Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Megtéríti a kormány a csongrádi gazda kárát

Csongrád - Közel 4 és fél hektár kukoricáját tárcsázta be Maszlag Imre csongrádi gazda, mert a megyei kormányhivatal erre utasította. Kovács Zoltán államtitkár tegnap bejelentette: megtérítik az érintett gazdálkodók kárát.
– Egy nagykereskedésben vásároltam egy világcég – úgy tudom, külföldön termeltetett – 6 zsák vetőmagját. Szépen növekedett a kukorica, már csövei voltak, amikor kaptam egy felszólító levelet: semmisítsem meg az egészet – idézi fel a történteket Maszlag Imre. – Július 16-án mintát vettek az akkor még lábon álló növényből, majd kézhez kaptam egy határozatot, amelyben az állt: legkésőbb július 21-ére tárcsázzam be. Ezt meg is tettem, majd július 23-án egy újabb határozat érkezett a megyei kormányhivatalból azzal, hogy a növény megsemmisítése július 28-áig történjen meg. Értetlenül álltunk a második levél előtt: akkorra ugyanis már elvégeztem, amit az első határozatban előírtak számomra – mondta a csongrádi őstermelő.

– Mi eddig csak a sajtóból szereztünk tudomást a génszennyezett növényekről. Ha tudnám egy vetőmagról, hogy problémák merültek fel vele kapcsolatban, dehogy venném meg – bosszankodik a férfi. – Nem nagyüzemben gazdálkodunk, mindössze 15 hektár földem van. Ebből tavaly 4 hektáron elvitte a belvíz az árpát: azt a területet idén sem tudtam művelni. Most meg ettől a kukoricától is elestünk. Hektáronként 8–10 tonnára számítottam, közel 2 millió forint kár ért. Nem tudom, ki fogja ezt megtéríteni – mondta Maszlag Imre.

A csongrádi gazda elmondta: a vetőmagcég vitatja, hogy a temékei szennyezettek volnának, ám segítőkészen és együttműködően áll a kérdéshez. A gazda a feleségével egyetértésben hozzátette, az eset nagyon megrázta őket, valódi tragédiaként élik meg a történteket.

Bírság 50 ezertől 2 milliárd forintig

A GMO szennyezett vetőmag felhasználása miatt szükséges intézkedésekről tartott sajtótájékoztató tegnap Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár. Kovács hangsúlyozta: Magyarország számára továbbra is nemzetstratégiai érdek a génmódosított szervezetektől (GMO) való mentesség fenntartása. Az államtitkár elmondta: a kormány hétfőn döntött arról, hogy GMO-szennyezett vetőmagokat alkalmazók, illetve forgalomba hozók, valamint a szennyezést elkövetők 50 ezertől 2 milliárd forintig terjedő bírságra számíthatnak. Emellett a kormány döntött arról is, hogy az elmúlt hetek GMO-szennyezésében érintett gazdálkodók kárát megtéríti és magára vállalja, hogy a felelősökkel szemben maga lép fel jogi úton – hangsúlyozta az államtitkár. A kártalanítási igényt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz vagy az illetékes megyei kormányhivatal növénytermesztési hatóságához kell szeptember 30-áig benyújtani.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. Párkány György 2011. augusztus 07. 14:44
    „Nagyon sürgősen szükségem lenne ennek a gazdának az elérhetőségére, ha valaki tudja és ismeri ki az, adja már át legyen szíves, mert úgy néz ki Csongrádban nem Ő lesz az egyetlen, és rántjuk magunkkal a többieket is akik nem tehetnek semmiről.”
  • 45. szunyi 2011. július 31. 07:51
    „deszkás

    Én is pártolom a GM növények termesztésének engedélyezését (csináltam is párat életem során), de törvénytisztelő állampolgár lévén, csak a fejemet fogom a sok sületlenség miatt, mit politikusaink, környezetvédöink szájából kijön.
    A törvény szerint 1%-k a határérték, az alatt nem számít GM terméknek.
    A bevizsgáltatás nem megy, mert isszonyat megdobja a költségeket. Te se akarsz 2000 Ft-ért kilo kenyeret venni, én se.
    Pedig a biztonsághoz az kell, hogy nézzük a különböző toxinok mértékét a búzába (fusarium), hogy GM vagy GMO, és ezt amikor leszálíítjék a buzát, amikor kész a liszt (jelen pillanatba a kész lisztet nem ellenörzik a toxinokra), a nagykereskedőnél + a kiskereskedői is szolgáltasson mintát- Olcsobb, ha minden tételről megtudjuk mondani, hogy milyen láncon ment keresztül és ott megkeresni, hogy hol történt a baj.
    Szegeden van egy manus,ahol egy fusarium spektrum felvételel kb 10e Ft/minta (eredmény, hogy megmondja, hogy melyik toxin van jelen és milyen mennyiségbe). Ez nem akreditált labor, ha az lenne akkor kb 25-30e Ft/ minta lenne az ár. E”
  • 44. deszkás 2011. július 30. 23:02
    „SZUNYI! Amit én eddig tudok: azért mondták a hiradások génszennyezettnek (szerintem) mert a feltételezések szerint a vetőmagban mintegy 5% rész GMO mag.(100kg ban 5kg) Már annak is kicsi az esélye hogy találsz az esetleg elrakott mintában nemhogy a betárcsázott zöldben (mert elvileg ez is alkalmas a GMO kimutatására) Magyarán melyik az a tő amelyik abból az 5 kg ból származik.?A felelősséget jól vázolod :a termelő a kiskereskedővel,a kiskereskedő a nagykereskedővel,a nagykereskedő pedig a gyártóval van jogviszonyba ezek a felelősséget is viselik,és igen kell nekik bevizsgáltatni ezt az árban is érvényesitheti.Még egyszer mondom szerintem semmi gond nincs a GMO-val de hát......És van még M.országon GMO repce vetőmag is de hogy hol és eladták e nem tudni.”
  • 43. szunyi 2011. július 30. 11:54
    „42. deszkás 2011.07.30. 11:23

    Nem teljesen értem. A termék előállítójának van felelősége, jelen esetben a Monsanto-nak. A kereskedőnek (nagy, kis) minden szintjén be kéne vizsgáltatni a terméket? Ezek azért nem filléres vizsgálatok.
    A gond jelen esetben, hogy nem tudjuk, hogy valóban GM-e a kiszántott termény (remélem raktak el mintát belőle).
    Két állítás van:1, nem GM, ezt mondja a Monsanto, egy akreditált laborra hivatkozva (én ab ovo nem hiszek el nekik semmit, mint semmilyen egyébb multinak se)
    2, igen GM, mondja egy nem akkreditált állami labor (ab ovo ennek se hiszek el semmit)
    Ki kell deriteni kinek van igaza (3.-ik labor, laborok bevonása vak tesztel).

    Mit jelent az akreditált labor. Minden munkafolyamat dokumentálva van (a mintavételtől a végső eredményig), minden a reakciókba használt anyag mennyisége , minősége dokumnetálva van (kitől, mikor rendelték, mennyi ideig volt a hütőbe, ki mikor mennyit vett ki belőle etc). Ez jelentősen megdrágítja (több mint duplára a vizsgálat árát), de szükséges.”
  • 42. deszkás 2011. július 30. 11:23
    „Kedves SZUNYI! Én szerintem meg a terméket forgalombahozó kereskedő a felelős! Egy más "termék" például olyan tv készülék v bármi ilyen forgalomba kerül és utólag kiderül életveszélyes mi történik? Akárcsak a MAL iszapömlés esetén itt is volna személyhez köthető a felelősségre vonás. Az más kérdés miért vállalja mégis magára az állam mindkét esetben? Ha a MAL-on se próbálja behajtani a kárt itt miért tenné? Mert MONSANTO? Ugye ez vicc?”
  • 41. szunyi 2011. július 28. 21:12
    „Kedves KMárkusz !

    Környezetvédelmi felügyelőségről beszélgettem valakivel, tehát nincs tisztába a konkrét helyzettel.
    Ő azt mondta, hogy mindig akreditált laborral csinálják a vizsgálatokat. Ha nem akreditált akkor a bíróságon 100%, hogy a Monsanto megtámadja és a bíróság valószinüleg új labor vizsgálatot kér. Ez egy hosszan elhuzodó folyamat.
    Csak abban reménykedhettek, hogy hamarosan pénzeteknél lesztek, ha a kormány állja a szavát.
    Ennyire tudtam utánajárni.

    Szünyi”
  • 40. tótkomlósi 2011. július 28. 20:32
    „39. Erzsike5 2011.07.28. 15:28

    Én úgy szeretem a magyar ananászt! Csak nem minden zöldségesnél lehet kapni, mert drága!

    Vagy az elméleted alapján szokjak le az ananászról?

    Vagy mondj egy magyar autómárkát, amit kapni is lehet!

    Ne gyere a suzukival, mert az se magyar, csak itt rakják össze, ami meg is látszik a minőségén...”
  • 39. Erzsike5 2011. július 28. 15:28
    „Hátha rájövünk, lassan csak a MAGYAR terméket kell keresni..és vásárólni...”
  • 38. danus18 2011. július 28. 11:12
    „Mégis honnan kellett volna szerencsétlen gazdának tudnia hogy génmódosított vetőmagot vett? Nevetséges hogy a termelő hibás lett volna,mégis mit kellet volna tennie? Abban a hitben volt hogy az általa vett vetőmag megfelel minden előírásnak.
    Természetes hogy az állam megtéríti a termelő kárát, és megpróbálja behajtani a külföldi cégtől az összeget.
    Tanulság: szigorúbb ellenőrzés és megfelelő szabályok.”
  • 37. lforgo 2011. július 28. 10:40
    „Kedves Szilencium!
    Neked a nagyszüleid termeltek, emlékszel a romantikus világra én meg most termelek és tapasztalom a bőrömön ezt a piaci helyzetet. Van akkora területem, hogy vehetnék fel rá támogatást, de mivel ez nekem csak úgy is másodjövedelem és hobbi, ezért én még nem álltam sorba egy fillérért sem, pedig már nem keveset befizettem ilyen olyan jogcímen.
    A támogatási rendszeren kár vitatkozni vagy irigykedni, példaként mivel a szőlős dolgokba kicsit beleláttam leírom az elmúlt évek matematikáját, mondjuk 1ha vetítve tömörítve: bekerülési költség, ha van termés ha nincs kb. 350000ft egy szabályosan lebonyolított szüret kb. 100000ft, kapható támogatás: 50000ft kb.400000ft-ba van a leszedett termés, termésátlag Csongrád környéken az a 50-80q 2 évvel ezelőtti felvásárlási ár (mivel csak 5hl bort csinálhatsz otthon ezért a termést célszerű eladni) 33ft azaz összes bevétel 264000ft (jó termés esetén, magyarul ő fizet nem keveset rá és dolgozik mint a nem normális) tavaly már 55ft körül volt az árfolyam, de 3 éve is 40-50ft körül, ahhoz képest hogy ugyanezért a terményért 2000-ben 90 és 100ft között kapott a termelő, kb fele ennyi bekerülési költségért. Mi történt akkor? Jött egy unió, ránk szakították a külföldi gyenge minőségű olasz borokat melyet kamion tételben 50ft/L alatt behoznak. Hogy éri meg az olasz termelőnek ez? Egyszerű ő körülbelül annyi támogatást kap, ami neki a beműveléshez elég, innentől ami szőlő terem az már mind haszon neki (plusz az egyéb érdek, hogy tönkretegyék a magyar termelést).
    A szőlő csak példa volt,az elvek viszont nagyjából ugyanezek a többi terményre is. Sajnos hatalmas hátrányban vannak a gazdák és keresik a kiutat ott spórolnak ahol tudnak és ott próbálnak fejleszteni amiben eredményt is látnak, a multi vetőmag cégek pedig nagyon sokat és szépet ígérnek így megértem a gazdákat.
    Különben az utolsó előtti bekezdéseddel egyet értek.”
  • 36. szilencium 2011. július 28. 09:58
    „T. Iforgo !

    Megrögzötten írod amit magadban helyesnek gondolsz,de a külső körülményeket és tényeket nem veszed figyelembe!Csak bízom benne,hogy nem azért,mert nem fogod fel!
    Most arról a növényről vitatkozunk amit valaha őseink nem is láthattak a Kárpát-medencében,de még az öreg Kontinensen sem!És lám hol tart ma az európai,köztük a magyar kukorica termesztés?Mi történt az ősi növényzettel?Kipusztult?Nem!Vannak pl.tölgyfák és egyéb ősi étkezési növények? Vannak!
    Jött a tengeren túlról,burgonya,paprika,paradicsom,máshonnan akác,padlizsán stb.Megtanultuk hasznosítani őket mi is és a körülöttünk élő természet is!
    Kártérítés?
    Igen!Amikor a jég veri el a termést,vagy a fagy viszi el,de azt is azért,hogy jövőre biztosan próbálják meg újra megtermelni az élelmet,mert az társadalmi érdek!Viszont ezt csak kisebb területen gazdálkodókat érinthet,mert a nagy területekre fizetett támogatások,kártérítések a cikk nyomán következtethető stikliket vonzza magával!
    Családom,szüleimig mezőgazdasággal foglalkozik Makó környékén!Petrezselyem,hagyma és fokhagyma a fő csapás irány.Még nagy szüleim is úgy állították elő a minőségi,makói hagymát,hogy a dughagymát télen is gondosan, meleg helyen tartva vigyáztak rá,hogy azután tavasszal, ideális időben elrakják.A petrezselyem,sárgarépa magot komoly szakértelemmel házaktól,a legjobb mutatókat felvonultató petrezselymekből,répákból állították elő!Más területeken,így járnak el más növényekkel is!
    Soha nem volt részükre állami dotáció,de még kártérítés sem,mégis mindig elégedetten,megélhetést biztosítóan ment a termelés!Aztán jött az állami támogatás!A haverok elsőként juthattak így hozzá,minél nagyobb területű földekhez,amit minél olcsóbban akarnak megművelni a minél nagyobb haszon érdekében!Egyre jobban kihalnak a régi,jól bevált vetőmag előállítási módszerek,mert ,mint a cikk is mutatja a haszon érdekében minden mellékes!Az öreg bácsikkal,nénikkel ellentétben a multi nem érez lelki ismeret furdalást,ha valami nem sikerül a gazdának,és mivel pl.az idén nem termelt,jövőre biztosan tőle veszi meg újra a magot,de addig az esetleges állatainak,az ő kereskedőjétől szerzi be a takarmányt!A mezőgazdaság egy termelési láncolat.Sok minden összefügg!Ha azt választjuk,hogy a haszon érdekében kockáztatunk,akkor azzal bevállaljuk,hogy bukás esetén a veszteség is a miénk!
    Az állam érdekérvényesítő ereje a multikkal szemben nulla!Ez az ország olyan kiszolgáltatott helyzetben van,hogy semmi esély a kártérítésre a cég részéről!Csak azok a jogi alkalmazottak jutnak még pénzhez akik végig csinálják a reklamációt,aminek a vége az lesz,hogy nem történt semmi!Emlékezz a valódi katasztrófára,Devecser környékén!Vajon valaha behajtják azt a kárt a felelős cégen?Nem,mert az állam is hibázott!
    Ebben az esetben is erre hivatkoznak,így ne lássunk csak az orrunkig,és lássuk be,hogy ide külföldről egy fillér sem fog érkezni!
    A kormánynak végre határozott állást kell foglalni,hogy kit favorizál!A mindig ügyeskedőket,akik kiszolgáltatják a lakosságot,vagy a helyi gazdaságot valóban erősítő réteget!Ha ez a döntés nem történik meg rövid időn belül,akkor tényleg csak a jövő energiájának előállításához szükséges iparnövények között fogunk tengődni,kiszolgáltatva azoknak az államoknak,akik az alapvető élelmiszereket állítják majd elő!!
    Pedig csak annyi a megoldás,hogy a multik vetőmagjainak favorizálása helyett,helyi közösségben előállított vetőmagot vessünk!Ja,hogy azzal törődni is kellene,nem csak a vásárolt magot a földbe nyomni,és ősszel a hasznot bezsebelni?”
  • 35. lforgo 2011. július 28. 08:22
    „Látom szándékosan elterelitek politika irányába ezt a kérdést és minden régi szívfájdalmatokat itt élitek ki, elég szánalmas, egyszer már leírtam a hangsúlyos dolgokat de nem fogjátok, tehát még egyszer:
    A gazda magyar fémzárolt vetőmagot vett amit számlával is tud igazolni, ennek meg kellett volna felelnie mindenféle magyar követelménynek, de az állami ellenőrzési oldalon hibáztak, ezért miért a gazda a hibás??? Még szép, hogy kapjon kártérítést, amit ha jól megy behajt az állam a vetőmag előállító cégeken, kisgazdának mennyi az esélye egy perre a Monsantoval szemben? A másik, lehet az állami oldalon nem csak mulasztottak, de hatalmas bakot is lőttek mivel a labor nem akkreditált ilyen jellegű mérésekre, lehet nem is volt szennyezett a vetőmag, de kivágatták a kukoricát, akkor ki a felelős? ((ti agyatok szerint az a kulák akinek fődje is van péze is van hogy beművelje, meg jobb dógában már nem tud mit csinálni mint hogy gondozza is mi??? szenvedjen csak, neki se legyen má több))
    Egyébként pedig vannak kiemelkedő magyar fajták is, de a Csongrád körüli termőhelyen nem tudok olyan fajtát mondani, ami megállja a helyét, a speciális talaj és klíma adottságok miatt!”
  • 34. palimadar 2011. július 28. 05:01
    „A Duna TV-n volt egy beszélgetés a témában, GMO vetőmagok, külföldi vetőmagok.
    Ha jól rémlik, az agrárszakember mondta, hogy sok növény esetén élvonalbeli magyar vetőmag nincs, ezért botorság lenne tiltani a külföldi vetőmagok használatát.”
  • 33. tom_peris 2011. július 28. 00:40
    „A nemesítés (legális) és a génmódosítás (nem legális) között annyi a különbség hogy a nemesítés sokkal llassabb ellenben kevésbé hatékonyabb mint a génmódosítás.

    Amúgy meg a termény szempontjábol a teljesen mindegy kategória. a GM búzából is olyan kenyér lesz mint az agyonnemesített búzábol...”
  • 32. CID 2011. július 27. 22:55
    „Kuszkusz : Milyen kekeckedésről beszélsz ? Persze, hogy vettem már a multiknál külföldi terméket ( persze sokáig kerestem a magyar kaviárt, de nem találtam ) , feltettem egy egyszerű kérdést, te meg jössz itt a mellébeszéléssel. Sokat segít, ha egyenes az ember és eszébe jut néha a gerince, már, ha tudod mi az. S persze a billentyűzetem sem magyar gyártmányú ( Ír ) , és igen, azt veszem aminek jobb az ár/érték aránya. De nem is verem a mellem a külföldről behozott olcsóbb mezőgazdasági termékek miatt, s nem utolsó sorban nem sírok, miközben reggeltől napestig sumákolok.

    Tótkomlósi:
    Magyar termék, persze. Csak azért mert magyar földben termett, s magyar vízzel locsolták( persze a vizet spanyol szivattyúval, olasz tömlővel juttatták a rendeltetési helyére )?????????????? Meg Izraeli vegyszerekkel permetezték, meg román vendégmunkások takarították be.

    Jóemberünk megvehette volna a Magyar vetőmagot, lehet kicsit drágábban ( ezzel támogatva néhány magyar ember munkáját ), de nem, ő megvette az olcsóbb szuper hozamot hozó külföldit, most meg "rá...." , vagy mégsem, mert a sosem látott termése után fizetjük neki a kártérítést ?

    Nem igazán értem, miért kell támogatni a sok elesett parasztot, olyan sumákok, hogy azt má szinte dícséretes. <moderálva...>”
  • 31. tótkomlósi 2011. július 27. 22:29
    „29. CID 2011.07.27. 22:00

    De ha eladja a külföldi vetőmagból termett anygot, akkor az magyar termény??????
    Van itt baj elég!”
  • 30. KMárkusz 2011. július 27. 22:20
    „moderálva> Gondolom Te még soha nem vettél azokban a bizonyos multiknak a polcáról olcsóbb külföldit?Abban is biztos vagyok, hogy amin most a billantyűzetet nyomkodod az is biztos magyar!!! Ezek a kommentek amelyeket a magadfajta emberek írnak csak abban erősítenek meg, hogy mennyire jóindulatúak itt, kishazánkban az emberek egymással.Azt hiszem, hogy ilyen primitív kekeckedésbe nem megyek bele.”
  • 29. CID 2011. július 27. 22:00
    „Kedves Kuszkusz !

    Nekem nincs is közöm, gondoltam a NAV nézhetne utána, mielőtt felveszi a lóvét agrárszakmunkásunk, mert az azért mégse járja, hogy ha adózásról van szó akkor szar a termés, ha meg kártérítésről akkor meg nagyon szuper.

    De ha már felajánlottad, hogy nyugodtan kérdezhetek, áruld már el, hogy van az, hogy nekem illene a magyar terméket venni, annak ellenére, hogy esetlegesen drágább mint a külhoni, a paraszt meg vásárolja a külföldit ? Hogy is van ez ?????????”
  • 28. KMárkusz 2011. július 27. 21:41
    „Kedves CID!
    Jó ha tudod, hogy a kártérítést úgy számolják ki,hogy az a bizonyos felügyeleti szerv megnézte, hogy egy kukoricaszáron hány cső termett és csövenként mennyi a kukorica szem, majd ezt levetítik,hogy hektáronként mennyi lett volna a termés,majd a mázsánkénti árat felszorozzák a kukorica átvételi árával.Kérdezz bátran, de nem hiszem, hogy valami közöd is lenne más adóbevallásához. Másik kedves hozzászólóknak üzenem, kimondottan, jóindulatú Deszkásnak és Tótkomlósinak, hogy ha velük történne ilyen eset,akkor követelnének-e kártérítést, gondolom igen!!Véleményem szerint mindenki akkor ítélkezzen ha átél ilyet és ha ismeri azt akivel történt.
    Üdv: a gazda lánya”
  • 27. CID 2011. július 27. 21:36
    „tótkomlósi : Én nem értek hozzá, de abban szinte biztos vagyok, hogy a génkezelés és a nemesítés azért nem ugyan az az eljárás. De minden bizonnyal neked van igazad, hisz te jársz függönyös busszal :)”
46 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyszerre tanulhatnak a gyerekek növénytermesztést

Szülői segítséggel bővítette madárbaráttá gyakorlókertjét a gróf Széchenyi István általános iskola. Tovább olvasom