Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Már két éve keres állást az egyedülálló anya

Héttől fél ötig tartó munkát keres Csongrádon Juhász Melinda – hiába. A gyermekeit egyedül nevelő édesanya havi 60 ezer forintot kap. Két ingatlanja is van, így nem jogosult szociális támogatásra, hitelt meg azért nem kap, mert nincs állandó jövedelme. Ő nem akarja eladni örökségét: dolgozni szeretne, de eddig mindenütt azt kérdezték tőle: mi lesz, ha helyettesíteni kell a kicsik miatt? Most, ha teheti, napszámba jár.
Héttől fél ötig bármilyen munkát elvállalna Melinda, de előtte és utána a gyermekeivel szeretne foglalkozni. Fotó: Bíró Dániel
Kilátástalannak érzi helyzetét a csongrádi Juhász Melinda. Az ötéves kisfiát és hétéves kislányát egyedül nevelő anyuka 2004 szeptembere óta bejelentett munkanélküli. Korábban a gazdaszövetkezetnél dolgozott, de mire visszatért gyesről, a munkaadóját felszámolták. Kereskedői és vendéglátói, valamint számítógép-kezelői végzettséggel a tarsolyában megpróbált munkát keresni, de mindenhol elutasítják, mikor két csemetéje kerül szóba.

– Mindenütt azt kapom, hogy nem kellek, mert mi van, ha helyettesíteni kell a gyerekek miatt – idézi a kikosarazókat Melinda. – A kérdés részükről jogos, hiszen senkire sem tudom rábízni a piciket, közvetlen rokonaim ugyanis már nem élnek, férjemmel és az ő szüleivel pedig megromlott a kapcsolatunk. Én csak héttől fél ötig tudok dolgozni, előtte, utána, mint minden szülőnek, a gyermekeimmel kell lennem, ezért a többműszakos munkarend szóba sem jöhet. Amikor csak tudok, elmegyek napszámba, de az nem megoldás. A családi pótlék és a gyerektartás összege 60 ezer forint, ebből kell gazdálkodnom egy hónapban, de úgy, hogy csak Niki és Attila étkeztetésére teljes árként 12 ezret kell fordítanom, mert szociális támogatásra nem vagyunk jogosultak – sorolja a nehézségeket az anyuka.

Ez a helyzet abból adódik, hogy Melinda nemrégiben örökölt egy ingatlant, így panellakása mellett egy házzal is rendelkezik, továbbá autója is van. A városháza szociálpolitikai osztályán is azt mondják: ilyen esetben a nem lakott ingatlan vagyonnak számít, tehát a törvény szerint valóban nem jár a szociális juttatás.

– Azt mondták, adjam el a lakást, a kocsit, akkor egyenesbe jöhetünk – mondja értetlenül. – De hát engem ne kötelezzen arra senki, hogy adjak túl egy megörökölt ingatlanon, hiszen mit kapnék érte, és meddig lenne elég a pénz, mikor adót is kell utána fizetnem? Ha a kocsit eladom, mivel viszem a piciket orvoshoz, ha sürgősen menni kell? Egyébként is, én munkát szeretnék kapni, nem segélyt. Ha hitelt szeretnék felvenni bármire is, elutasítanak, mert a bankok nem veszik figyelembe jövedelemként a családi pótlékot és a gyerektartást, a polgármesteri hivatal viszont igen, ezért onnan sem várhatok segítséget. Elmegyek bárhová, gép mellé, akár takarítani is, de az felháborító, hogy aki dolgozni akar, és ilyen helyzetben van, mint én, annak esélye sincs – fakadt ki végül Melinda.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszre új piaca lesz Csongrádnak

Őszre teljesen megújul a csongrádi piroskavárosi piac, ahová fedett elárusítóhelyeket telepít, és 87… Tovább olvasom