Palatinus Csaba - 2012.05.27. 09:20
Bár a Nap csak ritkán bújt elő a változóan vastag felhőzet mögül és a szél is folyamatosan fújt, ez mégsem szegte kedvét a programon részt vevő családoknak és versenyzőknek. A csongrádi polgármester, Kőrösi Tibor köszöntője után gyermek versenyeken játszhattak és mozoghattak a kicsik.
Az ügyességi – és rajz versenyeken nyújtott teljesítményeikért Sárkányos matricás albumot készíthettek maguknak a csemeték. Az érdeklődők megtekinthették a rajz- és szobor készítőversenyre beküldött pályaműveket, melyek között voltak igazán szépek és különlegesek is. A jó hangulatú nap fénypontját az evezős versenyek startja jelentette.
A lelkes iskolai csapatok és baráti társaságok sorra keltek versenyre egymással a nézők hangos buzdításával kísérve. A Kis-Tisza Vízi-Sport Közhasznú Egyesület csapata- a „Csongrádi Sárkányok" a Road Show-ra érkezett sárkányhajósokkal mérte össze erejét egy külön verseny keretében, ahol két nyertes futam után összesítésben 8 tized másodperccel lemaradva a dobogó második fokára állhattak fel a Kecskeméti Sárkánykölykök csapata mögött. Harmadik helyezett a Gyomaendrődi víziszörnyek gárdája lett.
A verseny után az ezüstérmes csapat meghívást kapott a következő megmérettetésre is. Kakuszi Gyöngyi és Hajdúné Szabó Judit szervezők reményei szerint egy- két éven belül a Sárkány Pünkösd Csongrád egyik emblematikus eseményévé növi ki magát, amely évről évre több látogatót és versenyző csapatot vonz majd a Kis-Tisza partjára.