Sándor háza kakasmúzeummá vált - Fotók

Labádi Sándor Orosházán él, de napjai nagy részét második otthonában, a Székkutashoz tartozó Kakasszéken tölti. 

Kakasszék a szíve csücske 

– 1951-ben születtem Orosházán, szüleimmel a nagymágocsi út mentén laktunk. 1956-ban költöztünk Kakasszékre. Húszéves koromig itt éltem, A katonaidőm letöltése után megnősültem. Tíz évig laktunk Kakasszéken egy szolgálati lakásban, azután Orosházára költöztünk. A szüleim Kakas­széken maradtak továbbra is – mesélt az életéről Labádi Sándor. Édesanyja és édesapja szép kort értek meg, 90-en túl haltak meg néhány éve. 
– Kakasszék mindig is a szívem csücske volt és lesz is. Elmondhatatlanul erős kötelék köt ide. A porta, ahol a kakas­széki házunk áll, még 1962-ben lett az enyém. Öreganyám vette meg a szülői ház melletti telket, hogy ha megnősülök, akkor ide építsek házat. Ebből azonban akkoriban nem lett semmi, mert a porta zártkert volt, nem lehetett ráhúzni semmit. Amikor feloldották, utána építettük fel a házat. Úgy volt, hogy eladjuk az orosházi otthonunkat, és ideköltözünk a szüleim mellé. Addigra azonban sajnos elveszítettük őket. A szülői házat eladtuk – mondta a férfi. 

Az első egy szélkakas volt 

Labádi Sándor 15 éve vonult nyugdíjba. A határőrségnél, il­­letve az átalakulás után a rendőrségnél volt buszvezető. Most sok időt tölt Kakasszéken, van, hogy reggeltől késő délutánig ott van. A házhoz hatalmas porta tartozik, aminek a rendben tartása sok időt igényel. Ilyenkor télen pe­­dig azo­­kat a szerszámokat javítgat­­ja, amelyekkel az év további részében a kertben dolgozik. A kakasszéki otthon gyakran baráti összejövetelek, sütögetés színhelye is. Sándort a barátok indították el azon az úton, ami oda vezetett, hogy ma már sokan csak Kakasosnak nevezik. 
 

– A hatvanadik születésnapomra a baráti társaságunktól kaptam egy nagyon szép szélkakast, természetesen azért, mert Kakasszék a második ott­­honom. Úgy gondolták, hogy szépen mutat majd a kertben. A piacon találtam hozzá vas kakasokat, azzal tovább dí­szítettem. Ezzel le is zártam magamban a kakasos történetet. Legalábbis azt hittem. Csakhogy nyugdíjasként van időm kijárni az ócskapiacra. Ott meg mindig akadtak valamilyen kakasok, amire aztán rámondtam, hogy „Egye fene, megveszem!”. Először csak az apróbb kakasok jöttek velem haza Kakasszékre. Ahogy szaporodtak, már az ismerőseim is nekem adogatták a saját kakasos dísz- vagy használati tárgyaikat. Ma már többen rám telefonálnak Orosházáról, Vásárhelyről, vagy más piacokról, hogy „Gyere, van kakas a piacon!” Sokszor csak az a válaszom, hogy „Vedd meg, mert most nem tudok elmenni!”, utána pedig mi „boltoljuk le” egymás között a kakasvásárt. A legszebb, nagy kakasaim külföldről, főleg Németországból valók – mondta Labádi Sándor. 

Kakasok mindenütt, ahová csak nézünk 

No, de nézzük ezeket a kakasokat! A kakasszéki ház számtáblája is kakasos, de ebben nincs semmi meglepő, minden házon ugyanilyen található. Egy helyi szakember készítette. Az udvaron lévő, a gyűjtemény alapját képező szélkakasról már ejtettünk szót. Vannak kakasok a teraszon és a kiskertben is. A háztetőn is ül egy agyagból készült. Ha a bejárati ajtó elé érünk, ott pedig a „mozgásérzékelő” kukorékol, így jelzi, hogy jött valaki. A házba lépve pedig bárhová téved az ember szeme, mindenütt kakasokat lát. A polcokon kiskakasok, nagy kakasok állnak peckesen. A falat kakasos tányérok, órák, tányérok díszítik, a kandalló falát pedig kakasos szélcsengő. A konyhában kakasos az edényfogó, a konyharuha, a kötény, a cukortartó, a sószóró, a tojásfőző, a virágtartók, de még a függönyről, sőt, egy kis falvédőről is tarajosok néznek ránk. Azon már meg sem lepődünk, hogy az újságtartó is a baromfiudvar királyát jeleníti meg. A belső szobába lépve láttuk meg a legszebb és legnagyobb kakasokat, de még egy kakasos festményt is. Itt vannak a gyűjtemény ékességei, bár Sándornak a szívéhez a kicsik is éppen olyan közel állnak. 
 

A tarajos tárgyaknak történetük is van 

– A falvédőhöz, ami tulajdonképpen egy nagyobb konyharuha, úgy jutottam hozzá, hogy osztálytalálkozón voltunk Székkutason, és az egyik résztvevő ezzel terítette le a pogácsákat, amiket hozott. Természetesen azonnal rácsaptam a konyharuhára. Az osztálytalálkozó után bejött megnézni a jószágaim, én pedig kárpótoltam egy másmilyen konyharuhával. A függöny és az egyik óra Amerikából származik. Egy ismerősöm lánya, aki kint él, kakasos konyhát szeretett volna nyitni. De nem jött össze. A kakasos dolgok Orosházára kerültek, amikből én is kaptam. Vannak olyan kakasok, amiket a kakas­széki szanatórium betegeitől kaptam. Akik jobban tudnak mozogni, gyakran sétálnak. A házam közel van a gyógyintézethez. Nézegetik az udvaron látható kakasokat, ha van időm beszélgetni, akkor be is hívom őket, hogy nézzék meg a kis „múzeumomat”. Utána többüktől kaptam már ajándékot. Egyikük visszajött, és hozott két csodálatos kerámiatálat. Kiderült, a majolikagyárban dolgozott Hódmezővásárhelyen, és ezek voltak a szakmunkás vizsgamunkái. Nekem adta őket, mert itt jó helyen lesznek – mesélte a tárgyai történetét. 

A tévé alatti terítő is érdekesen került hozzá. Egyszer megállt egy autó a háza előtt. Egy idős néni kért segítséget, mert defektes lett az autójuk. A férje mozgáskorlátozott, kezeléseken volt a gyógyintézetben. Segítettem volna kereket cserélni, de a pótkerék is lyukas volt. Gyorsan elvittem Orosházára megcsináltatni. Addig ők a kerti padon üldögéltek. Nézték a kakasokat, majd amikor készen lett az autó, a bentieket is megmutattam nekik. Marosleleiek voltak, kiderült, hogy vannak közös ismerőseink. Egy idő múltán újra eljöttek. Hoztak nekem egy kakasos terítőt ajándékba – idézte fel. 

Slaggal mosdatta meg a szárnyasokat 

Labádi Sándor természetesen kakasfesztiválokra is eljár, Kiskundorozsmára, Csanád­apácára. Kakasos pólója is van. Igazi kakasa viszont nincs. 
– A szüleimnek gyönyörű kakasai voltak, de nekem so­­ha. A kakaspörköltet szeretjük, olyankor tanyáról veszünk pu­­colt kakast – tudtuk meg a férfitól, akinek már kiállításai is voltak. 
– Csanádapácán annyian látták a kakasaim, hogy kitaposták a füvet a focipályán. Az orosházi nyugdíjasházban is nagy sikert arattak a jószágaim. Ott legutóbb történt egy kis gikszer. Amikor kiállításra viszem a kakasokat, mindegyiket elcsomagolom, és banánosládákba teszem. Szépen kipakoltam az asztalokra most is. Csakhogy, ahogy mondani szokás, derült égből jött a villámcsapás, a gyönyörű napsütést mintha elvágták volna, hatalmas felhőszakadást kaptunk a nyakunkba. Akkorát, hogy pillanatok alatt felázott a talaj, megsüllyedtek az asztalok lábai, és a kakasok a földre csúsztak. Szerencsére egy sem tört el, de sárosak lettek. Még a dobozok is szétáztak. A program egyik résztvevője hazaszaladt, és hozott kölcsönbe gyümölcsösládákat, így tudtam hazahozni Kakasszékre a gyűjteményem. Kiraktam mindet a járdára, és slaggal mosdattam meg a jószágállományt. Ez azonban nem szegte kedvem. Továbbra is szívesen bemutatom a kakasaim. 

Sándor arról is mesélt, hogy egy kiránduláson szinte a ka­kasmennyországban érezhette magát.
 
– Horvátországban jártunk a határőr nyugdíjasokkal egy buszos kiránduláson. Egyszer beértünk egy faluba, ahol minden házon kakas volt, de még a körforgalomban is állt egy hatalmas tarajos. Az eredeti programot a kedvemért módosították, és megnéztük a falut. Még egy kakasos várat is láttunk. Örvendezett a lelkem. Fotózkodtunk, vásároltam két tűzzománc kakast is – idézte fel nevetve. 
A 400 kakast időnként takarítani is kell. Ez is a gyűjtő fel­adata. Olyankor odaül a polcok elé, és egyesével megtörölgeti őket. 
– A feleségemet nem zavarja a hobbim. Szerintem ennek jobban örül, mint ha kocsmá­­ba járnék. Sokszor együtt me­­gyünk a piacokra, vásárokba, ahol közösen vadászunk újabb kincsekre.