonába.Ki fogja vállalni a felelőséget az esetleges problémákért.(gondolom senki).

    Normálisak???????????????????????????????????????????????????????????”
  • 33. Swain 2011. május 20. 08:52
    „"kedves" Turulka: mielőtt még bárkit is "takarodás"-ra szólítanál fel, nézz már utána a jogszabályi háttérnek és az önkormányzat kötelezettségeinek ebben az ügyben... Egyébként "forró drót" van a Rendőrséggel, amint a család megszegi az Átmeneti Otthon házirendjét, szankciók lesznek
    (de - ismerve a családot - együtt érzek az Otthon lakóival) :(”
  • 32. Turulka 2011. május 19. 19:46
    „A város vezetéséhez:Ki volt az a gyengeelméjü ember, aki a Nagymező utcai problémás családot beköltöztette a Széchenyi Általános Iskola átmeneti otthonába.Ki fogja vállalni a felelőséget az esetleges problémákért.(gondolom senki).Szerintem takarodjon a mostani ,,városvezetés"”
  • 31. Norbi56 2011. május 18. 19:37
    „Sajnálatos, de az lenne a logikus lépés, hogy bezárja az önkormányzat az iskolát, de az elhibázott fejlesztés(Eu-s pályázat) - 2009-ben amit az akkori jobboldali képviselők erőltettek át - miatt öt évig nem teheti. Évente a gimnázium 20-25 gyermeket von ki a rendszerből, tehát bármelyik másik továbbműködő iskolában könnyedén el lehetne helyezni valamennyi gyereket, úgy hogy akár teljes osztályt áthelyeznek. Akkor nem kellene megbontani az osztályokat. De mint tudjuk nem lehet. Ez a képviselő testületi rossz döntés és erőszakos szűklátókörűség, és pártpolitikai arrogancia visszaüt a városra és legalább 200-250 millió forint többlet költségvetési kiadást eredményez, ennyivel növelve az önkormányzat költségvetési hiányát a következő öt évben.( Ennél kedvezőbb döntés lenne visszafizetni a pályázaton nyert összeget), de az önkormányzat olyan mértékig eladósodott, hogy ezt sem tudja megtenni.
    Kedves Járólap! Sehova sem kell íratni a gyermekét. Kifutó rendszerben marad az iskola még legalább négy évig !”
  • 30. Járólap 2011. május 18. 11:07
    „szeretném utoljára el mondani mindenkinek, nem beszélt a polgármesteri hivatal senkivel így döntött és kész.
    nem kíváncsi senki véleményére. "másnak" kell az épület. Óvoda azért nem került az iskolába mert nem volt pénz kialakítani a kicsi mosdókat stb.. ADJATOK TANÁCSOT HOVA ÍRASSAM GYERMEKEMET 3 ÉV MÚLVA TOVÁBBTANULÁS ELŐTT 7.-8. OSZTÁLYBAN. Nem tudom mit tegyek, el vagyok keseredve!! Mi történik az osztályközösségekkel?”
  • 29. lforgo 2011. május 18. 07:54
    „Hát nem teljesen értem a problémát, teljesen logikus lépés volt ez a város vezetéstől, azokat viszont sajnálom akiknek most megrezgett az állásuk, persze nem számított erre senki, az se, aki tanárnak ment annak idején, hogy nem lesz gyerek egyszer csak akiket oktatni kellene. Az viszont nagy luxus (és pazarlás) lenne a várostól, hogy pár év múlva az iskolákban fél osztályok legyenek, csak hogy a népszerűségük ne csökkenjen. Annak idején a Széchényiben 500 gyerek körüli létszámok voltak most pedig 168, szerintem egyértelmű ez a tendencia... (sajnos)
    "Míg ősszel 155 elsős kezdi meg a tanulmányait, addig az idén születő babák száma várhatóan alig haladja meg a 90-et." És ha ez így folytatódik, valamint nem lesznek pánikszerű betelepülők Csongrádra, akkor pedig még logikusabb lépés volt 1 osztállyal kevesebbet indítani, mert egyelőre úgy néz ki 6 év múlva se lesz tumultus az elsősök közt...”
  • 28. mortál 2011. május 17. 22:18
    „violin:
    A Széchenyibe annyi történik, hogy 11 gyerek nem ott kezdi az első osztályt, ahová beíratkozott!
    Mortál:
    Szerintem ennek egyenes következménye az iskola pár év alatti bezárása.
    violin:
    Szóval nézzünk már át a saját önös kis érdekeinken kérem....
    Mortál: Még kb.168 gyerek szüleinek érdekeiről beszélek. Majd ne sopánkodjatok ha az itt lévő gyerekek megnövelik a többi suli létszámát, és fele annyi idő se marad majd gyermekeinkre mint eddig.
    Szerinted ez hogyan befolyásolja taníttatásukat?”
  • 27. violin 2011. május 17. 18:49
    „Mortál!
    A Széchenyibe annyi történik, hogy 11 gyerek nem ott kezdi az első osztályt, ahová beíratkozott!
    Az ovisok elutasításának okáról én azt hallottam, hogy leterheltségre hivatkoztak! Rossz duma a terem-probléma, hiszen annak megoldása nem önökre hárult volna.
    Nincs gyerek és nem is lesz! Demográfia! Nem csak városunkban, nem csak országunkban, hanem Európában. És nem is az az igazi gond, hogy nincs kit tanítani, hanem az, hogy majd a mi nyugdíjunkat kik fogják fizetni!
    Szóval nézzünk már át a saját önös kis érdekeinken kérem....”
  • 26. danus18 2011. május 17. 15:58
    „Csak magukat okolhatják amiért ez történt, ha hajlandóak "befogadni" az óvodát az elsősök utánpótlása meg lett volna oldva... Arról pedig az Önkormányzat nem tehet hogy a szülők nem oda íratták be gyerekeiket, ez mindenkinek egyéni döntése.”
  • 25. mortál 2011. május 17. 15:35
    „200 MILLIÓS HITEL!
    A város cserébe jelzálogot ajánl fedezetként:..................................
    a Dózsa György utcai posta épületét.

    Mi az a banké lesz a posta ha nem fizetnek?
    Úgy látom a Széchényi tervezett bezárása már nem is elég..............
    Tisztelt Kőrösi Tibor Úr ön lesz az a polgármester aki iskolát zárat be és elárverezteti a postánkat.............
    Biztos nincs más út......,így emlékszünk majd az ön ügyködésére.
    DE EZT BÁRKI MEG TUDJA CSINÁLNI EHHEZ NEM KELL SOK ÉSZ!
    EZÉRT KÁR FELMARKOLNI A JUTTATÁSÁT!!!”
  • 24. mortál 2011. május 17. 10:53
    „violin

    Nem elegáns belemagyarázni olyasmit, hogy az ilyen döntéssel majd valaki/k biztosan jól járnak, kell az épület....

    Szerintem biztos így lesz...........”
  • 23. mortál 2011. május 17. 10:51
    „violin

    Miért nem engedtétek be az ovisokat?????????????

    A válasz egyszerű, az iskola tanterem száma a törvényben leírtaknak nem lett volna megfelelő. És így se működhetett volna tovább iskolaként.”
  • 22. őszintén 2011. május 17. 10:36
    „Valóban kevesebb gyermek születik, ezt tudja mindenki, a többségünk fel is fogja, hogy nincs pénze a városnak, meg hogy nagyon sokba kerül a különböző intézmények fenntartása, de ami most folyik, egyértelműen eldöntött kérdés volt. De mint hozzá nem értő, kérdezem, hogy azt amit megspórol a város, mert egy első osztállyal kevesebb indul idén, azt talán máshol is meg tudná spórolni, ha éppen nagyon akarná.... Gondolok itt a tisztelt tanácsadókra, akiknek mennyiségét sokan megkérdőjelezik rajtam kívül, és lehetne még sorolni a hasonlóan felesleges kiadásokat....”
  • 21. violin 2011. május 17. 08:14
    „20. mortál

    A gyerekek fogynak, ez sajnálatos tendencia. Nem lesz szükség annyi ovira, iskolára, mert nem lesz kit tanítani benne!!!!!! Ez a tendencia nem csak a mi városunkra jellemző. Nem elegáns belemagyarázni olyasmit, hogy az ilyen döntéssel majd valaki/k biztosan jól járnak, kell az épület.... Nem születik elég gyerek és nem is fog!
    A Széchenyibe a 90es években több mint 500 gyerek járt. MOst 168 körül!!!! Miért nem engedtétek be az ovisokat?????????????”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Először vesz részt a borfesztiválon az Ungerbauer családi pincészet

11-féle bort állít elő a csongrád-bokrosi Ungerbauer családi pincészet. A 40 hektáros szőlészetet tudatosan építették fel. Boraik számos arany- és ezüstérmet nyertek már el. Tovább olvasom