Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

100 év után újra Szeged lehet a kávék Mekkája

Száz év után újra lehet nyers kávét vásárolni Szegeden, megnyílt az AVX kávés centruma. Múlt jelen és jövő egy helyen - nem kevés megszállottsággal ötvözve.
Furcsa, hogy 100 évnek kellett ehhez eltelni, mintha valakik megállították volna az időt. Egy évszázada még pontosan lehetett tudni, hogy milyen országból származó, milyen típusú kávét forgalmaz az üzlet. Mára ez megváltozott, a multiknak sikerült elérniük, hogy többnyire semmitmondó marketingszövegekkel adják el a kávékat.

Nyers kávét reklámoz a Délmagyarország 103 évvel ezelőtti száma. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A cél jellemzően az, hogy ne lehessen megtudni, miért fizetünk ki sok ezer forintot. Menjünk el egy bevásárló központba és nézzük meg, hogy a közismert kávés márkanevek csomagolásán mit olvashatunk. Elvétve találunk olyat, ahol konkrét kávé fajta, termő terület fel van tüntetve.

A boroknál ezt már nem lehetne elkövetni. Ki az aki venne olyan palackot 3-4 ezer forintért, amire az lenne ráírva, hogy „fehér bor, amely vegyes szőlőből készült"? Pedig a kávé esetén ezt tesszük, rá van írva a fantázianév és az, hogy keverék. Jó esetben az, hogy hány százalékban tartalmaz Arabica kávét. Tegyenek egy próbát!

Kávés zacskók 1930-ból. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A korábbi tíz, illetve öt szegedi helyet kipróbáló kávétesztünknél elkísért bennünket „Kötekedő Úr" is, Gajdán Béla ezúttal meghívott a kávés centrumába. Ennyi darálót és főzőt egy helyen még sosem láttam – igaz, harmad ennyit sem. Ezt úgy tudnám szemléltetni, hogy ha minden nap betérnénk hozzá negyed kiló kávéval és az lenne a feltételünk, hogy mindig másik készülékkel darálja le, bőven benne járnánk az új esztendőben. Ha pedig mindennap meghívatnánk magunkat egy csésze presszóra, azzal, hogy mindig másik szerkezeten főzze le, locsolkodásig biztosan bírná.

Az ATC tulajdonosa megnyitotta a megye egyetlen kávés centrumát, mely kávés múzeum is egyben – minden a kávékról szól. Ottjártunkkor éppen egy csoport érkezett Budapestről és más városokból, hogy kávés berendezéseket teszteljenek. Ki az, aki képes ennyit utazni emiatt? Az egyik Tatabányáról érkezett, s örült, hogy részt vehetett ezen a tesztelésen, mert eddig ilyen komoly gépparkot még sehol sem tudott kipróbálni.

Ezek már egészen komoly

A szakma eddig csak a fővárosban olvashatott ehhez hasonló kávés gép tesztekről – a laikus meg csak fogja a fejét –, de ahogy a messziről jött kávésok állították, ehhez hasonló még nem volt hazánkban, legalábbis ők nem tudnak róla. Most épp a világ legjobb darálóit próbálgatták egész nap.

A tesztelésre meghívták korábbi kávés körképünk főszereplőjét, Tóth Mária íz kóstoló mestert, aki most is bizonyíthatta szaktudását. Tized grammra pontosan állították be az őrlemény mennyiségét.

Sosem gondoltam volna, hogy fél gramm is okozhat ekkora különbséget a kávé ízében. Még egy magamfajta amatőr kávés is észrevette a különbséget. Még inkább érzékelte Tóth Mária, akinek ez a szakmája. Hát ezért kell(ene) mérni, bár az is igaz, egy nagy forgalmú helyen erre nincs idő.
Okostelefonos mérleg - minden gramm számít! Fotó: Kovács András (képgaléria)

Győr nem távolság! Az AVX Café weboldalán több, mint 40 fajta kávé számoltó össze, és a nemzetközi győztes kávébab is megtalálható a kínálatukban. Információink szerint Szegeden csak itt kapható nyers kávé. Az ország legjobb pörkölő mesterével dolgoznak együtt, aki 3 év óta birtokolja ezt a címet és nem is lakik túl közel: Győrben.
És persze az sem mindegy milyenre daráljuk. Ha egy profi helyen vásárolunk szemes kávét és ott helyben kérjük is a kávéőrlést, kezdjünk erősen kételkedni, ha nem kérdeznek vissza, milyen típusú kávéfőzőnk van otthon vagy az irodánkban.

Az újságíró viszont lassan kupálódik. Idáig megittam minden kávét, amit elém tettek, de ennek vége, inkább kevesebbet, de jobbat. Az emberek nagy része elsősorban a koffein miatt issza a kávét – de hát a bor is úgy kezdődött, hogy ott volt az alkoholfok és szomjúságot csillapítottak vele.

Budapesten gomba módra teremnek az új hullámos kávézók. Szegeden is nyílnak, de nem mindegyikben értenek tökéletesen a kávékhoz. Egy részükben még most is a jól bevált keserű Robustával bombázzák a vendégeket. Kávés körképünkből azonban kiderült, van néhány üde színfolt. A ristretto kóstolás utáni kávézó sorrend olvasható volt a két cikkben, itt és itt. Nem véletlen, hogy az élen végzett kávézókban friss pörkölésű babból készítették a legjobb kávékat.

Háttérben a profi kávésok... Fotó: Kovács András (képgaléria)

Az AVX Café csapata arra kéri a kávészerető embereket – ahogy az átkosban mondták: innen üzenik a dolgozó népnek – hogy kizárólag friss pörkölésűt vásároljanak. Kérdezzenek rá a kávézókban is, hogy pontosan miből készítik az italukat. Ha azt a választ kapják, hogy olasz kávéból, azt a helyet jobb, ha elkerülik. Ott ugyanis nem termelik, maximum válogatják és pörkölik, mégpedig jó erősen – ami persze ízlés kérdése.

Kérdezzék meg bátran, hogy melyik termőterületről származik a kávé. Ha erre is megkapják a választ, akkor kicsit már megnyugodhatnak, de az úgynevezett barista faktorral még számolniuk kell. És ha még tovább akarja képezni magát az olvasó, látogassa meg az "őrült kávésok fórumát", itt nagyon sok mindent találhat szakmáról, nem szakmáról egyaránt - és ha nem bírja ki, nyugodtan be(le)szólhat.

A világ lemprofibb kézi darálója - háttérben néhány kávés szerkezet. Fotó: Kovács András (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két bank szűnik meg

A Széchenyi Bank és a Tisza Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét is visszavonta a Magyar… Tovább olvasom