Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Közvetlen légijárat indul Tirana és Budapest között

Ezzel a mostani mintegy félnapos fárasztó út helyett 45-50 perces közvetlen repülőjárattal lehet majd közlekedni a két főváros között.
Hamarosan közvetlen légijárat indul Albánia fővárosa, Tirana és Budapest között, az erről szóló megállapodást néhány hónapon belül aláírhatják a partnerek - mondta a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár a magyar-albán gazdasági vegyesbizottág másik társelnökével, Adela Karapici albán gazdaságfejlesztési miniszter-helyettessel folytatott megbeszélését követően kedden, Budapesten.     
   
Magyar Levente hozzátette, ezzel a mostani mintegy félnapos fárasztó út helyett 45-50 perces közvetlen repülőjárattal lehet majd közlekedni a két főváros között. 
     
Az együttműködési területek között kiemelte a turizmust, ahol nagy fejlődésen ment keresztül Albánia az utóbbi években, megemlítve a több száz kilométeres tengerparti szakaszon végzett fejlesztéseket. Elmondta,  a közeljövőben a legmagasabb szinteken fognak tárgyalásokat  folytatni, hogy akár 10 milliárdos nagyságrendben valósulhassanak meg újabb fejlesztések magyar részvétellel. 
     
Az államtitkár  kitért arra is, hogy a két ország közötti együttműködés konkrét  üzleti-gazdasági eredményei még nem láthatók a kívánt mértékben.  Elmondta, akkor lesznek elégedettek, ha nemcsak az elmélyülő  együttműködésről, hanem sokmillió eurós üzletekről is be tudnak  majd számolni. Az államtitkár szerint megállapodtak abban, hogy rendszeresítik az üzletember-találkozókat, amelyeket elősegít majd  a közvetlen légi összeköttetés is. 
     
Adela Karapici elmondta, nagyra értékelik Magyarország támogatását minden gazdasági  szektorban és bíznak benne, hogy ez folytatódni fog. Úgy vélte, Albánia nagy potenciállal bír, nyitottak minden olyan magyar  vállalkozásra, amely lehetséges piacot lát Albániában és újdonságot tud hozni az országba. 
     
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH)  adatai szerint az Albániából Magyarországra irányuló import  2015-ben 4,384 milliárd forintot tett ki, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 631,3 millió forint és a 2013-mas 312,3 millió forint után. A magyar export Albániába tavaly 17,239 milliárd  forintot ért el, a 2014-es 14,605 milliárd forint után.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külföldi vadászok ejtették el a magyar szarvasokat Zalában

Külföldi vadászok ejtették el a magyar szarvasokat Zalában
Szeptemberben összesen 629 vadászati engedélyt adtak ki, amelynek 61 százalékát osztrák, közel 19… Tovább olvasom