H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
![]() |
| A politika „gyümölcse". Most nem a termelők és az áruházláncok kaptak össze rajta. Fotó: Schmidt Andrea |
| Nálunk mindig van olcsóbb Kartell volt vagy sem, nem létezett sokáig: az üzleteken kívül jó néhány helyen lehetett 99 forintnál olcsóbban görögdinnyét kapni már a hét végén, a hét elején a boltokban is csökkenni kezdett az ár. Míg az élelmiszeriparban az importáru legálisan is olcsóbb tud lenni a hazai önköltségi árnál, a gazdaság más területén sokszor okoz gondot, hogy „az ésszerűen olcsónál mindig van olcsóbb". Az építészszakma presztízsén sokat ront, hogy mindig lehet olyan tervezőt találni, aki megalázóan alacsony árért vállalja a munkát – hangzott el nemrég a Csongrád Megyei Építész Kamara mórahalmi összejövetelén. A Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Kőkuti Attila pedig a minap azt nyilatkozta lapunknak, sok cég úgy tud alacsonyabb árajánlatot adni versenytársainál, hogy nem törvényesen működik, ez azonban ritkán derül ki, mert nem elég hatékony az ellenőrzés. Az elmúlt években többször bebizonyosodott, bizonyos építőipari cégek úgy kaptak meg munkákat, hogy eleve tudták: a kialkudott összegből a ténylegesen dolgozó mesterek bérét már nem fogják tudni kifizetni. |
Remélem 98,-Ft ért senki nem vesz dinnyét, sok helyen már 60,-Ft. lassan rájukrohad.
A gyerekeket sajnálom akiknek nem tudták megvenni a dinnyét a Kedves Vezetők jóvoltából.
A képviselői bérek alapján próbálnak egyensúlyt keresni? El kell adni 99 Ft-ért Lőrincnek.
Ez bizony kartell a javából, méghozzá állami segítséggel, nézzük meg a zöldség piaci árakat, sok van azért drága, kevés van még drágább. Pedig azt kéne ellesni, hogyan termelik a környező országokban ahol olcsóbb, és nem azt papolni milyen jó minőségű a magyar termék. Menj ki a piacra és nézd meg milyen mocskot árul a legtöbb termelő, igaz azt viszont 1 osztályú áron. Kiviszi a szemetet, még jó lesz a városinak.
A dinnye, a sertés, a paradicsom, a szőlő, stb. = MUNKAHELY!
A munkanélkülit utána el kell tartani az adófizetésből.
A cím bugyuta!
A lánckereskedelmet kellene bemutatni, azaz: kinek mekkora haszna keletkezik.
Érdekes dolgok derülnének ki.
Csak kérdezem, a külföldi dinnyét 69 Ft/kg áron hirdette a CBA. Az a dinnye is magból kelt ki, azt is gondozni kellett, sőt nagy távolságra szállítani is, mennyit kapott érte a külföldi termelő?
"... a külföldről behozott import ne törje le az árat."
Így, még azt sem adják olcsóbban! Ezek a gonosz multik még ebbe is belementek! Lehet, hogy a magyar termelőnek azért az orra alá dörgölik, hogy figyelj, innen sokkal olcsóbban kapom és vállaltam, hogy azt is ugyanannyiért adom! Akkor most, Te mennyiért is adod? No, ennyit az árletörésről, azaz az ár le nem töréséről.
A következő -amiben szintén és súlyozottabban megjelenhetnek az oligarcha érdekek-, az a szőlő lesz. Most tesztelik a módszert, ha becumizták, akkor jöhet a sikerpropaganda és a kiterjesztése! Hajrá Magyarország!
Önköltségi (kereskedelmi forgalomba kerülési) ár: hazai és import! Miért magasabb a hazai? Azt kellene elérni, hogy ne legyen magasabb!
Alapos a gyanúm, hogy több érdeket (kivéve a vevőét) szolgáló mutyi az egész. Így könyebben (talán szó nélkül) lenyelik a multik a különadót, amiről az emberek elhitték, hogy nem ők fizetik. Ám, lám-lám mégis csak, méghozzá egy kis állami közreműködéssel. Azt meg nem mondhatjuk, hogy hazudtak, mert azt mondanák, hogy nem igaz. Ez is egy hazugság, ám eggyel több, vagy kevesebb, az már igazán nem számít! Hajrá Magyarország!
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a dinnyések után majd jönnek a sertéstenyésztők, tejtermelők, stb és olyan magas árat erőszakolnak ki, amilyet nem szégyellnek!
A qrmány az utóbbi két évben annyi törvénysértést követett el, hogy ez már nem oszt, nem szoroz! Az elszámoltató budai most a GVH elnökét fogja elszámoltatni, nehogy azt merje mondani, ez az egész törvénysértő!
Azért az EU-t is minősíti, hogy még a sokadik súlyos törvénysértés után is megtűri Abszurdisztánt tagjai között!
A termelő vagy a vásárló fontos-e? Ez nem kérdés! orbánék magasról tesznek a vásárlókra, az új cél a "dinnyeoligarchák" létrehozása és támogatása!
hirdetés
Szabó László
adótanácsadó
EU-Tax Consulting
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
