Jelentősen csökkent tavaly év végére a betöltetlen álláshelyek száma

2024.05.13. 07:00

Nőtt az álláskeresők száma Csongrád-Csanádban

Ezer lakosra mindössze 13 álláskereső jutott tavaly év végén Csongrád-Csanádban, ezzel vármegyénk az egyik legjobb adatokat produkálta. A Központi Statisztikai Hivatal kiadványából kiderül az is, hogy az egy évvel korábbinál összességében több, 5108 álláskeresőt tartottak nyilván.

Varga Anna

A Szegedi járásban ezer lakosra mindössze 10 álláskereső jutott tavaly év végén. Archív fotó: Gémes Sándor

Tavaly év végén országosan az egy évvel korábbinál 2,3 százalékkal kevesebb, 225 ezer álláskeresőt tartottak nyilván az országban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a vármegyék című kiadványából. A fővárost és a 19 vármegyét vizsgáló összefoglalóban leírták, hogy ezer lakosra 23 álláskereső jutott országosan, a legkevesebb, mindössze 8 Győr-Moson-Sopronban, nálunk pedig 13, ami szintén jó adatnak számít.

Csongrád-Csanád továbbra is előkelő helyen szerepel a rangsorban. Győr-Moson Sopronban 1,2 százalék volt tavaly év végén a nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva, majd a főváros következik 1,8 százalékos mutatóval, utána pedig vármegyénk, 2 százalékkal.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatait használó kiadvány szerint az egy évvel korábbinál 3,1 százalékkal több, 5108 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a tavalyi esztendő végén Csongrád-Csanád vármegyében, és bár növekedés figyelhető meg, ezer lakosra így is itt jutott az egyik legkevesebb, 13 álláskereső. Abban sincs változás, hogy a vármegyén belül arányuk a Szegedi járásban volt a legkedvezőbb, mindössze 10, a Makói járásban pedig 19, ami a legkedvezőtlenebb.

Kevesebb pályakezdő volt állás nélkül

Külön vizsgálták a pályakezdő álláskeresők számát, ami 169 volt, ez pedig 21 százalékkal lett kevesebb az egy évvel korábbi adatokhoz képest, közülük az összes álláskereső mindössze 3,3 százaléka került ki.

Amennyiben az álláskeresők iskolai végzettségét nézzük, elmondható, hogy legnagyobb hányaduk, 34 százalékuk érettségivel vagy technikusi végzettséggel rendelkezett, 27 százalékuk legfeljebb csak az általános iskolát járta ki, 26 százalékot tett ki közülük a szakmunkások aránya, míg a diplomával rendelkezők 12 százalékot.

Feszesebbé vált a munkaerőpiac

Országosan összesen 79 ezer betöltetlen álláshelyet tartottak nyilván, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában. Elmondható, hogy a munkaerőpiac feszesebbé vált, tíz üres álláshelyre az egy évvel korábbinál tízzel kevesebb, 29 álláskereső jutott országosan.

Vármegyénkben a tavalyi év végén mindössze ezer betöltetlen álláshely volt a nyilvántartások szerint, ami 39 százalékkal kevesebb, mint 2022 végén volt.

– Tíz üres álláshelyre 49 álláskereső jutott, ez hússzal meghaladta a 2022. decemberit – írta a KSH a vármegyei adatokról.

Békés nem produkál jó számokat

Ahogy írtuk, a húszas listában Csongrád-Csanád a 3-ik helyen szerepel, a szomszédos Bács-Kiskun a 9-ik, ott 3,2 százalékot tett ki a nyilvántartott álláskeresők aránya. Békésben viszont az országos 3,6 százalékot meghaladó, 5,1 százalék volt az arányuk, ezzel csak a 14-ik helyen szerepelnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában