Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Szeptembertől új tarifák: Pestre fillérekkel olcsóbb, Miskolcra drágább lesz a vonatjegy

Szeged - Szeptembertől változnak a vonat- és buszjegyárak: Budapestre vonaton pótjeggyel olcsóbban, míg busszal drágábban utazhatunk. Miskolc felé közel 10 százalékkal kerül többe a vasút.
„Szeptember 1-jétől módosul a közösségi közlekedés díjrendszere, a buszközlekedésben a jegyárak minden viszonylaton magasabbak lesznek, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa" – közölte július végén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A jelentősnek tűnő változás nyomába eredtünk, kíváncsiak voltunk: iskolakezdéstől olcsóbban utazhatunk-e Budapestre, és megéri-e busz helyett vonatra szállni egy miskolci kirándulásért? A tárca szerint ugyanis a módosítások támogatják a vasutat, a tarifák igazodnak a szolgáltatások színvonalához.

Hangsúlyozták: az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai a távolsággal arányosan nőnek, viszont a kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében a jelenlegi, 400 forintos szint alatt marad.

A kényelem továbbra is drágábbá teszi a vasutat a busznál Szeged és a főváros között. Kérdés persze, ez a fajta kényelem megéri-e a különbözetet. Illusztráció: Segesvári Csaba
A kényelem továbbra is drágábbá teszi a vasutat a busznál Szeged és a főváros között. Kérdés persze, ez a fajta kényelem megéri-e a különbözetet. Illusztráció: Segesvári Csaba


Mind a MÁV-START, mind a Tisza Volán közzétette szeptember elsejétől érvényes tarifatábláját: könnyedén összehasonlíthattuk a jegyárakat. Szeged és Budapest között naponta 6 buszjárat és 16 vonatpár közlekedik. A buszok a Népligethez, a vasúti szerelvények a Nyugatiba érkeznek; a busz 168,4 kilométert tesz meg Pestig, 3130 forintért. A Cegléd felé kitérő MÁV 191 kilométeren jut el a fővárosig, a másodosztályú jegyért 3410 forintot fizetünk. Helyjeggyel ez 3790 forintba kerül. A helyjegyes vonat- és a buszjegy között 660 forint a különbség – a busz az olcsóbb.

Bár az NFM azt közölte, hogy a párhuzamosan közlekedő járatoknál a busz drágább lesz, mint a pótjegyes IC, ez a Szeged–Budapest vonalon nem igaz: a pesti busz a városközponttól jóval távolabb áll meg, azaz kevesebb kilométert tesz meg. Szeptember elsejétől a Nyugatiig pótjeggyel a vonaton 3705, míg busszal a Népligetig immár 3395 forintért utazunk. A vasút 85 forinttal lesz olcsóbb, míg a busz 265-tel drágul, pótjegy nélkül viszont szinte egy árba kerülnek.

Hátrányban a vasút

A tavaszi menetrendváltással Újszeged és Makó között mindössze egy délelőtti és egy délutáni vonat maradt. Szakemberek szerint regionális közlekedésben nem alternatíva a kötött pálya, éppen a gyérítés és a lassúság miatt. Összehasonlításképp: míg a Mars térről Makóra egy busz 45 perc alatt jut el, addig Újszegedről a vonat 39 percig zötykölődik. Utóbbi városszélről indul és városszélen is áll meg.

Mi a helyzet a távolabbi úti célokkal? Szegedről Miskolcra vasúton egyetlen átszállással naponta 12-szer juthatunk el, míg busszal napi két járatból választhatunk. A csillagrendszerű vasúti hálózat hátránya, hogy minden út Budapest felé vezet: a miskolci út vonaton jóval több kilométert jelent, mint közúton. Miskolc vasúton 373 kilométerre van, az út hely és pótjegy nélkül 5590, előbbiekkel 5970 forintba kerül. Busszal a borsodi megyeszékhely csak 297 kilométer, a jegy is jóval olcsóbb: 4660 forint. Szeptember elsejétől a busz 440 forinttal, 5100 forintra drágul, míg a vonat pótjegyekkel együtt 6180-ra. A díjmódosítás drágulást hoz: a vonatnál mindössze 3, míg a busznál 9,4 százalékosat.

Ha szigorúan párhuzamosan, egymás mellett közlekedő járatokat keresünk, elég a Szeged állomástól induló Hódmezővásárhely-Népkert állomásnál is megálló buszra gondolni. A Volán járata szinte végig a sínek mellett fut, ennek ellenére a buszjegy a maga 25,5 kilométerével 560, míg a vonatjegy 31 kilométerrel 650 forintba kerül. Változás szeptembertől sem várható, így a minisztérium szándékával ellentétben továbbra is olcsóbb lesz buszozni, mint vonatozni. Városon belül megszűnik az 5 kilométeres jegy: helyközi buszra az eddigi 155 helyett csak 250 forintért szállhatunk fel. A bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres helyközi tarifa.

Olvasóink írták

  • 19. ascendum 2012. augusztus 14. 20:08
    „Én szívesen utaznék vonattal, mert alapjában véve távolsági utazásra kényelmesebbnek tartom, de való igaz, hogy a MÁV-ból már lassan a síneket is kilopják, érződik az egészen, hogy kb. 40 éve mindig a kellőnél kevesebbet költenek karbantartásra, és sajnos sokszor olyan is a szolgáltatás.”
  • 18. piccola 2012. augusztus 14. 18:43
    „Vandorrnál (7.) a pont!”
  • 17. littlebird 2012. augusztus 14. 16:59
    „Azt lehet tudni, hogy mik azok az emelt szintű szolgáltatások, és melyik járaton vezetik be? Mert ha jól értelmezem, csak azokon emelkedik az utazás költsége.”
  • 16. klj-54 2012. augusztus 14. 16:32
    „Tehát ha Miskolcra ketten megyünk nempályán akkor olcsóbb az autó.
    Gratulálok ennek a mindenhez kiválóan értő kormánynak ezért a döntésért!”
  • 15. Fatboy35 2012. augusztus 14. 15:19
    „Kicsit sántít a cikk végén a Hódmezővásárhely-Szeged táv összevetése.Szeged Rókus-Hódmező Népkert vasútjegy ára 370 Ft.Rókuson is legalább annyi vagy inkább több a felszálló utas Hódmezővásárhely felé mint Szeged nagyállomáson.Tehát 370 Ft áll szemben a 650 Ft és a Volán 560 Ft-jával.Ez nagy különbség,ezt is meg kellett volna írni mert így teljes a kép.”
  • 14. Kaccat 2012. augusztus 14. 13:33
    „4. dmonlájn ott a pont :-)

    13. szpalika azért ez óránkénti vonatközlekedés is inkább csak papíron mutat jól, amikor a menetidő már lassan 4 óra... (jó. lehet, hogy csak 3,5)
    Annak idején Szeged - BP két óra volt, sima gyors vonattal, aztán bejöttek az IC-k, kicsit még tovább javult, utána elkezdett rohamosan nőn a menetidő. Tudom, akkoriban sokat utaztam vonattal 97-2007 között történt ez.
    amikor bevezették az óránkénti közlekedést, akkor ugye egy IC vagont odakötöttek az egyébként minden fűszálnál megálló vonat mögé, lehetett fizetni a helyjegyet, de legalább még viszonylag kulturált körülmények voltak, nem úgy mint a vonat többi részén...
    Addig nem igazán lesz alternatíva, amig kocsival 1,5 óra és igazából már 2 embernek megéri kocsival menni...
    Persze ehhez fejleszteni kellene, és akkor nem maradna pénz a sok prémiumra, meg végkielégítésre, meg ilyesmire...
    arról nem beszélve, hogy elvették a választás lehetőségét, hogy aki busszal jobban szeret utazni, vagy az tenné le közelebb a csatlakozáshoz azzal mehessen...
    Nem baj, végül is, majdcsak tönkreteszi a Volánokat is, szétlopják a MÁV-ot és akkor jöhet a királyi közlekedés :D”
  • 13. szpalika 2012. augusztus 14. 11:31
    „Az óránkénti Bp-i vonat kedvéért lett minden más kiritkítva a menetrendből. Amíg nem lesz kétvágányú pálya végig, addig nem lesz sokkal több vonat.
    A másik: Szeged és Bp között így eléggé jónak mondható a vonatközlekedés és a menetrendek tartása. Mostanában voltam a Balatonon, arrafelé a vonatok sokkal többet késtek, és majdnem az összes...”
  • 12. Együgyű 2012. augusztus 14. 11:01
    „,,Szeptembertől új tarifák: Pestre fillérekkel olcsóbb, Miskolcra drágább lesz a vonatjegy"
    Javasolnám a 2/3-ad nevében, hogy a közalkalmazotti utazási kedvezményt 2012. október 01-től megvonni szíveskedjen a kormányunk. A felszabadító népi, gazdasági harc jegyében. Ezzel a forradalmi tettel is le lehetne csökkenteni az államháztartás hiányát. Az így keletkező ki nem adásokat és az ebből következő bevételek lenyelhetné a kormányunk és köreik. A választásokkor a 2/3-ad is erre hatalmazta fel a kormányunkat. Az isten adta nép nem akarja, hogy teljes árujegyek nélkül furikázzanak az előbb említett alkalmazottak?
    Más véleménye mindenkinek lehet a nem létező demokrácia jegyében.
    Aki nem érti, azt sajnálom!
    OFF.”
  • 11. falusigyerek 2012. augusztus 14. 10:31
    „Mondjuk Miskolc felé már jó ideje több szolgáltatás van a 3. generációs IC-ken mint, a szegedin lásd:
    http://richpoi.com/cikkek/hazai/ingyen-wifi-internet-eleres-lesz-az-intercity-vonatokon.html”
  • 10. mackópajtás 2012. augusztus 14. 10:06
    „Mondjuk nem hiszem az a 85ft miatt utazik valaki inkább vonaton ,mint buszon. A baj az, amiről már volt cikk, hogy megritkították (vannak napok amiken egyáltalán nem is közlekedik) azokat a buszokat amik a pályán mentek, mert azok nagyjából ugyanaz volt a menetidejük mint a vonatnak (talán ~10 perccel még kevesebb is). Az meg ,hogy Nyugati vagy Népliget elég relatív, mert kinek merre van dolga Pesten, az van neki a közelebb.”
  • 9. eljensokaszeged 2012. augusztus 14. 10:02
    „7. Vandorr 2012.08.14. 09:46

    az is eljön. meg a kedvezmények megvágása.”
  • 8. tella 2012. augusztus 14. 09:48
    „Lovas kocsival olcsobb lenne? :-)”
  • 7. Vandorr 2012. augusztus 14. 09:46
    „Ritkítani kellene a buszokat, majd ráfogni az EU-ra!”
  • 6. Naca 2012. augusztus 14. 09:32
    „A busz kényelmesebb, tisztább, komfortosabb stb. És nem utolsó sorban a gépkocsivezető "megválogathatja" az utasokat, a "nem kívánatosakat" nem engedi fel. A vonaton meg drága pénzért ki tudja, ki mellé kerülök. De mindettől függetlenül sajnos igaz a cikkben leírt megállapítás, miszerint minden út Pest felé vezet. Pl. ha Debrecenbe szeretnék utazni, busszal átszállás nélkül valamivel több mint négy óra alatt jutok el (két pihenő beiktatásával), míg vonattal körbeutazva a fél országot ennek időben másfélszerese az út, átszállással, magasabb tarifával fűszerezve. Megjegyzem, valamikor volt közvetlen vonatjárat Szeged-Miskolc között, ki is volt használva, ennek dacára megszüntették.”
  • 5. roxper 2012. augusztus 14. 08:13
    „Ez csak sima áremelés, hangzatos maszlaggal!”
  • 4. dmonlájn 2012. augusztus 14. 08:02
    „1. A.R. 2012.08.14. 06:07

    Nem kényszerítenek, csak önként ráterelnek az olcsóbb utazásra! Mint az önként visszalépés az állami nyugdíjrendszerbe!”
  • 3. jimmy691 2012. augusztus 14. 07:09
    „Gyenge színvonal??? az nem kifejezés..!! Koszosak, büdösek zsúfoltak a kocsik.!! Szeged -Győr között vasúton utazni kész katasztrófa. Kivéve aki kedvezményes jeggyel utazik, neki reális a szolgáltatás....
    Az autóbusz viszont remek. Ugyanannyi pénzért kényelmesen klímás buszokkal és nem utolsó sorban udvarias sofőrökkel lehet utazni.”
  • 2. eljensokaszeged 2012. augusztus 14. 06:46
    „LOL. hungarikum”
  • 1. A.R. 2012. augusztus 14. 06:07
    „Tehát kényszerítenek hogy a gyengébb szinvonalú szolgátatást nyújtó vonatot vegyem igénybe.
    Köszönöm”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejeződött az idei aratás, jó minőségű gabona termett

Az előzetesen várt 4 millió tonna őszi búza már a magtárakban van. A termés minősége jó, illetve kiváló - mondta Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára. Tovább olvasom