Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Fellökte a mozgássérült asszonyt

Csongrád - Robogójával felborított, majd magára hagyott egy mozgássérült csongrádi asszonyt egy helybeli férfi csütörtökön. A cserbenhagyót pénteken elfogta a rendőrség.
– Éppen vízért mentem a közeli közkúthoz, amikor hátulról nekem jött a motoros – mondta a csütörtök este történtekről Versegi Ibolya, aki nem járult hozzá, hogy lefotózzuk. A gerincproblémákkal küszködő mozgássérült csongrádi asszony, mint mindennap, háromkerekű elektromos kerékpárjával indult a Bethlen Gábor utcai kúthoz. – Szinte a semmiből jött. Még szerencse, hogy fogtam a kormányt, különben kirepültem volna az ülésből. Ő is elesett a robogóval, de nem lett semmi baja. Megkérdezte, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy képtelen vagyok megmozdulni, hívjuk a rendőrséget. Erre ő fölpattant a járgányára, és elhajtott. Még szerencse, hogy felismertem – mondta az asszony, aki úgy előrebukott az ütközés következtében, hogy csak a kiérkező mentők tudták visszaültetni a háromkerekű ülésébe.

Versegi Ibolya csak könnyebb sérüléseket szenvedett, így szombaton már otthonában tudtunk vele beszélni. Szerinte elfogadhatatlan, hogy valaki ilyen esetben segítségnyújtás nélkül távozik, ezért örült a hírnek, hogy pénteken elfogták a száguldó motorost. A 35 éves helybeli férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás.

Olvasóink írták

  • 3. SBetti 2009. május 27. 10:14
    „Igen, nekem is ez tünt fel, mint az előttem szóló "polgárnak".

    Miért a rendőrséget akarta elsőként hívni és miért nem a mentőket? A srác szerintem a jogsiját félthette, bár ha felsegíti a hölgyet és kihívja a mentőket, lehet, hogy egy ejnyebejnyével megúszta volna... (Már ha volt jogsija és ha alkoholilag is megfelelt volna az elvárásoknak...) Így viszont lejáratta magát + még rendőrségi ügye is lett a dologból... Megérte?”
  • 2. polgár 2009. május 26. 01:24
    „Egy valamit nem értek...
    "Megkérdezte, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy képtelen vagyok megmozdulni, hívjuk a rendőrséget."
    Miért? Miért nem "mondtam, hogy képtelen vagyok megmuzdulni, segítsen felkelni / hívjuk a mentőket"?

    Ezzel együtt felháborító, és elfogadhatatlan, hogy ott hagyta a hölgyet.”
  • 1. izek 2009. május 25. 20:59
    „Vajon a srácnak akkor is rendőrségen végződött volna a kalandja, ha segít, kihívja a mentőket?
    Nagyon kis város lett Csongrád: vagy nem történik semmi és még annak is hírértéke van, hogy Pista bácsi rottyantásától összedőlt a felette álló pottyantós, vagy annyira rendben van minden, hogy ilyenekről kell írni, nehogy elfelejtsük városunk nevét.
    A hölgyet természetesen sajnálom, másnak és magamnak sem kívánom helyzetét.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eljárás indult a cserbenhagyó motoros ellen

Csongrád - Elfogták a csongrádi rendőrök azt a motorost, aki még csütörtökön kora este hátulról… Tovább olvasom