Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

A zokniárus cigány asszony esete

Nem volt elég a rendszerváltás óta eltelt húsz egynéhány év, hogy az üzletek tulajdonosai odafigyeljenek alkalmazottaik képzésére, hozzáállásukra?

A minap a Skála áruház helyén épült nagy bevásárlóközpontban volt találkozóm. Kicsit korábban végeztünk a vártnál, ezért betértem egy ruházati üzletbe, pusztán csak a szemem gyönyörködtetni, az új divat szerinti kabátokban, cipőkben találva esztétikai örömet, s ötletet meríteni, mivel dobhatnám majd fel tavaszi öltözeteimet.

Persze, értékesítési trénerként nem tudtam nem észrevenni az eladó hölgyek-urak 3 fős kis csapatát, akik a pénztárnál állva kellemesen elbeszélgettek egymással. Én köszöntem előre, és ők udvariasan fogadták, majd folytatták tovább a diskurzust. Elindultam hátrafelé a férfi részlegre, ahol a negyedik, „kiközösített" eladó igen elmélyülten hajtogatta a nadrágokat. Nem jött zavarba a vevőjelölttől, azaz tőlem, egyszerűen észre sem vett.

Gyermekkorom emlékei villantak fel, amikor is a szocializmus „árubőségében" tobzódva édesanyám megtanított rá, jóban kell lenni az eladókkal, mert akkor még akár félre is tesznek a vajszínű Alföldi cipőből egy rám való méretet, s nem hagyják, hogy a polcokról elkapkodják a jó időben jó helyen lévő szerencsések.  Magamban azon töprengtem, vajon genetikusan öröklődik az eladókban a hozzáállás?

Nem volt elég a rendszerváltás óta eltelt húsz egynéhány év, az árubőséggel tetézett, kiéleződött piaci verseny, a szűkülő fizetőképes kereslet, hogy az üzletek tulajdonosai odafigyeljenek alkalmazottaik megfelelő szinten tartására, képzésére, hozzáállásuk, értékesítői szemléletük alakítására? Aztán megnyugtattam magam, hogy ennek pont az ellenkezője kell, hogy igaz legyen… ezek a fiatalok már annyira képzettek, hogy első pillantásra érezték, nem vásárolni akarok, csak szétnézek…

Kifelé menet még odabiccentettem az épp rám néző fiatalemberre, aki a pénztárnál állt. Ő kissé zavartan visszaköszönt, s ez a pillanatnyi megingása engem is bizonytalanná tett, talán elgondolkodott, jól tette-e, hogy meg sem próbálta kideríteni, mit szeretné. Ennek ellenére, valahogy nem volt olyan érzésem, hogy ha törik, ha szakad, ha a számtól kell is megvonjam az ételt, ebben az üzletben vásárolni szeretnék valaha is valamit.

Az utcára lépve az emberek nyüzsgő tömegében egyszerre csak egy rakott szoknyás cigány asszony harsány kiabálása vonta magára a figyelmemet. „Zooooknit tessék, itt a puha meleg pamutzoookni!" − hangzott verkliként az ismétlődő kiáltása. Ahogy a közelébe értem, azonnal megszólított, s felajánlotta portékáját. Kedves mosollyal az arcomon intettem, hogy nem kérek. Ő utánam fordult és azt mondta: „Álljon meg egy szóra, drága fiatalember! Nem a zoknik miatt! Álljon már meg egy pillanatra, segítsen nekem!" Megálltam, ránéztem, mire ő az orrom elé dugott két pár zoknit, és elkezdte ecsetelni, milyen jók is azok. Nem vettem ugyan tőle semmit, de tudom, még ha nem is szeretjük ezt a tukmáló stílust, összehasonlíthatatlanul többet ér el vele, mint a pláza unott huszonéves eladói.

Miért? Mert benne van szándék! Akarja azt, amit csinál, még ha rosszul is. Nem adja fel az első nemek után, de a századik után sem.

Tréningjeim során gyakran hallom, hogy nem akarnak erőszakosnak tűnni, és ezzel teljesen egyet is értek, én sem szeretem a nyomulós, nagy dumájú üzletkötőket. Amit látni kell, és megmutatható a dolog, hogy az erős szándék, az elkötelezettség az értékesítés mellett nem egyenlő a fenti elvtelen, hazudozós rámenősséggel!

Van jó út a kettő között, illetve inkább úgy fogalmazok, mellettük, ami lehetővé teszi, hogy olyankor is elérjük a vásárlást, amikor a vevőnk előtte még nem is feltétlenül nyúlt a termékünkért-szolgáltatásunkért, s ráadásul úgy, hogy ő köszöni meg, jó hírünket viszi, és máskor is számíthatunk rá!

Hogy mennyire így van ez, jól példázza, amit egy kerti szerszámokat, kisgépeket értékesítő üzlet huszonéves eladója mondott nekem első tréningjeim egyikén, valahogy így: „Tudod, Zsolt, rájöttem, hogy eddig csak »kiszolgálópult« voltam, mert féltem attól, hogy elutasítanak a vevők, az emberek. Most már ÉRTÉKESÍTŐ akarok lenni, és tudom, hogy meg lehet csinálni a dolgot úgy, hogy mindenki számára jó legyen!"

Ezek tanulható dolgok, és megvan a módszerünk, mely már számtalanszor bizonyított, meg tudjuk tanítani, és az eredmények jobbak és jobbak lesznek!

Pál Zsolt
Comline 

Olvasóink írták

  • 2. pezse22 2013. május 16. 15:05
    „Kedves pachakuti!

    Érdekes következtetés...... :) A gyakorlati tapasztalatom azonban az, hogy a tukmálós, csak önnmagára figyelő jó beszélőkéjűeket nehezebb megtanítani arra, hogyan legyenek igazán jó értékesítők. Az inkább csendben maradókkal akik csak figyelnek de nem tudják hogyan szólítsanak meg, könnyebb.... És tényleg meg lehet tanulni jól csinálni, számtalan példa van már rá. :)
    Szép napot”
  • 1. pachakuti 2013. május 14. 16:21
    „Szép és megható cikk!
    Tanulság: Lehetőleg minél több jó beszélőkéjű román(iai) cigányasszonyt minden forgalmasabb üzletbe!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BankRáció.hu: többmilliós megtakarítás jobb hitelkonstrukcióval

Nagy az eltérés a végtörlesztéshez kapcsolódóan felvett kölcsönök teljes hiteldíj mutatója és a… Tovább olvasom