Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szabadtéri misén avatták a szobrokat

Csongrád - Misét tartottak a csongrádi Öregszőlőkben, így avatták fel a felújított, évszázadnál is idősebb szoborcsoportot. Nem magunkért, hanem a következő generációért kell az ilyen feladatokat elvégezni, mondták a kezdeményezők.
 Bevonult a harang

A szobor mellett 1899-ben egy harangot is állítottak. Ezt 1917. február 24-én szinte az összes csongrádi haranggal együtt „besorozták", azaz az alapanyaga miatt leszerelték, és elvitték beolvasztani. Tíz évvel később az akkor már özvegy Sági Péterné újat készíttetett, ma is ez hirdeti a dűlőúton Isten dicsőségét.

– Ha az ember látja az elhagyatott kereszteket, szobrokat, hajlamos arra, hogy kijelentse: elveszett az emberek hite. Nem veszett el. A mi hitünk nem veszett el, ez a felújítás is jelzi ezt mindenki számára, aki erre jár – így szólt a csongrádi hívekhez Topsi Bálint atya. Az Öregszőlők egyik dűlőútján, a Mária úton szentmisével avatták fel a megújult, megszépült szoborcsoportot, amely a szent családot ábrázolja.

– Itt találkozhatunk a Szűzanyával, a kis Jézussal, Józseffel, ők mindannyian példaképek lehetnek a keresztény családok számára. Mária oltalmaz, emlékeztet az édesanyánkra, aki mindig bátorított minket, József pedig az apánkra.

Ahogy azt a korabeli Tiszavidék című újság megírta: ezt az alkotást 1899-ben Sági Péter szőlősgazda és hitvese a Jótanácsadó Boldogasszony tiszteletére 200 forint költséggel, sóskúti kőből készíttette a budapesti Gerenday-műhelyben. Pár éve a Csongrádi Katolikus Ifjak csoportja elhatározta, hogy a művet meg kell óvni a pusztulástól, a feladatot a helyi Szabó László és családja vette kézbe.

Avatás: megszépült a szoborcsoport a Mária úton. Fotó: Králik Emese
Avatás: megszépült a szoborcsoport a Mária úton. Fotó: Králik Emese

A rávaló pénzt adományokból gyűjtötték, akit megszólítottak, rögtön az ügy mellé állt, mesélte a családfő. Ugyancsak döntő szerepe volt a munkában Felföldi Miklósnak, aki elmondta: egy kerékpártúrán figyeltek fel az elhanyagolt állapotban lévő műre. Már a következő tervük is megvan. Tettükkel a fiatalokat is meg szeretnék szólítani.

– Megmutatjuk nekik, hogy eleink ránk hagyott emlékeit azért óvjuk, mert az utánunk jövő generációnak szánjuk. Bízunk benne, hogy majd ők is ugyanilyen felelősséggel óvják meg azokat gyermekeik számára – mondták.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb- és baloldalt köt össze a csongrádi beton

Térkövet gyárt az üzem, amelyből szálloda lesz. Tovább olvasom