Helyi életstílus

2024.02.20. 09:00

Vadásznak a kerecsensólymok

A Nagy-Zsombék nevű mocsárban, mely a Csanádi puszták része, az év elejére jelentős mennyiségű víz gyűlt össze. Ez vonzza a vízimadarakat, a récék nyomában pedig már egy rájuk vadászó kerecsensólyom-pár is megjelent – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

Szabó Imre

A kerecsensólyom kecsesen szeli a levegőt. Fotó: Balla Tihamér

Február elején befagyott ugyan a nagy kiterjedésű Nagy-Zsombék, s emiatt a mocsárban élő récék átmenetileg a Marosra húzódtak le, de a fagyok elmúltával a víz hamar felengedett és a madarak is visszaszállingóztak. Február közepén már mintegy ezer tőkés és fütyülő réce, néhány csörgő és böjti réce, valamint legalább 3 ezer vadlúd volt a Nagy-Zsombékban.

Korábban már – mint beszámoltunk róla – vadászó vándorsólymokat láttak itt a nemzeti park szakemberei, most pedig a nálunk költő kerecsensólymok is felbukkantak. Egy pár – egy tojó és egy hím – vadászik rendszeresen a mocsár felett. Rendszeresen zavarják a récecsapatokat, próbálják kiragadni a lemaradozó gyengébb, beteg példányokat, de akár egészségeseket is képesek elejteni. A Montág-pusztán minden évben raknak tojást kerecsensólymok, melyek általában az őszi-téli időszakban elkóborolnak – ez a pár azonban visszatért, s feltehetően itt is kezdenek költésbe majd.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén a kerecsensólymot választotta az Év Madarának. A faj Európai Unióban élő állományának több mint hatvan százaléka Magyarországon költ és világszinten a kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állomány. Megőrzése a hazai természetvédelem egyik kiemelkedően fontos feladata.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában