Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Ennivalóért cserébe kapták a jegygyűrűt

Hatvanadik házassági évfordulóját ünnepelte a napokban a csongrádi Tari házaspár. „Kerítőjük" János bácsi édesanyja volt, de Ági néni magától is észrevette a háborúból visszatért vékony fiatalembert. Jegygyűrűjüket lekvárért, szalonnáért, zsírért, meg sonkáért cserébe kapták, két gyermekük és két unokájuk egy életre összekapcsolta őket. Most már szeretnék megérni a dédunoka születését is.
Ági néni és János bácsi hatvan éve mondta ki a boldogító igent Fotó: Bíró Dániel
Bő családi körben ünnepelte hatvanadik házassági évfordulóját a csongrádi Tari házaspár. A gyémántlakodalmon polgári és egyházi szertartás szerint is megerősítették hűségüket. Tíz éve az aranylakodalmat is megülték, de csak úgy szépen, szerényen, mint ahogy éltek.

A vérhassal küszködő János bácsi ötvenkilósan tért haza a háborúból 1945 szeptemberében. A lesoványodott test nem korábbi önmagát idézte, Ági néni azonban így is szemet vetett a magas, vékony fiatalemberre. Nem telt bele sok idő, János bácsi édesanyja szóvá tette, hogy milyen helyes kislány a női szabójának lánya, és javasolta fiának, hogy nézze meg Ágikát. Meg is nézte. A következő pünkösdkor el is jegyezték egymást.

– Akkoriban nehéz volt jegygyűrűt szerezni – meséli János bácsi. – A pengőnek akkor már nem volt értéke, a forint bevezetéséről pedig csak döntés született. Nekem, hogy legyen mit kedvesem ujjára húzni, fel kellett utaznom Pestre. Itthon felpakoltak lekvárral, szalonnával, zsírral, sonkával, én meg azon izgultam, hogy ennyi eleségért cserébe ne verjen át senki egy pár hamis karikával. Mivel jobb ötletem nem volt, úgy próbáltam fel a gyűrűket, hogy egyiket a gyűrűs, a másikat a kisujjamra húztam. Végül rátaláltam a megfelelő méretre, 1946. november 16-án pedig csendben egybekeltünk.

János bácsi szüleinek házában, egy akkor kialakított szobában és a folyosóból leválasztott konyhában kezdték közös életüket, és kezdték gyűjteni a húszforintosokat, hátha egyszer nekik is lesz saját otthonuk. Családi segítséggel 1949-ben vették azt az Új utcai házat, amelyben a mai napig élnek. Harminc éve kiváltották a szikvizes ipart is. – Női szabóként én a varrással keveset kerestem, ezért jött az ötlet, hogy vágjunk bele valamibe – mondja Ági néni. – Habár egyre kevesebben jönnek, nem akarunk bezárni, mert még mindig üdítő élmény a betérő törzsvásárlókkal beszélgetni. Amikor a hosszú együttlét titka kerül szóba, tanácstalanul, de mosolyogva néznek egymásra.

– A gyerekek annyira össze tudnak kapcsolni két embert, hogy az fel sem fogható – rebegi Ági néni. – Ezért is álmodunk arról, hogy megéljük azt a pillanatot, mikor dédunokánk születik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Régi célok az új költségvetési koncepcióban Csongrádon

Régi ígéreteit teljesítené 2007-ben a csongrádi önkormányzat – legalábbis a jövő évi… Tovább olvasom