Szemét és omladozó épületek csúfítják a környéket

2020.02.04. 12:10

Illegális lerakóvá alakítják a Tisza pályaudvart a szemetelők

Sódert, gabonát rakodnak még néha – ma már ritkán használják a Tisza pályaudvart az Indóház tértől keletre. Mármint rendeltetésszerűen, mert a szemetelők felfedezték maguknak.

Farkas Judit

Az utóbbi hetekben megszaporodtak a nejlonzsákok.

Fotó: Török János

Az Indóház téri vasútállomástól keletre sokáig teherpályaudvar működött. Pontosabban néha még most is működik, három vágányt nem vontak ki a forgalomból: tavaly áprilisban kifogtuk, hogy éppen gabonával pa­koltak meg tehervagonokat. Az ilyen látvány ritka, felfedezték viszont a területet a szemetelők. Kommunális szemét, sitt, flakonok hevernek a sóder- és kőkupacok tövében, amelyek közül némelyik kisebb heggyel ér fel, és olyan régóta vannak ott, hogy már saját növényviláguk alakult ki.

Bűz, ürülék, szemét

A Tisza pályaudvarnak két ki­­­járata is van a Szövetkezeti út felé, mindkettőt hulladék sze­­gélyezi, ahogy az Állomás ut­­ca felőli bejáratot is. Ez nem újdonság, de a rozsdás víztoronyhoz közelebbi kijárat mellett nejlonzsákok tűntek fel az utóbbi hetekben, mellettük kollekció tönkrement cipőkből, műanyag flakonokból. A másik oldalon omladozó épületek – úgy tudjuk, az épületek jó része vasúti tulajdon, volt már rájuk bontási engedély is. Az Állomás utca elején áll a dialízisközpont, a pályaudvar felől nyílik a bejárat. Előtte rendezett a terep, de a romos épületek között bűz, ürülék és szemét fogadott minket. Régóta hajléktalanok laknak itt, 2010-ben gyilkosság is történt az egyik lepukkant épületben.

 

Nincs nagy élet

Abból is látszik, nincs nagy élet a környéken, hogy rendszeresen látni arra őzeket vagy a nyomaikat. Keresik a hasznosítás lehetőségét, és lehetőség szerint évente elszállítják a hulladékot – így válaszolt tavaly a vasúttársaság az egyik helyi hírportál kérdésére, az illegális épületfoglalók ellen pedig intézkedési tervet dolgoztak ki. A Tisza teherpálya­udvaron nagy forgalom utoljára az M43-as autópálya építése idején, 2010-ben volt, agyagvonatok érkeztek ide a délegyházi bányából – olvastuk az Indóház magazin 2019-es cikkében, amelyben arra is kitértek, hogy régen RoLa-terminál is működött itt. A környékbeliek tiltakozása és a kamionforgalom miatt Dorozsmára települt át, azóta ott is megszűnt. Néha-néha még megpakolnak tehervagonokat gabonával, sóderrel, a hattyasi rendező pályaudvarról érkeznek be a szerelvények.

Várjuk a MÁV válaszát

Megkerestük a MÁV sajtóosztályát, és feltettük a kérdést: ellen­őrzik-e időnként a terüle­tet, és tudnak-e róla, hogy egyre inkább az illegális szemetelők céltáblájává válik a Tisza pályaudvar? Automatikus válaszlevelükben biztosítottak minket: a válaszadáshoz szükséges információk beszerzését haladéktalanul megkezdik, és amint azok a rendelkezésükre állnak, munkatársaik válaszolnak a megkeresésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában