Aranyembör

2020.03.29. 15:30

Hajdú Géza: Abban hiszek, hogy maradandót kell alkotni

Géplakatosként végzett, de többre vágyott a melós életnél Hajdú Géza. Népművelő lett, Szeged legnagyobb művelődési központját is igazgatta, legtöbbet azonban Kiskundorozsmáért dolgozott. Szerethető városrésszé tette a környéket, integrálta a romákat, 64 évesen pedig még most is rengeteg terve van.

Timár Kriszta

Szeged – 2020.03.26. Aranyembör: Hajdú Géza a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója, népművelő Udvardi János utcai otthonában. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

 

Hajdú Géza kapta idén a Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári kuratóriumának Deb­­reczeni Pál-díját. A város ikonikus népművelője ugyan már régóta Kiskundorozsmán dolgozik, azonban a kis művelődési ház igazgatójaként is jelentősen hozzá tud járulni a közösségépítéshez.

– Teljesen váratlanul ért ez az elismerés. Kaptam már Tápéért, Dorozsmáért és Szegedért Emlék­érmet, Kölcsey-emlékérmet, il­letve van két miniszteri dicséretem és egy Juhász Gyula-díjam is, de ez a mostani egy társadalmi elismerést tükröz attól a közösségtől, ahol dolgozok. Ez külön ér­­téket ad a díjnak, és számomra azt jelzi, hogy jó az az út, amin haladok. Ráadásul megnéztem, előttem kik vehették már át ezt az elismerést, és külön büszkeséggel töltött el, hogy ebbe a társaságba tartozhatok – fogalmazott a díjazott.

Keresse cikkünket a Délmagyarországban!

Keresse a történet folytatását a szombati Délmagyarországban!

Kedves Olvasóink!

Önöknél jobban senki sem ismeri azokat az Aranyemböröket, akik az Önök településén, falujában, városában, kerületében évek óta szervezik a közösségi életet. Fáradhatatlanul dolgoznak, szerveznek, gyűjtenek, tanítanak, alkotnak, segítenek. És teszik ezt önzetlenül, hálát nem várva. Ugye, ha kicsit jobban elgondolkodnak, máris tudják, kire, kikre gondolunk. Ajánlják hát őket a Délmagyarország figyelmébe! Mi pedig bemutatjuk az Önök Aranyembörét egész Csongrád megyének. Kérjük, hogy ajánlataikat a Délmagyarország weboldalán, a delmagyar.hu-n keresztül, az ott található űrlap segítségével küldjék el!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában