Súlyosítanák a feleséggyilkos ítéletét

Suki Zoltán

ARCHÍV Fotó: Kuklis István

Fenntartotta a fellebbezést és továbbra is életfogytiglani fegyházbüntetést kér a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség arra a férfire, aki halálra szurkálta várandós feleségét még 2020-ban Subasán – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség. A férfit a Szegedi Törvényszék korábban 20 év fegyházbüntetésre ítélt. A törvényszék szerint a férfinek tévképzetei voltak, azt hitte, hogy megfigyelik, a telefonját lehallgatják, ráadásul mindezt a feleségéről feltételezte. 

Végül 2020. november 6-án, tudatzavart állapotban, a felébredése után késsel az alvó állapotos nőre támadt, akit harmincszor megszúrt. Az időközben felébredt és védekezni próbáló nő a helyszínen meghalt és a 28-32 hetes magzatának az életét sem lehetett már megmenteni.

A Szegedi Törvényszék a férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen sértett sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélte el. Az ítélet azonban nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett. Magzagelhajtás miatt is elítéltetné. Az elsőfokú ítélet hirdetésekor elhangzott, a szakértői vélemény szerint a férfi személyiségzavarral küzd, a cselekmény elkövetéséhez beszűkült tudatállapot vezethetett, de az csak közepes szinten korlátozta abban, hogy felismerje tetteit. 

Képes volt ugyanis arra, hogy a vért lemossa kezéről, a gyermeket édesanyjához, vagyis a nagymamához vigye, majd feladja magát a rendőrségen. A bíró az indoklásban kifejtette, hogy a vádlott korlátozott beszámítási képességére tekintettel nem szabott ki a férfira – az ügyészség által indítványozott – életfogytig tartó szabadságvesztést. A továbbra is letartóztatásban lévő férfi ügye a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában