2014.12.21. 11:15
Nem értették egymás szavát, mégis világgá mentek
DélmagyArchív 1925: Ezért induljon világgá! Az osztrák nyomdászfiú beleszeretett a szegedi nyomdászlányba és megfordult a sorsuk.
Anton Koshier világjáró nyomdász és izgága cserkész 1925. október 13-án érkezett Szegedre. Klagenfurti osztrák volt, de 1922-ben az athéni cserkészek köréből indult útnak.
5000 font díjért hat éven át kellett gyalog és pénz nélkül vándorolnia a világban, csak arra támaszkodva, ami segítséget útközben kap.
Szegeden nem lett volna más dolga, mint áthaladni. Az 1925. október 18-i Délmagyarország azonban már utazása új fordulatáról írt.
Koschier ellátogatott a nyomdába, hogy a szaktársak igazolják szegedi állomását. Itt azonban egy szép szőke szaktársnővel találkozott, a 21 éves Kiss Máriával, akivel azonnal egymásba szerettek.
A lány nem beszélt németül, Koschier pedig egy szót sem tudott magyarul, de ez nem volt akadály. Mivel sietni kellett tovább, másnap már jelentkeztek is a polgármesternél, hogy gyorsított módon egybekelhessenek. A lány ugyanis elhatározta, hogy otthagyja a várost, állását, felsővárosi szüleit, és a derék cserkésszel megy gyalogolni.
1925. október 30-án már az anyakönyvvezetőnél voltak, és minden együtt volt az esküvőhöz, csak násznagyot kellett keríteni. Kiss Mária édesapja e szavakkal kereste fel az akkori Szeged neves "kapitányát":
Legyen násznagya a lányomnak, akinek a kezét valami világjáró vagy a jó ég tudja, hogy mi kérte meg.
Anton Koshierről 1925. december 8-án ismét írt a Délmagyarország, gondosan kiemelve, hogy az osztrák vándorlás közben is könyveket vásárol és szamarával egész könyvtárat cipeltet. A cikk végül kilyukad arra, hogy a Délmagyarországnak is széles rétegeknek szóló könyvakciója van.
A nászajándék kis híján egy-egy bicikli lett, de Anton Koschier mindenkit felvilágosított, hogy nem kockáztathatja az 5 ezer fontot, amiből egyébként Klagenfurtban saját nyomdát akart nyitni.
Gyalogos nászútjuk Szegedről Bécsbe, onnan pedig Berlinbe vezetett. Érteni ugyan még mindig nem értették egymás nyelvét, de bőven volt idejük megtanulni a gyaloglás közben.
Koschierék története ezzel nem ért véget a Délmagyarországban
1926. november 4-én arról adott hírt az újság, hogy a szegedi klinikán megszületett az elmúlt egy évnyi világjárás díja, Kiss Mária és Anton Koschier fia. Toncsi, vagyis a negyedik Koschier Antal.
1925-ős látogatása után Ausztria, majd Németország, végül Franciaország következett, ahol hajóra akartak szállni Afrikába, de a marokkói rifháború miatt ez meghiúsult. Belgiumba, majd Hollandiába mentek, ahonnan Argentínába hajóznak volna, de az orvosok nem engedték, hogy az áldott állapotú asszony egy hónapra tengerre szálljon. Így Amszterdamból vonattal jött haza, és rövidesen egészséges kisfiúnak adott életet.
Anton Koshier így nyilatkozott terveiről:
Most ott lakom a Somogyi-telepen, apósoméknál, Kiss József, Somogyi telep 117. Innen Klagenfurtba megyünk, hazaviszem a feleségemet meg a fiamat. Be kell már egyszer mutatni az apámnak... Azután tovább, végig a világon, ami még hátravan.
