Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Újra dúl a padvita a Körös-torokban

Egy év után ismét kiújult a padvita a csongrádi Körös-torokban. A vállalkozó udvar büfései ugyanis idén sem szeretnék, hogy a part menti hotel tulajdonosa ülőalkalmatosságot helyezzen ki a partélre, mert szerintük ez csak az ő vállalkozásának hoz hasznot. Szigeti Szabolcs szerint versenytársainak is követniük kellene példáját. Az önkormányzat tavaly hat padot ígért a területre, de csak jövőre teljesülhet az ígéret.
A vendégek kedvelik a part menti asztalokat. A vállalkozók között viszont viszályt szítanak a padok, asztalok. Fotó: Bíró Dániel
Alig egy hete fogad strandolókat a Körös-toroki partfürdő, és máris megkezdődött a harc a vendégekért. Az ellenségeskedés, mint az elmúlt évben, idén is a partélre kihelyezett padok és asztalok miatt indult. Tavaly az önkormányzat azzal próbálta hűteni a kedélyeket, hogy úgy határozott, saját költségén vesz és telepít padokat a nemrégiben kiépült sétány mentén, az üdülőterület vállalkozóinak viszont megtiltja ugyanezt. A salamoni döntésnek azért nem lett eredménye, mert a mai napig nem szerezték be az ülőalkalmatosságokat, a pénz ugyanis az árvíz utáni rendbetételre ment el.

A hiánypótlást Szigeti Szabolcs oldotta meg. A hoteltulajdonos – úgy, mint az elmúlt másfél évtizedben – saját asztalait rakta ki a szállodával szomszédos területre, de ebből újabb vita kerekedett.

– Fortyogok, mert ahelyett, hogy a többi Körös-toroki vállalkozó is padokat helyezne ki a partélre, s ezzel növelnénk a komfortot, fenyegetőznek, és ellenséges hangulatot szítanak – nyilatkozta lapunknak Szigeti. A szállodás úgy érzi, bizonyos érdekeket sértenek kitelepített padjai, s ezért is tűnhetett el belőlük néhány a napokban. Szerinte nem csak azok esznek a partéli asztaloknál, akik nála vásárolnak, és éppen emiatt több tucat padra lenne szükség a sétány mentén.

Megfontolandónak tartja a kezdeményezést Fekete Zoltán, de a büfés szerint ez a megoldás hétköznapokon csak Szigeti vállalkozásának hozna hasznot, akkor ugyanis kevesebb a fürdőző, és ők is inkább a parthoz közeli vendéglátó-ipari egységeket választják.

– Ezért van zárva tízből hat büfé hétköznap – mondta a vállalkozó, aki szerint igazságosabb megoldás lenne, ha egyetlen pad sem kerülne a területre. A jelenlegi helyzettel az a gondja, hogy a hoteltulajdonos nem szétszórva, hanem a szálló elé telepítette ki asztalait.

– Ebben az értelmetlen vitában mindenek előtt a strandolók érdekeit kellene figyelembe venni – nyilatkozta lapunknak Bedő Tamás. A polgármester szerint járható út lenne, hogy a homokföveny teljes hosszában padokat telepítenének ki a Körös-torok vállalkozói, de ehhez az érintettek együttműködésére lenne szükség. Bedő hozzátette: az önkormányzati padokat jövőre tudják megvásárolni, a kandelábereket viszont már a napokban felszerelik a sétányon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ormos Gábor azért ment, mert jöttek a régiek

Csongrádon a Fidesz egykori városi elnöke, Ormos Gábor kilépett a pártjából, mert zavarja, hogy a… Tovább olvasom