Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Százmilliókat kapnak az uniótól

Százmilliókat nyertek az Európai Unió vidékfejlesztési alapjából a szentesi, a csongrádi és a makói kistérség települései. A Röszkén rendezett tegnapi konferencia résztvevői a Leader pályázattól a Csongrád megyei települések felzárkózását várják.
Az Európai Unió agrárprogramjának részét képezi a vidékfejlesztés. Ezt szolgálják a Leader pályázatok, amelyeken egy-egy térség mintegy százmillió forintot nyerhet. A röszkei konferencián tegnap elhangzott: a vidék felzárkózásához nyújt lehetőséget a projekt, amely kistérségekre épül. Szentes a gesztora annak az – mint fogalmaztak – akciócsoportnak, amelyhez nemcsak a város vonzáskörzetéhez tartozó hét község, hanem a csongrádi kistérség és Mindszent is tartozik. Szirbik Imre polgármester tájékoztatása szerint a pályázaton arra nyertek forrást, hogy a kistermelőket segítsék a jó minőségű portékák előállításában. Konkrétan a paradicsompaprika termesztését szorgalmazzák olyan szempontból, hogy a zöldség az élelmiszer- és a kozmetikai iparban találjon piacra. Ez ugyanis biztosabb vevőkört jelenthet, mint a hagyományos agrárpiac. Szirbik úgy véli: a térségek kistermelőinek megélhetést nyújthat hosszú távon „az ipari alapon történő értékesítés". Később ugyanezt megtehetik a gabonával is, amelyet bioenergiaként hasznosíthatnának.

Ugyancsak százmillió forintos támogatásban részesült Makó és a környező nyolc település. A térségük fejlesztési tervének fő eleme az, hogy a szakképzett fiatalok szülőhelyükön maradjanak, s ezzel a népesség fogyását is megállíthatják. Buzás Péter makói polgármester lapunknak elmondta: szükséges a mezőgazdaság részbeni szerkezetváltása. A Leader pályázat segíti a gazdaság fejlődését is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösségi ház lesz a csongrádi IH-ból

Többfunkciós közösségi épületté alakítják át a csongrádi ifjúsági házat. A 75 milliós beruházás 70… Tovább olvasom