Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Biztosítót váltunk

Minden idők legnagyobb kötelező kampánya ér véget a héten. A vezető hazai biztosítótársaságok nyilatkozatai alapján az idei évben akár egymillió autós is olcsóbb kötelezőre válthat.
Bevallom, én is „váltottam" idén: azért az idézőjel, mert régi biztosítómtól ugyan nem köszöntem el, de meglévő kötelező biztosításomat újrakötöttem. A korábbi díjamnak mintegy a felét fogom fizetni jövőre, igaz, csak abban az esetben, ha az éves díjat még decemberben befizetem. Úgy döntöttem: áldozni fogok erre, hiszen minden ezres számít.

Az eddigi összesítések szerint akár egymillió autós is élhet idén az olcsóbb kötelező biztosítások kínálta biztosítóváltás lehetőségével – derül ki a Biztosítás.hu Kft. frissen közzétett elemzéséből.

Az internetes portál körkérdésben kereste meg a vezető hazai biztosítókat, hogy megpróbálja összesíteni, hányan éltek a lehetőséggel. A legtöbb autós az Allianz Hungária Biztosítót választja ebben a kampányban. A társaság vezetői 250–300 ezer új kötelező biztosítás megszerzésére számítanak, amelynek nagyobb része a lakossági, kisebb része pedig a vállalati szektorból kerül majd ki.

Nem árt tudni

Ha az ember a régi biztosítójánál köti újra a szerződését, nem árt, ha tisztában van vele: amint balesetet okoz, azonnal megugrik a díja, és alacsonyabb bónusz kategóriába kerül. Máskülönben az ugrás csak egy év múlva következne be. Erről én akkor szereztem tudomást, amikor az üzletkötő a személyes találkozáskor felvilágosított. Ez sem tántorított el attól, hogy új szerződést kössek.

Őket követi az Uniqa és a Generali, amelyeknél új szerződéseik várható számát egyaránt 150-150 ezerre becsülik. Az Aegon Magyarország is a 100 ezer feletti kategóriába tartozik, munkatársai 100–120 ezer új szerződést prognosztizálnak. Jelentős lehet a friss szerződések száma – 50–100 ezer közötti – a Genertelnél és a KÖBE-nél.

A Biztosítás.hu szerint összesen 1 millióan váltanak. A portál szerint mindez a rendkívül alacsony, mintegy 25 ezer forint alatti átlagdíjaknak köszönhető, vagyis 10-ből 9 autós találhat, találhatott magának kedvezőbb kötelezőt idén novemberben.

Az idei kampányban megtakarítható mintegy 15 ezer forint hajazza a korábbi évek ajánlatait. Könnyen előfordulhat azonban, hogy az idei kampány utolsó hete a kötelező díjak csökkenésének utolsó hetét is jelenti egyben. Az idén végletekig kicsavart díjszabások miatt ugyanis a biztosítók jövőre jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni, emiatt a jövő évi kötelezők díjai már drágábbak lesznek a most választhatóknál. Mindez azt jelenti, hogy aki idén nem vált, könnyen elszalaszthatja a jó lehetőséget.

25 ezer forint az átlag

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége aggódik amiatt, hogy a kieső díjbevételt a biztosítók csak a szolgáltatások színvonalának csökkentésével tudják majd kompenzálni. Papp Lajos elnök elmondta: az idei kampányban további 15–20 százalékkal csökkentek a kötelező felelősségbiztosítási díjak, ami meglepte a szakmát. Míg tavaly 30 ezer forintért köthettek kötelezőt az autósok, az idén 25 ezer forint az átlagos díj. Az árcsökkenést elősegíthette az is, hogy a kárhányad a szigorúbb szabályok, a zéró tolerancia, az objektív felelősség bevezetése miatt lett kevesebb.

Olvasóink írták

  • 3. mentelmi-jog 2009. november 30. 11:16
    „tintasbarns!

    Vagy nincs autód vagy nem voltál még részese olyan balesetnek ahol a te kocsidban is keletkezett kár és vétlen voltál!”
  • 2. tintasbarns 2009. november 26. 18:52
    „Csuka fogta róka róka fogta csuka. Semmit nem ér a kötelező biztósítás felesleges pénz kidobás az autosóknak.”
  • 1. fazer 2009. november 26. 15:19
    „"A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége aggódik amiatt, hogy a kieső díjbevételt a biztosítók csak a szolgáltatások színvonalának csökkentésével tudják majd kompenzálni."

    Milyen szolgáltatások színvonalára gondolt?
    Kötelezően biztosítottként idén karácsonykor nem kapok rénszarvasos üdvözlő e-mailt?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csányi felvásárolja a konkurenciát

Szeged - Csaknem 4 év után ismét egy kézbe kerülhet a két patinás magyar szalámigyár, a Herz és a… Tovább olvasom