Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Iskolasors a falvakban

Csongrád megye - Leginkább csak tisztasági meszelésre futotta a csanyteleki, a felgyői és a nagymágocsi iskolában. Forgó Henrik csanyteleki polgármester azt mondta, beesik az eső az épületbe, de önerőből legfeljebb lavórra futja.
– Az iskola egyik szárnyának héjazatán, cserepein szó szerint át lehet látni. Az eső beesik, de egy 4 évig elhúzódó pályázatnak köszönhetően van már 7 interaktív táblánk, 7 laptopunk, 7 projektorunk, wifink, 30 darabos szavazószettünk és 14 új számítógépünk. Majd veszünk vagy 15 lavórt, hogy óvhassuk az egyébként rendkívül hasznos új berendezéseinket. Erre talán még futja önerőből is, az épület felújítására nincs pénzünk – adott helyzetjelentést Forgó Henrik csanyteleki polgármester. Arról érdeklődtünk a kisebb településeken: milyen körülmények közé várták vissza az oktatási intézmények diákjaikat.

Pincétől padlásig

Nem panaszkodhat az apátfalvi általános iskola 210 diákja. Az intézményt még 2009-ben mintegy 200 milliós beruházással – ahogy  Balázs Katalin igazgatóhelyettes fogalmazott – pincétől a padlásig felújították.

Először 4 évvel ezelőtt pályázott az önkormányzat a több mint 40 éves iskola épületének felújítására, sikertelenül. Azóta minden évben próbálkoztak. Egyszer nyerhettek volna 20 millió forintot, de a pénz felét át kellett engedniük Tömörkénynek, mivel kistérségi pályázati lehetőség volt. A maradék – amelyhez az önkormányzat még mintegy 1,5 milliót hozzátett – az iskola 3 falának szigetelésére, valamint 117 nyílászáró cseréjére futotta. Szeretnék befejezni, de azóta sem sikerül támogatást szerezni, mert „megkezdett beruházásnak" minősítik a kényszerből félig sem elvégzett hőszigetelési munkálatokat – hallottuk a polgármestertől. Forgó Henrik azt mondta, mintegy 150 millió forintból lehetne teljesen felújítani a iskolát, ahol 188-an tanulnak. A település idei 340 milliós költségvetéséből ez nem megy. Csak a tisztasági meszelésre futja – minden tanévkezdés előtt elvégzik a közhasznú munkások.

A tető beázását a szülőknek és a helyi vállalkozóknak köszönhetően orvosolták a felgyői általános iskolában, ahová 111 diák jár. Összeszedték a még használható cserepeket, és lecserélték a törötteket. Segítségükre volt az önkormányzat és a polgármester is, akinek sokat köszönhetnek a hozzáállásáért – mesélte Túriné Gyovai Éva, az intézmény igazgatója. Önerőből mindezt nem tudták volna megoldani. Pályázaton 2 évvel ezelőtt nyertek, akkor közel 20 millió forintból kicserélték a kazánokat, a radiátorokat, és hőszigetelték a homlokzatot. Túriné úgy vélte: az 1985-ben átadott iskola egészen jó állapotban van, de idővel szeretnék kicserélni a nyílászárókat. Ezt csak pályázati forrásból tudnák megoldani, minimális önrésszel. Így maradt a tisztasági meszelés.

Az iskolabál bevételéből (mintegy 250 ezer forint) újították fel a suli kerítését Nagymágocson, ahol a polgármester, Atkári Krisztián szerint mintegy 150 millió forint kellene a épület teljes rekonstrukciójához. A másik két kistelepüléshez hasonlón pályázatból tudnák megoldani az 1950-es években épült, jelenleg 189 diákot fogadó iskola felújítását. Nagymágocson is csak a tisztasági meszelésre futotta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tévhit, hogy Csongrádon lassabban telik az idő

A pincér gyorsaságát mérő vagy a szeretkezés ideális hosszúságát jelző homokóra is látható a csongrádi Dózsa Lajosné 960 darabos gyűjteményében. Tovább olvasom