Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Legközelebb bárki gyűjthet majd fát

Csongrád - Nem kell szankcióra számítaniuk azoknak a rászoruló családoknak, amelyek nem vettek részt a csongrádi fagyűjtésen.
Megírtuk: Csongrádon ingyenes, illetve rendkívül kedvezményes árú tűzifagyűjtési-akciót szerveztek, ám a kiértesített, szociálisan rászoruló mintegy száz családból csak kilenc élt a lehetőséggel. Az ügy komoly visszhangot váltott ki. Olyan vélemény is elhangzott, hogy a városban át kellene gondolni a szociális juttatások rendszerét és azok, akik nem tettek saját körülményeik érdekében, ne kaphassanak bizonyos juttatásokat.

– A város nem szankcionálhatja azokat, akik bár jogosultak voltak rá, mégsem vettek részt az akcióban. Nem tekinthető törvényesnek, hogy azért ne kapjon valaki lakásfenntartási vagy egyéb támogatást, mert az önkormányzat által biztosított gyűjtési lehetőséggel nem élt – mondta Nagy Rusztem jegyző. Kőrösi Tibor polgármester is megerősítette, hogy következmény – a jogszabályi kötöttségek miatt – nem lesz, tehát nem esnek el a segélytől a fagyűjtési lehetőséggel nem élő lakosok, ám az ügyintézés során felhívják a figyelmüket a szociális törvényben meghatározottakra, hogy az egyének önmagukért és a családjukért, valamint a helyi közösségek tagjaiért is felelősséggel tartoznak.

– Az önkormányzat tervezi az akció folytatását. A Dalerd Zrt. Szegedi Erdészetének erdészeti igazgatója, Vízhányó László megerősítette, hogy a következő fakitermelésnél ismét biztosítják a lehetőséget – a tervek szerint azonban ezúttal nemcsak a rászorultak, hanem minden helyi és kistérségi lakosnak, hiszen sokan érdeklődnek. Az újabb fagyűjtés időpontja az időjárás függvénye, egy korai fagy vagy a Tisza áradása befolyásolhatja ezt – tudtuk meg az akció kezdeményezőjétől, Murányi László képviselőtől.

Olvasóink írták

  • 5. izek 2011. október 03. 13:12
    „Ehhez az egészhez egy dolgot: anyámnak egy nyári nap délutánján, valamikor négy után vitte ki az értesítőt az Önkormányzat illetékese (mindenkit így, illetékesen keresztül tájékoztattak), hogy ugyanazon nap négyig kaphat élelmiszer-csomagot... szóval azért mértékkel azzal, hogy ki miért nem él a lehetőséggel. De jó hír: van aki időben megkapta az értesítést...”
  • 4. Robinho 2011. szeptember 29. 20:23
    „3-asnak igaza van, aki indokolatlanul nem élt a: potom pénzért fát akcióval, tegyék ki a nevét egy szégyenlistára.”
  • 3. dmarica 2011. szeptember 29. 18:10
    „A nevüket kellene közzé tenni azoknak, akik nem éltek a lehetőséggel! A hódmezővásárhelyi polgármester példáját kell követni! Legalább ennyi következménye legyen a nagy felhajtásnak, amivel az önkormányzati képviselő élt!”
  • 2. frakk 2011. szeptember 29. 17:51
    „Az ötlet jó, a szerb határtól az ukrán határig kilehetne tisztíttatni az ártereket az erre vállalkozó emberekkel. Amúgy a víz viszi el a száraz korhadt fát.”
  • 1. Halkanmondom 2011. szeptember 29. 16:05
    „Legálisan nincs értelme fát gyűjteni!Tiltani kell nekik és akkor mennek bandástól(fordított pszihológia)de persze ezt csak halkan mondom,hogy meg ne sértsek senkit.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pártfogójától ment lopni egy fiú Csongrádon

Csongrád - Nem találta meg a pártfogóját Szentesen egy 20 éves fiatal, ezért lopni indult. Tovább olvasom