2016.08.25. 13:10
Ezért nem lett kertváros a rókusi placcon
DélmagyArchív 1910-1965: Szeged többször is nekifutott, hogy kertvárost létesítsen a Búvár-tó helyén, de Rókus „fertőző veszedelme” inkább brekegni akart.
A rókusi állomás előtti jókora placc ma sem világszép hely, de az 1910-es években meg egyenesen ronda és büdös volt. A Kossuth sugárút végének egyik oldalán a Búvár-tó feküdt, másikon a jobb híján Kis-Búvár-tónak nevezett agyagnyerő gödrök sorakoztak, vagyis brekegett az egész környék. A Búvár-tó nagyobb volt, mint a jelenlegi: a Kossuth sugárút vonalától a rókusi utcákig elért a vize. A Délmagyarország 1910. június 22-én egyszerűen csak a városrész veszedelmének nevezte a tavat, amelynek „egészségtelen kipárolgása miatt” az egész környéken rossz volt a levegő. A hírlapíró „határozottan és erélyesen sürgette a víz eltávolítását„ mivel „nem szabad megengedni, hogy az egész városrész mocsári lázba essék”.
Akkoriban a rókusi Vértónak sem volt jobb híre. „A feketerém már közülünk szedi áldozatait„ írta ma sem ismeretlen melodrámával a Délmagyarország, mivel Szegeden 1911 őszén egy új kolerajárvány miatt aggódott mindenki. Ekkoriban a szegedi külvárosi utcákon még nyitott csatornákban állt a szennyvíz, így azon sem lehetett csodálkozni, hogy a Vértó büdös volt. A híradás szerint a szomszédos utcákból az emberek ide dobálták az állati tetemeket, s a tó olyan dögletes szagú volt, hogy az a Kossuth sugárútig érződött.
Mivel a szegedi tanácsnak sem tetszett a rendezetlen környék, kiszámolták, hogy a Búvár-tó feltöltésével értékes telkek keletkeznének, amelyeket városfejlesztésre lehet használni. 1911-ben a városi mérnökség meg is tervezte a feltöltést. A területre 340 000 köbméternyi földet készültek iparvágányon szállítani a Rókusi állomás mögötti téglavetőből, miközben a Búvár-tó vizét folyamatosan kiszorították volna. Száznál több házhelyet terveztek, egész kis városrész épült volna fel a tó helyén.
Minden jól indult, az árlejtésen egy vállalkozó jóval a remélt ár alatt elvállalta a munkát, mondhatni túl szép áron. A kiszorítós módszerről azonban gyorsan kiderült, hogy nem működik (a szenny a tóban marad), a cég pedig plusz költséget számított volna fel a szivattyúzásért. Kútba esett a pályázat.
De az új telkek annyira ígéretesek voltak, hogy a város 1912-ben megint kiírta a pályázatot, bár időközben elfogyott a pénze. Az új kivitelező is ideiglenes vasúton tervezte odaszállítani a földet, csakhogy közben azzal kalkulált, hogy a vasúti sínhez átvághatja a Körtöltést, mert így olcsóbb lett volna a munka. Erre a városi tanács nem adott engedélyt: a folyamatos árvízi fenyegetettség miatt törvény mondta ki, hogy az akkor már 30 éve megépült Körtöltést tilos bolygatni. A vállalkozó még huzakodott egy ideig a várossal, hogy kibújhasson az szerződésből, a Búvár-tó feltöltése pedig újra kudarcot vallott.
A város ekkor 5 millió korona értékű kölcsönt készült felvenni, amiből a tófeltöltésen kívül a Dorozsmai úti állatvásártérre is telt volna, valamint így sikerült volna visszafizetni az akkor már építés előtt álló Fogadalmi templom pénzalapjából kölcsönvett összeget.
A tó feltöltését emlegették még egy ideig Szeged városfejlesztési lehetőségei között: akkoriban töltötték fel a mai Ady-téri Korcsolyázó-tavat, így egy új elgondolás sporttelepet is vizionált Rókuson. A tó környéke 1917-ben is felbukkant a tervezett, de elhalasztott beruházások között (ekkor már a Fogadalmi templom továbbépítésével együtt). 1920-ra azonban az elszabadult árak és a pénzromlás közepette mindkettő bekerült a város füstbe ment tervei közé.
1920 májusában a Szegedi Bank Részvénytársaság meg akarta vásárolni a tó 17 holdas területét, a szegedi tanács azonban nem adta, pedig a befektetők 5 éven belül feltöltötték volna a tavat és „igen előnyös építkezésekbe” kezdtek volna. Mivel ebből sem lett semmi, a Rókusi állomás melletti placc továbbra is mocsaras és sivár maradt. A Búvár-tó legközelebb 1927-ben szerepelt a Délmagyarország hírei között, amikor is eldugult levezető csatornája miatt a tó vize kiáradt, a rókusiak pedig ismét a polgármesternél deputációztak.
A mai Búvár-tó helyén az 1700-as évek közepén természetes eredetű tavacskák voltak a város határában; ezekből alakulhatott ki az összefüggő vízfelület, amely magába foglalhatta a mai Lencsést is. A két tavat az Alföld-Fiume vasútvonal 1869-ben készült szegedi szakasza választotta ketté (ekkor épült a Rókusi állomás is). A teherpályaudvar, majd a Körtöltés építése azután megnövelte a Búvár-tó területét. 1901-ben a tó 18 hold területet foglalt el és akkor még nem lehetett rossz állapotban, mivel „évenként egyszer meg is halásztatott„ (Kovács János Szeged és népe).
1931-ben mégis nekilátott a város, hogy feltöltesse a tavat. Ekkor azonban már kevésbé a telkekre, mint inkább a munkanélküliség enyhítésére volt szükség. 1930 őszén felmérték, hogy milyen munkákkal lehetne a lehető legtöbb munkanélkülit foglalkoztatni Szegeden, és ezek között volt a Búvár-tó feltöltése is. Klebelsberg Kunó maga intézte el, hogy legyen megfelelő mennyiségű csille Szeged számára, amivel földet lehetett szállítani. Ekkor töltötték fel a Mars tér szintjét is (ahol a 19. század első felében szintén volt pangó víz).
A terv szerint a szükségmunkák első ütemében a Rókusi állomás előtti Kis-Búvár-tavat (vagyis a Kossuth sugárút déli oldalán, a mai SZVSE-pálya környékén húzódó téglagyári gödrök sorát) töltötték fel, majd ezután következett volna a Nagy-Búvár-tó és a Vöröskereszt-tó (vagyis a Vértó).
A város már meg is hirdetett 40 darab kertes háztelket a két Búvár-tó helyén. A jelentkezők állami kölcsönnel, de magánerőből kellett, hogy építkezzenek. Az akkori dohánygyár (a Kossuth sugárút és a Teréz utca sarkán) utáni telektől a Rókusi állomás előtti vámházig takaros házakkal épült volna ki a Kossuth sugárút. A feltöltéshez Felsővárosról hozták a földet: a Felső-tiszai ártértől a vasútig síneket raktak le, ezen futottak a csillék, majd átrakodtak a vasútra és a Rókusi állomásig továbbították a földet.
Ha a terv sikerül, körülbelül száz magánházból álló lakótelep alakul a Buvártó helyén, közvetlenül a rókusi állomás előtt és ez a lakótelep lesz a város összes telepei között a legesztétikusabb, a legmodernebb. Csak az a kérdés, hogy talál-e a város olyan telekvásárlókat, akikben a hajlandóságon kívül a képesség is meg van az építkezésre? – írta a Délmagyarország.
Ennek érdekében a város hajlandó volt ingyen kiadni a telkeket azoknak, akik vállalkoznak az építkezésre. 1932 telén, még a gazdasági válság közepette is reménykedtek, hogy lesz 100 jelentkező.
A tervek szerint a Búvár-tóból csak egy parkkal körülvett hosszúkás vízmedence maradt volna, nyáron fürdőzés, télen korcsolyázás céljára. Az új lakótelepen lett volna kápolna, elemi iskola, óvoda és üzletház is.
Már akkor sejtették, hogy a teljes Búvár-tó feltöltése meghaladja a város erejét, így első ütemben a kis tavak feltöltését tűzték ki. 1932 áprilisára a feltöltés négyötöde elkészült, és még 32.000 pengő állami segélyre lett volna szükség a befejezéshez – de az nem akart megérkezni. Közben kiderült, hogy a város az építkezőkkel szeretné megfizettetni a telkek közművesítését. Mivel sem csatorna, sem vízvezeték nem volt, kiépítésük miatt többe kerültek volna az ingyentelek, mint egy belvárosi házhely. A város is már egészen másutt, a mai Novotel szálló helyén, az egykori Kiskaszinó telkén tervezte a modern lakótelep építését (abból sem lett semmi). 1932 márciusára mindössze 20 jelentkező volt az ingyen telkekre, és az állami segély sem akart megérkezni.
A Búvár-tavak feltöltését Somogyi Szilveszter polgármester végül is úgy tervezte befejezni, hogy elkezdték odaszállítani a szegedi útkarbantartás kaparékát, arra pedig Tiszai iszapot készültek hordanak. Ahogy a lap is megjegyezte, így még évekbe telt, míg a hely feltöltődne, de nem volt más ötlet, mert a pénzt végül megtagadta a pénzügyminiszter és lakótelepről pedig már senki sem beszélt.
Viszont a Kis-Búvár-tó helyét 1935-ben sikerült feltölteni. Először úgy tervezték, itt halad majd át a nemzetközi autóút, azután pedig a Szegedi Vasutas Sport Egyesület kapta meg az akkori dohánygyár háta mögötti területet. Itt épült fel a jelenleg is látható SZVSE-pálya, amely akkoriban különösen modern sportlétesítménynek számított.
A Búvár-tó azonban maradt, ahogyan volt. Az 1950-es években a Délmagyarország szennyezett kubikgödörként emlegette, s az újság 1959-ben lakcímmel együtt írta meg a gyerekek nevét, akiket a tilosban fürdőzésen értek. Nem sokkal később a Szatymazi utca lakóit húzta le az újság, mert a szennyvizet a házuk elé öntik. Az ingatlankezelő vállalat kocsisai pedig az építkezési törmeléket zúdították a tópartra, de a kritika azért érte őket, mert nem egyengették el.
Végre 1964 őszén terv született a szegedi kubikgödrökről. Innentől a város már nem akarta teljesen feltölteni a Búvár-tavat, hanem tájszépségi foltot terveztek belőle. A Búvár-tó mint tájszépségi folt azonban szakasztott ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt, és a gyerekeket továbbra is óvták tőle. Az 1980-as években a tó helye szóba került még mint a buszpályaudvar új helyszíne, de ez a projekt sem valósult meg. Végül az 1990-es évek végén a Szeged Plaza építésekor feltöltötték a meder egy részét, a maradék tavat pedig tetszetősen helyrehozták.
