Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Hiteltörlesztés után is adózunk

Illetékköteles lesz január elsejétől a fizetés felvétele ATM-ből, a hitel törlesztőrészletének átutalása, vagy a csekkek befizetése is. Kiszámoltuk, mennyibe kerül ez egy átlagos családnak.
Hétfő este a parlament elfogadta a második Matolcsy-csomagot, amely szerint 2013 januárjától a tranzakciós adók részeként megjelenő csekkadó 2 ezrelékre nő, a készpénzfelvétel után 3 ezrelékes adót kell fizetni. Az ezrelékekből a kormány 90 milliárd forintos bevételt remél.

Átlagos Kovács családunk: tanár házaspár és két 18 éven aluli gyermek. Pedagógusként az országos 166 ezer forintos átlag alatt, fejenként bruttó 150 ezer forintot keresnek. A családi pótlékkal, családi adókedvezménnyel együtt havonta közel 242 ezer forintból gazdálkodhatnak. Mivel a fizetés számlára utalása is adóköteles, még meg sem kapták pénzüket, máris 484 forint tranzakciós adó kerül az államkasszába. Egy felmérés szerint a lakosság megtakarításai kritikus mértékben visszaestek, mindössze 16 százalék volt azok aránya, akik rendelkeztek valamilyen megtakarítással – a válság előtti 40 százalék helyett. Ezért úgy számoltunk, hogy a Kovács család minden pénzét elkölti. Korábban örökölt házukat évekkel ezelőtt bővítették, amihez felvettek 6 millió forint hitelt. Havi törlesztőrészletük ma 70 ezer forint körül alakul, a svájci frank árfolyamától függően. Rezsire nyáron kevesebbet, télen többet költenek. Úgy számolják, fűtésre, telefonra, vízre és villanyra, valamint a tévé- és internet-előfizetésre közel 60 ezer forintot adnak ki. A maradékból futja ételre, ruházkodásra, bérletre, autóra, és minden egyébre.

Kovácsék, ha minden forintjukat minden hónapban kiveszik a bankból, akkor a készpénzfelvétel után 3 ezreléket, azaz havonta 726 forint tranzakciós költséget fizetnek. A csekkek után viszont újabb adó terheli a családot – igaz, utóbbi mértéke már csak 2 ezrelék. A hitel és a rezsi utáni csekkadó így további 260 forintot visz el. Ha a feltételezésünk szerint járnak el, havonta 986, évente közel 12 ezer forinttal járulnak hozzá a költségvetési kiigazításhoz.

Látszik, hogy Kovácsék akkor járnak legrosszabbul, ha felveszik a fizetésüket, majd apránként elköltik. Jobban jár a család, ha a bankból utalja el a fizetnivalókat, ugyanis ha filléreket is, de spórolnak. Igaz ez a kártyás vásárlásokra is. A tranzakciós adót szinte minden utalás után meg kell fizetni, így adózik a kölcsöntörlesztés, valamint a bank által levont jutalék- és díjbevétel, és a pénzváltás is. Minél többet költ valaki, annál többet fizet.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. uborka 2012. november 15. 16:39
    „Drága RÓZSAKERT, hát igen , a bankok miatt ment tönkre a cégem, mivel a vagyon védelemmel foglalkozó cégem, 2008.ban, az őrzött kft-k nem tudtak teljesíteni felém, tehát ők tönkre mentek és utána magukkal rántottak,én sem tudtam fizetni semmit.Különben teljesen igazad van, valóban abban az időben a bankoknál dolgozókat nem lehetett le vakarni az emberről, persze, most sem mivel a pénzük után futnak elviekben...de ilyen a világ???? Nem akarok sírni, mert, ha tudtam volna , ugye? Akkor tízszeresét vettem volna fel, de mos tmár nem lehet.”
  • 25. queenmargareth1 2012. november 14. 20:22
    „19. Anmari51 2012.11.14. 16:54 kösz, kedves vagy a segítséggel.”
  • 24. C6H12O6 2012. november 14. 18:34
    „Ebgondolat, nálad az igazság. Mindig mondom, hogy megérdemeljük, amit kapunk. Csak saját magunkat hibáztathatjuk az összefogás és az önmagunk érdekében kiállás hiánya miatt. Ha meg megegyezik valamiben egy érdekcsoport és szószólót választanak maguk közül, akkor azt később gondolkodás nélkül letagadják, hogy bármi közük lenne az illető személyhez.”
  • 23. norad 2012. november 14. 18:33
    „Nincs más, vissza kell térni a cserekereskedelemhez! :-)”
  • 22. Ebgondolat 2012. november 14. 18:11
    „Nincs a magyarnál birkább nép, ezt már eddig is tudtuk. Ha a szemét kilopnák, azt is eltűrné. Ezért is van az, hogy az elmúlt 22 évben minden politikus gengszter azt csinált, amit csak akart.”
  • 21. rózsakert 2012. november 14. 17:51
    „17.uborka 2012.11.14. 15:38

    Mivel a cégeim tönkre mentek a nagy banki összeomlás végett, én sem tudtam fizetni a kölcsöneimet,

    HITELBE , BIZOMÁNYIBA ADOT ÁRUT??????????MERT AKKOR SAJÁT BUTASÁGÁNAK A VESZTESE....

    akkor ment legjobban a cégem...2008-2010-között....azért is tudtam jól kiszállni belőle----

    RÖHEJORSZÁG POLGÁRAI MEGINT A BANKOKAT SZIDJÁK...SAJÁT HIBÁIK MIATT -LEHET VÁLTANI---ÉS MEGINT........HA MEG HITEL VAN...FIZETNI-MERT UGYI ADÓS FIZESS!..............SENKIENK NEM NYOMTAK A FEJÉHEZ PISZTOLYT-HA NEM VESZ FEL HITELT ...PERSZE LEHET , HOGY RÉGEN ELJÖTTEM ONNAN ÉS MA MÁR A BANKOK ÍGY ADNAK CSAKKAMATOT....PUSKATUSSAL KÉNYSZERÍTVE!!!

    megszavazták kétharmadjukat...most már élvezzék!!!..sok erőt a vonulgatáshoz és tapsikoláshoz is!”
  • 20. ewan 2012. november 14. 17:30
    „A mai napon Európa számos országában utcára viszik az ottani szakszervezetek az embereket, tiltakozásul az egyre emelkedő adók és megszorítások miatt. Mit csinálnak a hazai szakszervezetek ?????”
  • 19. Anmari51 2012. november 14. 16:54
    „Anmari51
    Kedves fórumozók ahányszor csak e témával foglalkozó újságcikkhez ki-ki leírta a bankszámlához kapcsolódó kiadásait és elégedetlenségének adott hangot javasoltam minden alkalommal menjetek föl a PSZÁF honlapjára. A legnagyobb lakossági ügyfélkörrel rendelkező kereskedelmi banknak megtalálható a szubjektív bankszámla költségek összehasonlító táblázata, elég gyakran frissítik. Több olyan bank van ahol teljesen ingyenes a számlavezetés és ezek közül nem minden banknál feltétel a havi 120, vagy 150 ezer ráérkező jövedelem. Van ahol a rendszeres havi pénzmozgás 50 ezer és az mindegy, hogy milyen pénzügyi tranzakcióból tevődik ki. Rajta megéri nekem teljesen ingyenes a bankszámlám, csak bankkártya éves díj van és persze, /a tranzakciós adót majd ennek a banknak az ügyfeleinek is meg kell fizetni mely összeget a bank utal a költségvetésbe/. Sajnos nem tartozom a jó vagy az elfogadható jövedelműek táborába, pont ezért figyelek oda arra, hogy minden kiadásomat a lehető legoptimálisabb mértékben kelljen finanszíroznom és ez a rezsi költségre is igaz.
    8. Qllancs válts te is bankot nekem míg nem volt ingyenes a LAFO-m akkor is az általad írt összeget még éves szinten sem kellett fizetnem. Azt meg nem is értem miért van szükséged arra, hogy pénzért lekérdezd a számlád egyenlegét? Van interneted kérni kell hozzá mobil banking hozzáférést az ingyenes és bármikor, bármit intézhetsz rajta.
    12.Queenmargareth1 nem kell körbe járnod a szolgáltatókat, illetve azokat a helyeket ahova állandó/csoportos beszedési megbízással utalod a fizetni valóid. Fáradj be a bankszámládat vezető bankfiókba és vond vissza a megbízásaid, azokat majd intézi ha jól emlékszem OTP-s ügyfél vagy a bankod, de ez mindegyiknél így működik.
    Mivel minden pénzmozgásra ki lett terjesztve a tranzakciós adó tévedés azt hinni ha marad a készpénzes vásárlás és a csekkes fizetés akkor majd olcsóbb lesz, nem-nem. Az én bankom tegnap azt mondta még a bankkártyás vásárlások után is lesz tranzakciós adó és nem a bank, illetve az elfogadóhely miatt a kormány döntésének értelmében. Olvastam valahol az interneten, hogy azt tervezik a készpénzes fizetésnek 0,03 ezrelékes tranzakciós adója lesz. Tudom a kis jövedelműeknek, így nekem is minden forint számít, de ha pl. valakinek a havi jövedelme 100 ezer forint annak a tranzakciós adója csoportos beszedési megbízás, állandó utalás, bankkártyás fizetés esetén 0,01 ezrelék ez a három féle pénzügyi mozgás mondjuk havi 60 ezer akkor a tranzakciós adója 60 forint a 40 ezer forint készpénz felvételé meg 0,02 ezrelék 80 forint. Ha mindenkinek sikerül jól megválasztani, bankot cserélni és a havi plusz költsége ennyi lesz a családnak ez talán még olyan nagy szörnyű, természetesen kevesebb, vagy magasabb összegek esetén annak arányában lesz több, vagy kevesebb. Egy alkalommal kell felkeresni a régi bankot felmondani, bezárni a bankszámlát az új banknál megnyitni a legkedvezőbb számlát és az mindegy, hogy átutalod az új számládra, vagy felveszed a bezárandó számlán lévő pénzed a költsége azonos.”
  • 18. IVY 2012. november 14. 16:25
    „Januártól átutaltatom a teljes fizetésem, a Bank teljes körű szíves felhasználására!! Még egy kiló kenyérre valót sem kérek! Havi 100ezer fix tán csak elég lesz, h az éhes pof.ját befogjam, nem?”
  • 17. uborka 2012. november 14. 15:38
    „Nekem volt cégem, pénzem mindenem, persze hitelem is bőven. Mivel a cégeim tönkre mentek a nagy banki összeomlás végett, én sem tudtam fizetni a kölcsöneimet, ez több millió ft, volt azóta már a duplája, vagy ki tudja ????Mivel munka hely nincs így én sem tudom fizetni a beborult dolgokat, meg oldottam, semmim sincs, a nyugdijam 50 %-át vonják, de meg élek és semmit nem tehetnek. Bánom már azt is,hogy nem vettem fel több pénzt a bankoktól ..”
  • 16. booo 2012. november 14. 15:03
    „Hát lehet hogy Budapesten ilyen egy átlagos család, de nyugodtan átlagolni lehetne egyik családtagot MINIMÁLBÉRREL!
    Akkor kiderül hogy nem elég az a pénz amit ketten keresnek!
    Amit megkerestem a végén meg se kapom, mert ilyen-olyan okok miatt megadóztatja az adót is!
    Jaj, ha tehetném elhúznék innen örökre!”
  • 15. vmagdi 2012. november 14. 13:12
    „felvetettek a diakhitelt a diakokkal most aztan mar azis jo lenne ha mint dobrogo 3x fizetnek azt vissza , de visszakerik az otszor is... kb igy lehet jovot tervezni itt, meg is ertem ha a java mar kulfoldon van”
  • 14. roxper 2012. november 14. 13:10
    „http://privatbankar.hu/makro/orban-magyarorszagon-nincsenek-megszoritasok-252459”
  • 13. macs 2012. november 14. 12:21
    „8. Qllancs,
    miért nem hagyod ott az OTP-t?
    Engem egy dolog érdekel. Az Államkincstáron keresztül nagyon sok pénz mozog, pl. az állami alkalmazottak fizetése, családi pótlék, GYED, GYES, szociális és egyéb támogatások. Itt hogy fog működni a tranzakciós adó?”
  • 12. queenmargareth1 2012. november 14. 11:18
    „Azt csak látom, mint rohadt régi otp-s, hogy bizony nagyon drága!De mire mindenhová elküldeném a lemondást...áh, rohadt sok. Aránytalanul sok 1000 ft minden hónapban átlag 36000 ft, k-be mozgatására, mert én, és ennyi van a számlán!Ennél több nem lesz, ezek szerint csak jóval kevesebb!!!!”
  • 11. eva45 2012. november 14. 11:11
    „Átlagos család?
    Akkor írjanak az átlag alattiról is ahol munkanélküli van vagy épp csak minimálbért kap. Ők hogy osszák be azt ami nincs?”
  • 10. TrombiFrédi 2012. november 14. 10:10
    „Gondolom ez is a társadalom érdekét szolgálja és több marad majd a zsebünkbe mint a kiigazítás előtt(?)!”
  • 9. klj-54 2012. november 14. 09:57
    „Egyet elértek:
    A kezembe kérem az alamizsnát, bankot felmondom.
    Nincs évi 12.000 forintom arra amit kint ingyen megkaptam!”
  • 8. Qllancs 2012. november 14. 09:56
    „Nem ujdonság. Nekem OTP bankszámlám van, és mivel nincs ráutalás 100 e ft felett, és havonta ..ezért keményen levonnak most is . !!
    Pl.
    Eseti átutalás --otp belől: 298.- kp felvétel: 168,-kp.felvétel : 249.- eseti ,otp belül: 180.- ,egyenlegkérd. 49.-, pénztári kp, befizetés : 118.- + sms díj, + zárási költség,

    van olyan hónap : amikor ez a költség :4700.-
    MÉG EZT akarják adóztatni a barmok !!??????”
  • 7. roxper 2012. november 14. 09:08
    „Micsoda megszorítások a nem csökkenő államadósság ellen. Lassan 30 új adót vezettek be és az államadósság ugyanúgy 80%-on áll, nem mintha egy átlag ember élete könnyebb lenne attól, ha ez 70%-ra lement volna. Minden épelméjű közgazdász tudja, hogy az államadósságot nem vissza kell fizetni, hanem mivel gdp arányosan mérik, ezért a gazdaság fejlesztésével ki kell nőni!”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együtt nyelünk a bankokkal

Jórészt az ügyfelek fizetik a bankok helyett a tranzakciós illetéket – erről szólnak az eddig nyilvánosságra került információk. Januárig további drágulásra számíthatunk. Tovább olvasom